+36 30 513 5597 info@selfnessmiskolc.hu
Reinkarnációs utazások XVII.

Reinkarnációs utazások XVII.

Vendégem fiatal hölgy, nevezzük Virágnak. Kérésemre leírta tapasztalásait, ezt változtatás nélkül közlöm.
“Utazásom története.
Kíváncsi, de ugyanakkor kissé szkeptikus is voltam azzal kapcsolatban, hogy mit láthatok, élhetek majd át az utazás alkalmával.
Amikor elkezdtük Évikével, percekig semmit sem láttam és éreztem, és azt gondoltam, nálam nem működik.
 Aztán egyszer csak azt éreztem, mintha megbénultam volna, és egy sötét helyen feküdtem. Mindezt azért éreztem, mert már halott voltam, és Évike kérésére elkezdtem repülni. Sok – sok tájat láttam magam alatt, előtt, míg egy erdős részen leszálltam. Ekkor kerülhettem új testbe. Kislányként láttam magam, egy pici kunyhót, amiben nem voltak jó érzéseim. Képeket a falon, amikről pontosan leírtam, kit/kiket látok. Aztán egy nagy házba érkeztem, amit szintén egészen aprólékos pontossággal írtam le. Az ablakait, a benne található tereket. Ott a “kislánnyal” nem jó dolgok történtek, ezért tovább ment…egy városba, aminek a neve Wilmor. Ott az állatok között megbújva, szegény gyermekként folytatódott a “film”.
Felnőttként ugyanabban a városban már gyógyítóként láttam magam, végül öreg hölgyként, egyedül távozva zárult az az életem.
A “felébredést” követően nyugtáztam is az átélteket, amik rendkívül elevenek, jó értelemben megrázóak voltak. A döbbenet ez után következett. Haza érkezve a késő esti órákban rákerestem erre a bizonyos Wilmor nevű helyre, amit addig korábban sosem hallottam sehol. Kikerekedett szemmel láttam, hogy létező helyről van szó. Az utazás alkalmával a falon látott fotón az a bizonyos ember is létező személy volt az 1800-as években. Ami a leginkább hatással volt rám, az a ház, pontosan ugyanúgy írtam le Évikének, mint ahogyan azt a Texas állambéli Wilmor egy elhagytott telkén látni lehet az archivált fotókon. Aznap éjjel elszállt minden kételyem. Különös és különleges tapasztalás volt, biztosan sohasem felejtem.”
Reinkarnációs utazás XVI.

Reinkarnációs utazás XVI.

Reinkarnációs utazás XVI.

A közvetítő

Vajon mi a szerepem ezen a színpadon, amit világnak neveznek? Jól vagy rosszul játszom?

Vendégem fiatal nő, legyen a neve Zsóka, kihangsúlyozza, nincsennek elvárásai, „csak úgy” kíváncsi, lehet nem is fog semmi „jönni” az sem baj. Keveset árul el magáról, de kedves, ha nevet a szeme is nevet, ő maga is megszépül. Ilyenkor mintha bepillantanék fegyelmezett, feszes álcája mögé.

Meditációs utunk rövidre sikerül, nem engedi végigvezetni magát, ő gyorsabb úton jut el az átlépési pontig. Később elmondja, különös érzése volt, sötétben repült, mintha egy kifeszített fekete tükör lett volna. Ezután furcsa térbe érkezik, sűrű, sárgás folyadékban van, de testet nem érez.

– Milyennek látod magad? – Nem látom magam…- Ki vagy te ott? – Nem vagyok senki…- Mit tudsz? – Mindent tudok. – Mit látsz? – Mindent látok. -Nyújtsd ki a kezed oldalra, tapogasd meg a falat, ami körülvesz! – Nincs kezem…nincs testem…de minden tudás az enyém… Most kikerültem a sűrű folyadékból. (Nagyon érdekes, hogy egy hétéves kislány igy mesélte el leszületése történetét: fényes alakok között éltem, egy családban. Én is fényalak voltam. Aztán azt mondták, le kell jönnöm a Földre. Még maradni akartam, de a tanítóm, egy kedves fényesen sugárzó ember (?) azt mondta ide kell jönnöm. Feketeség lett, és én zuhantam, nagyon gyorsan, aztán becsapódtam.)

