+36 30 513 5597 selfnessmiskolc@gmail.com

A TERMÉSZETGYÓGYÁSZATRÓL

A természetgyógyászat talán a legősibb tudomány az emberiség történetében. Természetes módszerekkel gyógyítani – kézenfekvő volt már az előember számára is, hiszen más módszerek nem is voltak. Tudta, milyen füvet rágcsáljon ha ég a gyomra, mivel borogassa megégett testrészét, hogyan csillapítsa fájdalmait, a barlang mely részébe rakja fekvőhelyét, ahol a földsugárzások, vízerek nem zavarják.

Az ókor nagy orvosai is még a természetes gyógymódok felhasználásával, továbbfejlesztésével alkották meg medicináikat. Ők fektették le az alapelvet: az embert egységként kell szemlélni, akiben a test, a lélek és a szellem harmóniája adja az egész – séget, vagyis az az ember egész, egész-séges, akiben e három dolog egyensúlyban van. Tanításuk szerint a testben minden mindennel összefügg, ezért mindig az embert kell gyógyítani, és nem elszeparáltan a szerveket.

Az orvostudomány fejlődése rendkívül jelentős felfedezésekkel ajándékozta meg az emberiséget. Járványokat fékeztünk meg, korábban gyógyíthatatlan betegségek váltak jól kezelhető kellemetlenségekké. E szédületes fejlődés azonban magával hozta, hogy hogy az orvostudomány erősen specializálódott, a kardiológus csak a szív rendellenességeit kutatja, a nephrológus a vesét és csak a vesét gyógyítja, és közben valahol elvész az ember. Egy szakrendelésen kb. 10 perc jut egy betegre, vetkőzéssel, öltözéssel, adminisztrációval együtt. A betegség hátterében húzódó lelki okok felderítésére pedig végképp nincs idő.

A természetgyógyászat mindig a betegségek kiváltó okait keresi és próbálja megszüntetni, a klinikai orvoslás inkább a tüneti terápiában erős.

“Szüntesd meg az okot, megszűnik az okozat.” vallja az alternatív terápiák művelője. A kezelések alatt a fő cél a szervezet öngyógyító mechanizmusainak megerősítése, a méreganyagok kiáramoltatása a szervezetből, a pszichés energiatartalékok mozgósítása.

A terápia minden esetben az orvosi kezelések figyelembevételével, azokkal összhangban történik. Nem biztatunk betegeket kezelések megtagadására, gyógyszerek elhagyására. Ha a természetgyógyászati kezelések során a beteg állapotában javulás áll be, arra kérjük őt, a gyógyszerei módosítását, esetleg elhagyását beszélje meg orvosával.

A lelki okok feltárása, a terápiák {reflexológia, masszázs, manuálterápia stb.} mellett fontos szerepet játszik a gyógyításban a gyógynövények, teák, természetes alapanyagú gyógyhatású készítmények alkalmazása, a személyre szabott étrend {diéta} összeállítása is.

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial