A családállítás rendszerint csoportos formában zajlik.

A jelentkezők többnyire izgatottan, elfogódottan érkeznek, nem ismerik egymást, nem tudják “alkalmasak lesznek-e” a szerepre amire felkérik őket. Ezek a kétségek hamar elmúlnak, az állításvezető elmondja, nem “kell” érezni semmit, jön magától, vagy ha nem akkor az úgy van jól. Pont az fog történni aminek kell, csak szabadon, elvárásoktól mentesen adjuk át magunkat az érzéseknek. Itt mindenki alkalmas, a mező teszi a dolgát.

Egy tipikus családállításon van egy kereső, egy állításvezető és más résztvevők, segítők is. A kereső az az egyén, aki azért jön, hogy megoldjon egy problémát. Az állításvezető az a terapeuta, aki irányítja a családállítás menetét. A többi résztvevő egymással nem rokon emberek, akik szintén lehetnek keresők egy ismételt családállításnál, de ennél az állításnál különböző személyes kapcsolatokat
képviselnek.

A probléma megoldását kereső személy választ egy képviselőt, aki őt személyesíti meg. Azért nem ő áll saját maga helyén, mert külső szemlélőként, mintegy „rálátva” magára elfojtott érzelmek nyilvánulhatnak meg nála, amiket eddig tudattalanul lenyomott. A képviselő ezektől az elfojtásoktól mentesen, szabad áramlásban tudja kifejezni őszinte érzéseit, benyomásait.

A problémahozó nagyon röviden elmondja, hogy mi a problémája, de nem magyarázza el részletesen, és nem nevez meg okot sem, aztán leül és figyel.

Az állításban részt vevő képviselők, segítők között kialakul egy különleges kapcsolódási tér, melyet morfogenetikus mezőnek nevezünk. Ebben a térben
megjelennek olyan információk, melyek rámutatnak családtagok, akár több generációra visszamenő elődök megoldatlan problémáira, melyeket „átörökítettek” utódaikra. Ezek a meg nem oldott, nehéz teherként cipelt helyzetek blokkolhatják az utódok életét, komoly akadályokat jelenthetnek boldogságuk útjában.

Nagyon érdekes tapasztalat, hogy a segítők által megszemélyesített családtagok érzelmei, sőt testtartása, szóhasználata megjelenik az őt képviselőnél, holott soha nem ismerte akit megszemélyesít.

A résztvevők egymással szembeni interakcióiból, kimondott érzéseiből felszínre kerül a probléma gyökere, kimondatik az eddig rejtőző ok.

Ekkor az állításvezető oldó mondatokat javasol a csoport minden résztvevőjének. A kereső elfoglalja a helyét a családi konstellációban, és mindenki elmondja a saját mondatát. Ez sokszor igen nehéz és nagy érzelmi megpróbáltatást jelent, de ez biztosítja az adott helyzet tisztázását, az érzelmi blokkok feloldását.

A családállítás gyakorlatának befejezése után a kereső, miután megismerte aktuális problémájának forrását, „visszamegy az életébe”, hogy többet tudjon meg a kérdéses témához kapcsolódó személyről (vagy múltjának egy részéről). Ha az egyén még életben van, közvetlenül kapcsolatba léphet vele, hogy az így kialakult érzelmi kapcsolat gyógyulást hozzon a problémájára. Ha az egyén elhunyt vagy más okból nem elérhető, a kereső más módokat kereshet, hogy megismerje a múltban történteket vagy azt, hogy mit képviselhetett az illető, hogy megoldhassa az elhúzódó ősi problémákat.

Az adott helyzet, érzelem oldódása az állítás során elindul, de ez egy hosszan elhúzódó folyamat. Rendszerint több hét elteltével érezhető a hatás igazán. Gyakran több állításra is szükség van, pl. ha egy családban az anyával épp úgy terhelt volt a kapcsolat, mint az apával, és mondjuk még a nagyobb testvér is hajlamos volt a terrorizálásra. Ebben az esetben a probléma súlyosságának ismeretében választjuk meg az oldás sorrendjét.