Majd Zsóka érezte magát (nem látta) mintha egy távcsőbe nézne. A távcső egyik karikájában egy indiánt látott, fehér sólyomtoll fejdíszben, a másik karikában egy fiatal nőt, ahogy kézenfogva, önfeledten szalad egy kisfiúval.

-Én vagyok…mindkettő én vagyok…előbb voltam indián, utána a nő….-motyogja Zsóka, mintha maga sem hinné amit lát.

-Árulás…árulás történt…tőrbe csaltak…összekötő vagyok….elmentem szövetséget kötni az ellenséggel, én vagyok a törzsfőnök…meg akartam menteni a népemet…mire visszajöttem lemészárolták a törzset…ott a halottak között a kisfiam is…nem tudom továbbadni a magomat…kihal a törzs…

A törzsfőnöknek szembesülni kell azzal hogy kudarcot vallott. Életét tette fel népe megmentésére, de hiába volt minden jószándék. Elárulták, egyedül maradt.

A feketeség  beszippantja, felkapja, megforgatja, és mikor újra tisztul a kép, egy hosszú-hosszú folyosót lát, ami tele van vízzel. Mintha sodorná az áramlat, kiérkezik egy nagy medencébe, aminek a szélein hosszú sorban sakálszobrok vannak. Fekete sakálok, nyakuk körül mintha arany sál lenne, de mégsem az. A szoborsor mintha a végtelenbe nyúlna. (Sakálfejű Anubisz az egyiptomi mitológiában a halott túlvilági megítélésénél volt jelen mint bíró. Sakálfejjel, embertesttel, nyaka körül arany dísszel ábrázolták).A medencében tavirózsák úsznak. Ekkor egy homoksivatagot lát maga előtt. Egyiptomban vagyunk, másik inkarnációban. Zsóka itt középkorú, kopasz, barna bőrű főpap.

-Összekötő vagyok…összekötő az ég és a népem között…de nem hallgatnak rám…már nincs birtokukban az ősi tudás…én tudom még. De nem tudom átadni….

A főpap egész életét annak szenteli hogy visszavezesse népét a mindentudás és bölcsesség birodalmába, de ők már elszakadtak attól a világtól, értetlenségbe ütközik. Idősen hal meg, látja amint a testét fehér gyolcsba bugyolálják. -Bebalzsamoznak?- kérdem. -Nem…az majd később jön.

Ismét kudarcot vallott mint összekötő…

Visszatérés után átbeszéljük Zsókával a bejárt életutakat. Mindkét életében vezető volt, tisztelettel övezett bölcs vezető. Összekötő szerepük volt, amiben elbuktak. A bölcs főpap talán Atlantisz gyorsan tűnő tudását próbálta átmenekíteni?

Zsóka kis sóhajjal elmondja, a fiatal nő a kisfiúval a távcső másik lencséjében a két férfi közötti inkarnáció volt, „talán hogy tudjak egy kicsit pihenni”-jegyzi meg fanyar mosollyal.

Mi lehet vendégem feladata ebben a leszületésben? Összekötőnek kell lennie emberek vagy embercsoportok között, bölcsen és nagy tudással közvetíteni. Megvan ez a képessége, de eddigi életeiben kudarcot vallott. Talán most sikerül…

Fizikai testünk elhagyása után átlépünk oda, ahol fénylények formájában találkozunk elhalt rokonainkkal, ismerőseinkkel. Mentorunk, lelki vezetőnk vár, aki segít újraértelmezni feladatainkat, megválasztani a leszületés módját, idejét. És jön a feketeségbe zuhanás (mintha kifeszített fekete tükör lennék sötétben repülök) majd jön a becsapódás.

És egy kör újra bezárul…

Reinkarnációs utazások XV.

Reinkarnációs utazások XV.

Fóbiáink

Vendégeim gyakran jönnek azzal a kérdéssel, vajon mivel magyarázható víziszonyuk, állatoktól, magasságtól stb. való félelmük, holott soha rossz élményük nem volt ezekkel kapcsolatban?

Gyakran mentálgenerációs átöröklés van a háttérben, mikor nagymamánkkal, dédapánkkal vagy bármely felmenőnkkel történt valami rossz, és az ettől való félelem sejtszinten öröklődik generációkon át. Ez a folyamat állatkísérletekkel igazolt, és gyakran tetten érhető fóbiáink hátterében. Ez is egy túlélési stratégia a sok közül. De legalább ilyen gyakran előző életeink valamelyikéből hoztuk. Bármelyik magyarázat igaz, félelmünk mindenképp értelmét veszítette, tehát jó tudni milyen folyamatot kell átírni mélytudati szinten.

Vendégem fiatal férfi, nevezzük Lacinak. Meditációs utunk végén kisfiúnak látja magát, talán 12 éves, és egy tóparton kószál. A tó nagyon nagy, egy hosszú stég nyúlik be mélyen.

-Hogy érzed itt magad?

-Nagyon szomorú vagyok. És magányos. Nagyon rossz itt.

-Félsz valamitől?

-Nem…csak…nem is tudom…de nagyon rossz.

Hamarosan fiatal nő érkezik, Laci édesanyja. A gyerekben is és vendégemben is erősödik a rossz érzés, mellkasszorító fájdalom lép fel. Pedig az anyuka kedves, szeretettel teli, csak valami megnevezhetetlen bánat lengi körül. Kézen fogja gyermekét, hazaindulnak.

Nehezen jönnek az érzések, a képek, a tudat küzd, nem akarja látni, nem akar szembesülni. Laci testi fájdalmat él át, szenved, kínlódik. Kínkeservesen bukkan felszínre a szörnyű történet.

Ebben az előző inkarnációjában volt egy kistestvére, egy öccse. Gyakran vigyázott rá, ki-ki jártak a tóhoz is. Testvére négy-öt éves lehetett. Egy alkalommal a stégről beleesett a vízbe, és belefulladt. Leírhatatlan volt a rémület, és az utána következő önvád. Szülei nem bántották emiatt, saját magukat érezték bűnösnek, hogy nem figyeltek jobban a fiúkra. De többé nem nevettek, a boldogság kiköltözött a családi házból. A fiú úgy érezte, ha ránéznek, a vízbe fúlt kisfiukat is látják.

Laci nehezen szabadul az érzelmek hálójából, sok idő kell hogy teljesen visszatérjen a jelenbe, hogy megnyugodjon. Most már tudja, miért nem szeret vízpart közelében lenni, a stégek, mólók látványától pedig kifejezetten rosszul van.

Másik vendégem, egy fiatal hölgy, csak pár perces utazást élt át, de ez is bőven elég volt elmondása szerint. Egy kicsi lányt látott, kb. 3 éveset. Egy nagy vízben állt, úgy látja tenger hullámzott mögötte. Este volt. A csepp lány egyre jobban elmerült, és eltűnt a habokban. Ez a fiatalasszony is „indokolatlanul” fél a tengertől.

Kérdésemre, hogy hogyan kerül egy ilyen kicsi gyerek egyedül a partra, megjelenik egy ház, egy kerítéssel, nyitott kapuval. A lányka egy ideig a kertben játszott, aztán kisétált a kapun, lement a tengerhez, és belegyalogolt a vízbe. Vissza már nem tudott jönni…Mire keresni kezdték, késő volt.

Roberta, harmadik történetem hősnője előző életében átélte, hogy szeretett férje leesett a lóról és olyan súlyosan megsérült hogy belehalt. Az asszonyka elmeséli, hogy mostani életében a húga retteg a lovaktól, holott semmi oka nincs rá, közelről még nem is látott lovat. Valószínűleg nem is fog, mert tíz méternél közelebb nem megy hozzájuk. Az előző inkarnációban férjeként szereplő férfi most húgaként van jelen az életében.

Mit tehetünk, ha indokolatlannak tűnő fóbiáink ily módon magyarázatot nyernek? Tudatalattink megtapasztalja, hogy az a vészhelyzet elmúlt, az a történet már lezajlott, félelmünk okafogyottá vált. Még egyszer nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni. Ha a mélyen rejlő tudat és a jelen éber tudat tud kommunikálni egymással, nem marad fenn egy hiábavaló állapot.

„Csodák nincsennek, csak azért éljük meg őket csodáknak, mert nem ismerjük a mögöttük rejlő törvényszerűségeket”.

Reinkarnációs utazások XIV.

Reinkarnációs utazások XIV.

A görög királynő.

Vendégem dekoratív, csinos, szőke, jó kisugárzású fiatal nő. Olyan, akiről azt képzelnénk, csupa móka és kacagás az élete. De az élet ismét beigazolja, hogy a látszat nem csak néha, hanem a legtöbbször csal.

A fiatalasszony – nevezzük Vandának – elmondja, hogy épp válófélben van, kétéves kisfia édesapjával tarthatatlanná vált az élet. Elsírja magát, eszével tudja hogy önmaga és gyermeke érdekében szakítania kell, de a szíve még lázadozik ez ellen. Minden ösztönével, minden sejtjével szereti kisfiát, jó édesanyja akar lenni. Pedig sokáig el sem tudta képzelni hogy gyereke legyen, hogy ő alkalmas az anyaságra. Úgy gondolta, soha nem lesz gyereke. Most pedig el sem tudja képzelni az életét nélküle.

Kérdése, hogy milyen karma köti össze a férjével, mit kell tanulnia a kapcsolatból?

Meditációs utunk végén egy tengerparton találja magát. Magányos, menekül, fél, sőt retteg. Fiatal nő, durva darócruha van rajta (mint a zsák), elnyűtt saru a lábán. Haja fekete. Köveken, kavicsokon botladozva halad a parton, nagy sokára lát házakat, embereket. Fa házak, köves út. Ekkor elészalad egy fiúcska, talán tíz éves, és a nyakába borul. Ölelik egymást, boldogok. A gyerek a fia.

Következő kép: a fiával a köves úton egy vár felé haladnak, a kapu nyitva. A várudvaron valami vásár van, sok ember, nagy a nyüzsgés, mindenki vidám.

-Milyen ruhában vannak?

-Középkori…mindenkinek szebb a ruhája mint az enyém.

-Gazdagabbak? – kérdem – Igen…én szegény vagyok. -És a fiadon milyen ruha van? – Rajta is szegényes. De boldogok vagyunk, mert együtt vagyunk.

Ezután megkérem Vandát, lássa magát öt évvel korábban. Nehezen veszi a levegőt, szinte pánikban van. – Be vagyunk zárva valahova…egy pincébe….az ablak a talaj szintjén van, ha kinézek a tengert látom…-Milyen ez a pince? – Sötét…nyirkos…velem van a kisfiam, az ölembe bújik…fél…- Valaki biztos visz nektek ennivalót. Lásd őt! – Némi szünet után:  -Igen…egy férfi…magas…sűrű fekete szakálla van…fekete haja…nagydarab….-Féltek tőle? – Nem…mosolyog ránk…kedves…ő vigyáz ránk hogy meg ne találjanak.

Ismét visszamegyünk az időben, kérem Vandát lássa magát viselősen. Hol van, milyen a környezet?

-Nagyon szép ruhában vagyok…nagyon gazdag…sokan vagyunk egy teremben, lakomázunk…a férjem a király, én vagyok a királyné…- Milyen a férjed?-Neki is fekete szakálla, fekete haja van..-Milyen országban vagyunk? – Görögország…A férjem szeretettel néz rám….már nagy a hasam, nagyon nagy…nemsokára szülni fogok…- Lásd magad szülés közben! – Egyedül vagyok… egy pincében…- Meg tudod szülni egyedül a gyereket? -Igen… nagyon boldog vagyok, magamhoz szorítom…

-Mi lett a királlyal? – El kellett mennie..vagy menekülnie…ellenségek jöttek…harc volt…nekem el kellett bújni a pincébe…az a férfi vigyáz ránk aki ennivalót hozott. Nem szabad hogy megtaláljanak.

Vanda ezek után elmondja, hogy sokáig, nagyon sokáig kellett rejtőzködniük, évekig. Mikor lehetett, a szakállas férfi kimenekítette a gyereket, utána őt is. Itt találtunk rá a tengerparton, rettegve, szökés közben. És itt találkozott a faluban a kisfiával…

Koldusok lettek, senki nem tudhatja kik ők. Egy ideig lakásuk sincs, alamizsnából tartják fenn magukat. Aztán a pártfogójuk kerít nekik egy kis házat, egy kis földdel valahol messzebb, „távol a tengerparttól”. Itt szerényen élnek, amit megtermelnek, eladják.

A fiúcska felnő, családot alapít. Gyakran látogatják édesanyjukat, gondoskodnak róla. Vanda sokáig él, késő öregkorában halálos ágyánál a családja, unokái veszik körül. Arra a kérdésre, hogy visszatekintve az életére mi volt a legnagyobb kudarca, ezt válaszolja:

  • Hogy a királyt választottam a másik helyett, pedig őt szerettem, és ő is szeretett.
  • És miért a királyt választottad?
  • A pénz miatt.

Elmondja, hogy a rájuk végig vigyázó szakállas férfi az udvartartásban élő nemesember volt, szerelmesek voltak, de a király is szerelmes volt belé, és ő a királyt választotta. A jólétért… Szerelmese később  végig ott állt mellette a bajban, őrizte, segítette. Közben ő is családot alapított, gyerekei születtek, soha nem tudták felvállalni, legalizálni a szerelmüket.

Vanda az akkori szerelmében felismeri mostani kisfiát, az akkori királyban mostani férjét. Ebben az életében nehezen tudta felvállalni gyermekét, de miután megszületett, tudta, ő a legfontosabb, őt kell választani, az anyagi biztonság rovására is. Igy teheti jóvá akkori rossz döntését. Abban a középkori királyságban sem a férje volt a jó választás, most sem az. Akkor a történelem vihara elszakította tőle, most neki kell meghozni a döntést a szakításról. Igy írhatja át akkori hibás lépéseit, minden szereplő így kerül az őt megillető helyre.

Abban az életben mindig férfiaktól függött: a férjétől, a szerelmétől, a fiától. Ebben az inkarnációban meg kell tanulnia tőlük függetlenül, önálló nőként megállnia a helyét, sőt akár ellenükben is.

Vanda az átélt élmények hatása alatt szinte szédelegve távozik, ismételgetve, hogy sok mindent helyre kell tennie. De látom, ösztönösen jól csinálja, bár nagyon nehéznek éli meg.

Igen, ez az ÚT.

Reinkarnációs utazások XIII.

Reinkarnációs utazások XIII.

Lelked útja.

Mi a „lélek”? Minden vallás a Földön megpróbálja megfogalmazni, körülírni több-kevesebb sikerrel. Minden vallás és minden ember tudja hogy van. Ha elcsendesedünk és befelé figyelünk, rátalálhatunk. Nincs neme, életkora, független attól hogy nézünk ki, mégis mi vagyunk. Ezt az örökké vándorló lelket érezhette meg magában Ady Endre, mikor megírta a „Sem utódja, sem boldog őse…” című versét. Ritkán olvasni ilyen pontos megfogalmazását a léleknek.

Mint egy színész, aki egy városi színpadon eljátssza Hamlet szerepét. Vagy kifütyülik, vagy megtapsolják. A színdarab végén lehull a függöny, ő a színfalak mögött átöltözik, és elutazik egy másik városba. Itt eljátssza Lear királyt. Más kor, más jelmez, más díszletek, más helyszín. De a színész ugyanaz! Tanult az eddigi fellépései hibáiból, megpróbálja még egyszer nem elkövetni őket, de ráerősít azokra a mozzanatokra ahol megtapsolták. Egy a fontos: aki tragikus színésznek született, ne akarja Benny Hillt hozni a színpadon…Aki gyógyításra született, ne próbálja ki milyen artistának lenni, mert lezuhan és összetöri magát. Igy esetleg megtapasztalhatja a gyógyítást a másik oldalról…

De mi lesz a lélekkel, ha lehull a függöny, és ő elvonul a színfalak mögé átöltözni? Hogyan talál rá az új szerepére?

Dr.Michael Newton Lelkünk útja c. könyvében és sok más ezzel foglalkozó irodalom is hasonlóan írja le a folyamatot, erről számolnak be a halálból visszatérők, és magam is hallottam vendégemtől aki utaztatáson vett részt nálam. Az életek közötti időben, térben nagyon is élénk társadalmi élet folyik, hiszen a lélek nem halott, nagyon is élő. Új dimenziójába érkezve Fénylény fogadja, aki a segítője, mentora lesz. Segít visszatekinteni előző pályafutására, kielemezni, hol lehetett volna jobban fejlődni, hol voltak elakadások, milyen tapasztalatokat sikerült begyűjteni. Ezekkel a felismerésekkel meg lehet tervezni a következő inkarnációt. A leszületés idejét, körülményeit a lélek választja, ahogy a bejárni kívánt utat is.

„A mindent tudó Én soha nem született és meghalni sem fog. Az Én – okon és okozaton túl – örök és időtlen. Amikor a Test meghal, az Én nem hal meg. Ha egy gyilkos azt hiszi, hogy ölhet, és az áldozat azt hiszi, hogy őt meg lehet ölni, egyikük sem ismeri az igazságot. Az örök Én soha nem öl és soha meg nem ölhető” Upanishadok i.e. 800. Ókori ind bölcseleti művek.

„A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit” János 6/63-  tanította Jézus 2000 évvel ezelőtt.

„A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség.”A végső valóság”- Balogh Béla, napjaink egyik legnagyobb spirituális gondolkodója. /mérnökember /😊

A köztes létben találkozhatunk földi létünk több elhunyt  szereplőjével, akik az általunk „szellemeknek” elképzelt formához hasonló alakban élik nagyon is valóságos életüket. Sok lélek segítő szerepet vállal még földi életet élő rokona, ismerőse mellett. Vendégeim többször említették, hogy édesanyjuk, nagymamájuk vagy más elhalt rokonuk ott van mellettük, érzik a védelmüket. Én is beszámoltam korábban arról az édesapáról, aki nekem mesélte el családja történetét, hogy még Földön élő lányát megszabadítsa szörnyű gyanújától. Ez az apuka érzésem szerint már leszületett, másik testben élt, de a lélek meghallotta a hívást és módját ejtette hogy rövid időre ellátogasson hozzám.

És mi értelme van ennek a sok leszületésnek, az életünknek? Kik vagyunk egyáltalán?

Te is, aki ezt olvasod, nélkülözhetetlen része vagy a Nagy Egésznek, pótolhatatlan. Képzelj el egy többezer darabos puzzle-kirakót, ami csak úgy teljes ha minden darabkája megvan. Ha csak egy is hiányzik, csonka az egész, tökéletlen. A világmindenség is csak Veled lehet tökéletes, hiánytalan.  Az Univerzum tökéletességre törekszik, ezt felfedezheted egy pillangó szárnyainak mintázatán, egy virág szirmán, egy esőcsepp belsejében, egy hópehely alakjában. Te ezt a tökéletességet fejlődés útján tudod elérni, új és új életek által, mindig beépítve az előző lét tapasztalatait. Minél magasabb tudatossági szintre jutsz, annál magasabb a rezgésszámod, így emeled a Nagy Egész rezgésszintjét, így szolgálod Őt. És ezáltal önmagadat, hiszen egy vagy az Univerzummal, amely megteremtett.

Rengeteg segítő várja hogy melletted lehessen, nem vagy egyedül. Segítenek az Angyalok is. Magam is szkeptikus voltam irányukban, amig cáfolhatatlan módon be nem bizonyították, hogy itt vannak, csak kérnem kell.

De ez már egy másik történet.

Reinkarnációs utazások XII.

Reinkarnációs utazások XII.

Társunk az Úton

Párkapcsolati problémája mindenkinek van, akinek párkapcsolata van. Két különböző ember kerül össze, más-más neveltetéssel, értékrenddel, habitussal, elvárással. Szerencsés esetben ezek hasonlóak vagy közelíthetők, de soha nem pont egyformák. Szépnek induló kapcsolatok válhatnak pokollá, szerelmek gyűlöletté. Társunknak fontos szerepe van sorsunk beteljesítésében, előző életeink meghatározó szereplője volt eddig is. Utazások során gyakran választ kapunk arra a kérdésre, miért kell nekem ezzel az emberrel élnem, vagy mi a feladatom, tanulnivalóm önmagammal kapcsolatban?

Vendégem tevékeny, magára sokat adó, középkorú hölgy, nevezzük Viviennek. Se veled-se nélküled kapcsolatban él a párjával, szeretné kiteljesíteni önmagát, de gúzsba köti ez a viszony. Szeretné tudni, jelenlegi társa milyen szerepet játszott előző életében, életeiben?

Meditációs utunk végén egy kanyargó földútra csöppenünk, körülöttünk dimbes-dombos táj, az út egy várhoz vezet. Vivien fiatal lány, a következő pillanatban a várkastély egyik pazaron berendezett  szobájában látja magát, szép ruhában. Vár valakire, egy nagy tükörben nézi magát. Hamarosan középkorú úr jelenik meg.

-Ki ő neked? – kérdem.

-Nem tudom….az apám…? Nem….nem itt lakom…nem tartozok ide…-  némi szünet után:  –  szeretkezünk…látom a tűkörben…

A lány bejár a várba, amikor az úrnak úgy tetszik. Kap szép ruhát, ennivalót, de az együttlét után haza kell mennie szegényes hajlékába.

-Lásd magad fél évvel később!

-Ott vagyok a tükrös szobában…feszül a ruha rajtam…gömbölyödik a hasam…

Az úr pártfogása eddig tartott, ezután hallani sem akar a róla. Nincs többé szép ruha, nincs ennivaló, csak a nyomor marad. A megesett lány sehol nem talál menedéket, koldusként tengeti az életét. Időnként férfiak keresik fel, kihasználják, eldobják. Vivien félhomályos, nyomorúságos kunyhót lát a falu szélén az erdei fák között.  Élete rövid, halála magányos.

Nehéz a visszatérés, nyomasztóak az érzések. Felismeri a földesúrban mostani párját. Ott a férfi uralta, kihasználta, eldobta. Itt uralja, sokszor megalázó módon bánik vele, kihasználja odaadását, lelkifurdalást kelt benne. Nem engedi hogy önmaga legyen, függőségi viszonyban tartja.

Másik történetem főszereplője Petra. Vele már találkoztunk, mikor egyik előző életében kislányként átélte szülei tűzhalát a középkori Olaszországban, az Inkvizíció idején. Kérte, hogy pillantsunk be más inkarnációjába is.

A helyszín, ahová megérkezünk, Egyiptom, régi időkben vagyunk. Petra a földön, magzatpózban, szívet tépően zokog, mellette a tenger hullámzik. Fiatal lányként kedvesét siratja, aki elhajózott a nagy vízen. Nem jószántából tette: Petra apja, aki tehetős, nagyhatalmú ember, nem nézte jó szemmel a fiatalok szerelmét. A fiú családja jómódú volt ugyan, de mégsem elég méltó az ő rangjukhoz. A fiatalembernek nem volt választása: feladatot kapott a hajón, mennie kellett. Petra látja amint szolgálólányok jönnek érte, hazatámogatják. Látja a díszes, pompázatos palotát amiben élnek, és látja az apját, aki szúrós szemű, kérlelhetetlen. Nincs édesanyja, akitől megértést remélhetne : régen meghalt.

-Lásd magad öt évvel később! Némi szünet után:

– Egy házban vagyok…ez már nem olyan díszes…a ruhám sem olyan szép…már nem vegyok olyan gazdag…- ismét szünet, majd: – leégett a palotánk…valaki felgyújtotta…apám ott égett a lángokban…

(Érdekes párhuzam, hogy Petra apja a középkori Itáliában is tűzhalált halt, és itt is).

A fiatal lány magára marad, megmaradt kevéske vagyonából éldegél. Nem megy férjhez, minden nap kimegy a tengerpartra, nem múló szerelemmel várja kedvese visszatértét.

Egészen 41 éves koráig…ekkor megérkezik a férfivá érett fiú, aki hosszú hányattatás után visszatér hazájába, visszatér hűséges kedveséhez. Leírhatatlan az áradó boldogság, a hála ami átjárja Petra szívét. Késői haláláig együtt maradnak, szeretetben, szerelemben. Petra távozik el hamarabb, már öregek mind a ketten. Szörnyű fájdalmat érez, amiért itt kell hagyni párját. Élettelen testéből távozó lelke látja ősz hajú, borotválatlan, megtört párját, amint iszik, egyik pohárral a másik után. Szeretné megsimogatni, szólni hozzá, de a kedves már nem látja, nem hallja őt.

Jelenkori életében Petra 41 évesen találkozott élete nagy szerelmével (pont mint előző életében) és ez elé a szerelem elé is szinte legyőzhetetlen akadályokat gördít az élet. Akkor is, most is tilalmas a kapcsolatuk a társadalom szemében. Akkor is, most is bátorság, kitartás, kockázatvállalás kell a beteljesüléshez. Petra az egyiptomi fiúban  felismerte mostani kedvesét.

Mindkét hősnőnk azzal a férfival folytatta lelke útját, aki előző életében társa volt. Petrának karmikus feladata boldoggá tenni megtalált szerelmét és felvállalni őt, ha a helyzet ezt megengedi. Viviennek meg kell tanulnia kiszabadulni a férfi hatalma alól, függetleníteni magát tőle, meg kell találnia a saját hangját, egyéniségét, életét.

Mindkét lány életútját szerencsém van figyelemmel kísérni. Elmondhatom, eddig remekül csinálják!

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial