+36 30 513 5597 selfnessmiskolc@gmail.com
Reinkarnációs utazások XIX.

Reinkarnációs utazások XIX.

A szétszakított ember I. rész

Vendégem (nevezzük Alexának) középkorú hölgy, távolabbról érkezett. Kedves, beszédes. Elmondja, hogy időnként lát szellemalakokat, és gyakran álmodik egy híddal, amin át kellene mennie. A híd rossz állapotban van, kötél kapaszkodó, deszkapalló átjáró ami hiányos, a víz alatta hol nagy, rohanó, hol szürkén hömpölygő. Ő egyébként már többször részt vett irányított meditációban, de eddig még sosem sikerült ellazulnia. Elmeséli még, hogy a családja férfi tagjai alkoholproblémákkal küzdenek és ez sok nehéz megalázó helyzetet hozott, hoz az életébe, amit nem mindig tud kezelni.

Valóban kicsit hosszabb a meditációs utunk a megszokottnál, bizonytalan, homályos képek öltenek lassan alakot. Először csak keskeny résben lát világosságot, mint amikor lassan, nehezen nyitjuk a szemünket.

-Nagyon fáj a jobb karom….a vállam…-mondja, és bal kezével odakap, tapogatja-egy mezőt látok, rétet…olyan lankás, napsütötte…de lentről látom…fekszek a földön…nagyon fáj…

Kérem, hogy lássa magát kívülről. Milyen cipőt, ruhát visel? Hány éves? Némi szünet után:

-Huszonkilenc…Szíjak…a lábam körül…szíjakból van a lábbelim…nincs nadrágom…ágyékkötőm van, az az összes ruhám…olyan sárgásbarna a bőröm…indián vagyok. A hajam hosszú, fekete…A vállam meglőtték…nyíllal. A jobb arcomon nincs bőr…nincs hús. Kilátszanak a fogaim… -Fel tudsz állni? – Próbálok…nem megy…felettem keselyűk köröznek…

Következő kép: egy sátorban fekszik, kilát a nyitott sátorajtón. Háromszögletű, csúcsos, piros-kék színű sátrakból indián falut lát. Egy nő ápolgatja a sebeit. Másik törzsbeliek megtalálták ájultan a mezőn, gondjaikba vették, később befogadták.

Következő kép: gyönyörű fekete lovon vágtat, és elér egy folyóhoz. Át akar kelni, a folyó túlpartján él az ő népe, a felesége, négy gyermeke. Sokáig nem talál átjárót, majd rálel egy hidra. Kötélkorlát, fapallók, hiányosak…alatta hatalmas folyó, habosan zúdul, nagyon veszélyes. Lova nem hajlandó bemenni a vízbe, fájó szívvel ott hagyja, átkel a családjához, ahol boldogan rohannak elé a gyerekei. A falujában fehérek a sátrak.

-Lásd magad tíz évvel később!

Csend, majd: egy sírt látok…kövek vannak felhalmozva.

-Lásd magad halálod előtt egy órával!

– Kötelek vannak a csuklóimra és a bokáimra kötve…feszítenek széjjel…széttépnek….iszonyúan fáj….

-Kik azok? Indiánok?

-Vegyesen…vannak köztük fehérek is…valami echós szekérrel jöttek…az egyik fehér szőke, részeg….szörnyen büdös, ápolatlan…fekete buggyos nadrág van rajta, csizma…fehér ing, aminek az ujja is buggyos, bőr öv, amin lóg valami…a bal szeme érdekes, mintha nem látna rá…röhög rajtam….elővesz egy kést…a nyakamtól a mellem felé felvág…hallom a hús szakadását….szétszakadok…látom hogy kibuggyannak a beleim…de még élek….

-Lásd magad halálod után egy órával!

-Fekszem a földön…kibelezve, szétszakítva…a keselyűk lakmároznak belőlem….

Később a gyilkosok megengedik a családjának hogy eltemessék, követ hordjanak a sírjára.

Szeretném visszahozni Alexát a horrorisztikus történetből, de a visszaúton  hirtelen egy másik életbe csöppenünk be, ami szintén elég hátborzongató véget ért. Más kor, más földrész, de ugyanannak a léleknek egy másik megtestesülése.

Legközelebb ezt mesélem el.

Reinkarnációs utazás XVIII.

Reinkarnációs utazás XVIII.

Miért?

Mesélném tovább a kalandokat, amiket vendégeim átéltek közös élményeink során, de úgy érzem meg kell állnom kicsit. Olyan kérdések merülnek fel rendre, amiknek megválaszolását szükségesnek érzem. Ehhez hagy hívjam segítségül Balogh Bélát, A végső valóság c. könyvében érthetően és mély bölcsességgel válaszol a mindannyiunkat feszítő kérdésekre.

-Azt mondod, mindenki maga válassza meg leszületéskor a sorsát, és akkor születik le újra amikor akar. Miért akarnék én egy ilyen  szenvedéssel teli életet?

-Senki nem kényszeríti rá a lelket az inkarnációra. Senki nem küld vissza, hogy átéld bizonyos cselekedeteid fájdalmas következményeit. Csakhogy, amikor behangolódsz egy magasabb szférára, egyúttal egy magasabb tudatszintre is behangolódsz…..Azt is tisztán felismered, hogy meddig jutottál a lelki fejlődés területén, és megérted, hogy egy újabb fizikai élet nem holmi büntetés, hanem egy csodálatos lehetőség a továbblépéshez. Amikor a lélek magasabb szinten feldolgozta a fizikai testben szerzett tapasztalatokat, hajlandó új fizikai testet teremteni.

-Mik azok a készségek és képességek, amiket ki kell fejlesztenünk?

-Földi feladataink életről életre változnak. Egyik életünkben szeretetet és bölcsességet tanulunk, egy másikban önzetlen szolgálatot, ismét egy másikban belső csendet és nyugalmat.

-Gyakran tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek a legnagyobb gonoszságokat is elkövethetik anélkül, hogy valaha is számot kellene adniuk cselekedeteikről. Másrészt ott vannak azok a felnőttek és gyermekek, akik megítélésünk szerint ártatlanul szenvednek. Mit vétett egy kisgyerek akinek pl. át kell élni egy háború borzalmait? Mi történik a háborús bűnösökkel, az erőszakot elkövetőkkel, akiknek sikerül elmenekülniük és látszólag gond nélkül élnek? Hol van itt a karma, az ok-okozat törvénye?

-A cselekedet csírája a gondolat. A gondolat nem vész el, a hozzá tartozó összes következményével együtt megőrzésre kerül, a kauzális testben, ami a fizikai test megfelelője. Úgy kell elképzelni, mint egy rendkívül magas frekvenciatartományban létező energiatestet. Ez lényegesen magasabb szférához tartozik, tértől és időtől független. Léte semmi módon nem függ a fizikai test lététől, annak életétől vagy halálától. A tetteink csíráját adó gondolatok itt tárolódnak. A fizikai testünk teljes lényünknek csak egy része, és a halála nem jelenti az élet végét. Az élet folytatódik a halál után egy magasabb szférában, energiatestben. (A fizikai létből hozott gondolatok, tettek következményei így egyenes úton jutnak el a következő inkarnációba, és minden kiegyenlítődik). A Reinkarnáció Törvénye egybefonódik az Ok és Okozat törvényével, mert az elraktározott gondolati magból kifejlődnek az előző életben elkövetett cselekedetek következményei. Ezek több inkarnáción át is követhetik az elkövetőt. Az „igazságszolgáltatás” ennek tükrében teljesen új értelmet és töltést kap, mert emberi beavatkozás nélkül is megtörténik. Nem kell a „végítéletre” várni, mert már eljött, és mindenkiben tökéletesen, kivételt és részrehajlást nem ismerve működik.

Az ok és okozat törvényét keleten a Karma törvényének hívják. A Karmával kapcsolatban a nyugati emberek többsége a kikerülhetetlen szenvedésre gondolnak. Pedig mennyivel több a karma, mint szenvedés! Minden pozítív, szeretetet sugárzó cselekedetből, minden testi és lelki gyógyításból, minden önzetlen adakozásból és segítségnyújtásból megannyi öröm fakad. Ha valakinek örömet szerzel, ki sem tudod kerülni, hogy ebből benned is öröm fakadjon. Ha bő kézzel adsz, valóban nem kell aggódnod a holnapért. Csak egy olyan univerzális törvény van, amely vallástól és fajtól függetlenül mindenkire egyaránt érvényes. Ez a Szeretet Törvénye.

 

Reinkarnációs utazások XVII.

Reinkarnációs utazások XVII.

Vendégem fiatal hölgy, nevezzük Virágnak. Kérésemre leírta tapasztalásait, ezt változtatás nélkül közlöm.
„Utazásom története.
Kíváncsi, de ugyanakkor kissé szkeptikus is voltam azzal kapcsolatban, hogy mit láthatok, élhetek majd át az utazás alkalmával.
Amikor elkezdtük Évikével, percekig semmit sem láttam és éreztem, és azt gondoltam, nálam nem működik.
 Aztán egyszer csak azt éreztem, mintha megbénultam volna, és egy sötét helyen feküdtem. Mindezt azért éreztem, mert már halott voltam, és Évike kérésére elkezdtem repülni. Sok – sok tájat láttam magam alatt, előtt, míg egy erdős részen leszálltam. Ekkor kerülhettem új testbe. Kislányként láttam magam, egy pici kunyhót, amiben nem voltak jó érzéseim. Képeket a falon, amikről pontosan leírtam, kit/kiket látok. Aztán egy nagy házba érkeztem, amit szintén egészen aprólékos pontossággal írtam le. Az ablakait, a benne található tereket. Ott a „kislánnyal” nem jó dolgok történtek, ezért tovább ment…egy városba, aminek a neve Wilmor. Ott az állatok között megbújva, szegény gyermekként folytatódott a „film”.
Felnőttként ugyanabban a városban már gyógyítóként láttam magam, végül öreg hölgyként, egyedül távozva zárult az az életem.
A „felébredést” követően nyugtáztam is az átélteket, amik rendkívül elevenek, jó értelemben megrázóak voltak. A döbbenet ez után következett. Haza érkezve a késő esti órákban rákerestem erre a bizonyos Wilmor nevű helyre, amit addig korábban sosem hallottam sehol. Kikerekedett szemmel láttam, hogy létező helyről van szó. Az utazás alkalmával a falon látott fotón az a bizonyos ember is létező személy volt az 1800-as években. Ami a leginkább hatással volt rám, az a ház, pontosan ugyanúgy írtam le Évikének, mint ahogyan azt a Texas állambéli Wilmor egy elhagytott telkén látni lehet az archivált fotókon. Aznap éjjel elszállt minden kételyem. Különös és különleges tapasztalás volt, biztosan sohasem felejtem.”
Reinkarnációs utazás XVI.

Reinkarnációs utazás XVI.

Reinkarnációs utazás XVI.

A közvetítő

Vajon mi a szerepem ezen a színpadon, amit világnak neveznek? Jól vagy rosszul játszom?

Vendégem fiatal nő, legyen a neve Zsóka, kihangsúlyozza, nincsennek elvárásai, „csak úgy” kíváncsi, lehet nem is fog semmi „jönni” az sem baj. Keveset árul el magáról, de kedves, ha nevet a szeme is nevet, ő maga is megszépül. Ilyenkor mintha bepillantanék fegyelmezett, feszes álcája mögé.

Meditációs utunk rövidre sikerül, nem engedi végigvezetni magát, ő gyorsabb úton jut el az átlépési pontig. Később elmondja, különös érzése volt, sötétben repült, mintha egy kifeszített fekete tükör lett volna. Ezután furcsa térbe érkezik, sűrű, sárgás folyadékban van, de testet nem érez.

– Milyennek látod magad? – Nem látom magam…- Ki vagy te ott? – Nem vagyok senki…- Mit tudsz? – Mindent tudok. – Mit látsz? – Mindent látok. -Nyújtsd ki a kezed oldalra, tapogasd meg a falat, ami körülvesz! – Nincs kezem…nincs testem…de minden tudás az enyém… Most kikerültem a sűrű folyadékból. (Nagyon érdekes, hogy egy hétéves kislány igy mesélte el leszületése történetét: fényes alakok között éltem, egy családban. Én is fényalak voltam. Aztán azt mondták, le kell jönnöm a Földre. Még maradni akartam, de a tanítóm, egy kedves fényesen sugárzó ember (?) azt mondta ide kell jönnöm. Feketeség lett, és én zuhantam, nagyon gyorsan, aztán becsapódtam.)

Majd Zsóka érezte magát (nem látta) mintha egy távcsőbe nézne. A távcső egyik karikájában egy indiánt látott, fehér sólyomtoll fejdíszben, a másik karikában egy fiatal nőt, ahogy kézenfogva, önfeledten szalad egy kisfiúval.

-Én vagyok…mindkettő én vagyok…előbb voltam indián, utána a nő….-motyogja Zsóka, mintha maga sem hinné amit lát.

-Árulás…árulás történt…tőrbe csaltak…összekötő vagyok….elmentem szövetséget kötni az ellenséggel, én vagyok a törzsfőnök…meg akartam menteni a népemet…mire visszajöttem lemészárolták a törzset…ott a halottak között a kisfiam is…nem tudom továbbadni a magomat…kihal a törzs…

A törzsfőnöknek szembesülni kell azzal hogy kudarcot vallott. Életét tette fel népe megmentésére, de hiába volt minden jószándék. Elárulták, egyedül maradt.

A feketeség  beszippantja, felkapja, megforgatja, és mikor újra tisztul a kép, egy hosszú-hosszú folyosót lát, ami tele van vízzel. Mintha sodorná az áramlat, kiérkezik egy nagy medencébe, aminek a szélein hosszú sorban sakálszobrok vannak. Fekete sakálok, nyakuk körül mintha arany sál lenne, de mégsem az. A szoborsor mintha a végtelenbe nyúlna. (Sakálfejű Anubisz az egyiptomi mitológiában a halott túlvilági megítélésénél volt jelen mint bíró. Sakálfejjel, embertesttel, nyaka körül arany dísszel ábrázolták).A medencében tavirózsák úsznak. Ekkor egy homoksivatagot lát maga előtt. Egyiptomban vagyunk, másik inkarnációban. Zsóka itt középkorú, kopasz, barna bőrű főpap.

-Összekötő vagyok…összekötő az ég és a népem között…de nem hallgatnak rám…már nincs birtokukban az ősi tudás…én tudom még. De nem tudom átadni….

A főpap egész életét annak szenteli hogy visszavezesse népét a mindentudás és bölcsesség birodalmába, de ők már elszakadtak attól a világtól, értetlenségbe ütközik. Idősen hal meg, látja amint a testét fehér gyolcsba bugyolálják. -Bebalzsamoznak?- kérdem. -Nem…az majd később jön.

Ismét kudarcot vallott mint összekötő…

Visszatérés után átbeszéljük Zsókával a bejárt életutakat. Mindkét életében vezető volt, tisztelettel övezett bölcs vezető. Összekötő szerepük volt, amiben elbuktak. A bölcs főpap talán Atlantisz gyorsan tűnő tudását próbálta átmenekíteni?

Zsóka kis sóhajjal elmondja, a fiatal nő a kisfiúval a távcső másik lencséjében a két férfi közötti inkarnáció volt, „talán hogy tudjak egy kicsit pihenni”-jegyzi meg fanyar mosollyal.

Mi lehet vendégem feladata ebben a leszületésben? Összekötőnek kell lennie emberek vagy embercsoportok között, bölcsen és nagy tudással közvetíteni. Megvan ez a képessége, de eddigi életeiben kudarcot vallott. Talán most sikerül…

Fizikai testünk elhagyása után átlépünk oda, ahol fénylények formájában találkozunk elhalt rokonainkkal, ismerőseinkkel. Mentorunk, lelki vezetőnk vár, aki segít újraértelmezni feladatainkat, megválasztani a leszületés módját, idejét. És jön a feketeségbe zuhanás (mintha kifeszített fekete tükör lennék sötétben repülök) majd jön a becsapódás.

És egy kör újra bezárul…

Reinkarnációs utazások XV.

Reinkarnációs utazások XV.

Fóbiáink

Vendégeim gyakran jönnek azzal a kérdéssel, vajon mivel magyarázható víziszonyuk, állatoktól, magasságtól stb. való félelmük, holott soha rossz élményük nem volt ezekkel kapcsolatban?

Gyakran mentálgenerációs átöröklés van a háttérben, mikor nagymamánkkal, dédapánkkal vagy bármely felmenőnkkel történt valami rossz, és az ettől való félelem sejtszinten öröklődik generációkon át. Ez a folyamat állatkísérletekkel igazolt, és gyakran tetten érhető fóbiáink hátterében. Ez is egy túlélési stratégia a sok közül. De legalább ilyen gyakran előző életeink valamelyikéből hoztuk. Bármelyik magyarázat igaz, félelmünk mindenképp értelmét veszítette, tehát jó tudni milyen folyamatot kell átírni mélytudati szinten.

Vendégem fiatal férfi, nevezzük Lacinak. Meditációs utunk végén kisfiúnak látja magát, talán 12 éves, és egy tóparton kószál. A tó nagyon nagy, egy hosszú stég nyúlik be mélyen.

-Hogy érzed itt magad?

-Nagyon szomorú vagyok. És magányos. Nagyon rossz itt.

-Félsz valamitől?

-Nem…csak…nem is tudom…de nagyon rossz.

Hamarosan fiatal nő érkezik, Laci édesanyja. A gyerekben is és vendégemben is erősödik a rossz érzés, mellkasszorító fájdalom lép fel. Pedig az anyuka kedves, szeretettel teli, csak valami megnevezhetetlen bánat lengi körül. Kézen fogja gyermekét, hazaindulnak.

Nehezen jönnek az érzések, a képek, a tudat küzd, nem akarja látni, nem akar szembesülni. Laci testi fájdalmat él át, szenved, kínlódik. Kínkeservesen bukkan felszínre a szörnyű történet.

Ebben az előző inkarnációjában volt egy kistestvére, egy öccse. Gyakran vigyázott rá, ki-ki jártak a tóhoz is. Testvére négy-öt éves lehetett. Egy alkalommal a stégről beleesett a vízbe, és belefulladt. Leírhatatlan volt a rémület, és az utána következő önvád. Szülei nem bántották emiatt, saját magukat érezték bűnösnek, hogy nem figyeltek jobban a fiúkra. De többé nem nevettek, a boldogság kiköltözött a családi házból. A fiú úgy érezte, ha ránéznek, a vízbe fúlt kisfiukat is látják.

Laci nehezen szabadul az érzelmek hálójából, sok idő kell hogy teljesen visszatérjen a jelenbe, hogy megnyugodjon. Most már tudja, miért nem szeret vízpart közelében lenni, a stégek, mólók látványától pedig kifejezetten rosszul van.

Másik vendégem, egy fiatal hölgy, csak pár perces utazást élt át, de ez is bőven elég volt elmondása szerint. Egy kicsi lányt látott, kb. 3 éveset. Egy nagy vízben állt, úgy látja tenger hullámzott mögötte. Este volt. A csepp lány egyre jobban elmerült, és eltűnt a habokban. Ez a fiatalasszony is „indokolatlanul” fél a tengertől.

Kérdésemre, hogy hogyan kerül egy ilyen kicsi gyerek egyedül a partra, megjelenik egy ház, egy kerítéssel, nyitott kapuval. A lányka egy ideig a kertben játszott, aztán kisétált a kapun, lement a tengerhez, és belegyalogolt a vízbe. Vissza már nem tudott jönni…Mire keresni kezdték, késő volt.

Roberta, harmadik történetem hősnője előző életében átélte, hogy szeretett férje leesett a lóról és olyan súlyosan megsérült hogy belehalt. Az asszonyka elmeséli, hogy mostani életében a húga retteg a lovaktól, holott semmi oka nincs rá, közelről még nem is látott lovat. Valószínűleg nem is fog, mert tíz méternél közelebb nem megy hozzájuk. Az előző inkarnációban férjeként szereplő férfi most húgaként van jelen az életében.

Mit tehetünk, ha indokolatlannak tűnő fóbiáink ily módon magyarázatot nyernek? Tudatalattink megtapasztalja, hogy az a vészhelyzet elmúlt, az a történet már lezajlott, félelmünk okafogyottá vált. Még egyszer nem lehet ugyanabba a folyóba belelépni. Ha a mélyen rejlő tudat és a jelen éber tudat tud kommunikálni egymással, nem marad fenn egy hiábavaló állapot.

„Csodák nincsennek, csak azért éljük meg őket csodáknak, mert nem ismerjük a mögöttük rejlő törvényszerűségeket”.

Reinkarnációs utazások XIV.

Reinkarnációs utazások XIV.

A görög királynő.

Vendégem dekoratív, csinos, szőke, jó kisugárzású fiatal nő. Olyan, akiről azt képzelnénk, csupa móka és kacagás az élete. De az élet ismét beigazolja, hogy a látszat nem csak néha, hanem a legtöbbször csal.

A fiatalasszony – nevezzük Vandának – elmondja, hogy épp válófélben van, kétéves kisfia édesapjával tarthatatlanná vált az élet. Elsírja magát, eszével tudja hogy önmaga és gyermeke érdekében szakítania kell, de a szíve még lázadozik ez ellen. Minden ösztönével, minden sejtjével szereti kisfiát, jó édesanyja akar lenni. Pedig sokáig el sem tudta képzelni hogy gyereke legyen, hogy ő alkalmas az anyaságra. Úgy gondolta, soha nem lesz gyereke. Most pedig el sem tudja képzelni az életét nélküle.

Kérdése, hogy milyen karma köti össze a férjével, mit kell tanulnia a kapcsolatból?

Meditációs utunk végén egy tengerparton találja magát. Magányos, menekül, fél, sőt retteg. Fiatal nő, durva darócruha van rajta (mint a zsák), elnyűtt saru a lábán. Haja fekete. Köveken, kavicsokon botladozva halad a parton, nagy sokára lát házakat, embereket. Fa házak, köves út. Ekkor elészalad egy fiúcska, talán tíz éves, és a nyakába borul. Ölelik egymást, boldogok. A gyerek a fia.

Következő kép: a fiával a köves úton egy vár felé haladnak, a kapu nyitva. A várudvaron valami vásár van, sok ember, nagy a nyüzsgés, mindenki vidám.

-Milyen ruhában vannak?

-Középkori…mindenkinek szebb a ruhája mint az enyém.

-Gazdagabbak? – kérdem – Igen…én szegény vagyok. -És a fiadon milyen ruha van? – Rajta is szegényes. De boldogok vagyunk, mert együtt vagyunk.

Ezután megkérem Vandát, lássa magát öt évvel korábban. Nehezen veszi a levegőt, szinte pánikban van. – Be vagyunk zárva valahova…egy pincébe….az ablak a talaj szintjén van, ha kinézek a tengert látom…-Milyen ez a pince? – Sötét…nyirkos…velem van a kisfiam, az ölembe bújik…fél…- Valaki biztos visz nektek ennivalót. Lásd őt! – Némi szünet után:  -Igen…egy férfi…magas…sűrű fekete szakálla van…fekete haja…nagydarab….-Féltek tőle? – Nem…mosolyog ránk…kedves…ő vigyáz ránk hogy meg ne találjanak.

Ismét visszamegyünk az időben, kérem Vandát lássa magát viselősen. Hol van, milyen a környezet?

-Nagyon szép ruhában vagyok…nagyon gazdag…sokan vagyunk egy teremben, lakomázunk…a férjem a király, én vagyok a királyné…- Milyen a férjed?-Neki is fekete szakálla, fekete haja van..-Milyen országban vagyunk? – Görögország…A férjem szeretettel néz rám….már nagy a hasam, nagyon nagy…nemsokára szülni fogok…- Lásd magad szülés közben! – Egyedül vagyok… egy pincében…- Meg tudod szülni egyedül a gyereket? -Igen… nagyon boldog vagyok, magamhoz szorítom…

-Mi lett a királlyal? – El kellett mennie..vagy menekülnie…ellenségek jöttek…harc volt…nekem el kellett bújni a pincébe…az a férfi vigyáz ránk aki ennivalót hozott. Nem szabad hogy megtaláljanak.

Vanda ezek után elmondja, hogy sokáig, nagyon sokáig kellett rejtőzködniük, évekig. Mikor lehetett, a szakállas férfi kimenekítette a gyereket, utána őt is. Itt találtunk rá a tengerparton, rettegve, szökés közben. És itt találkozott a faluban a kisfiával…

Koldusok lettek, senki nem tudhatja kik ők. Egy ideig lakásuk sincs, alamizsnából tartják fenn magukat. Aztán a pártfogójuk kerít nekik egy kis házat, egy kis földdel valahol messzebb, „távol a tengerparttól”. Itt szerényen élnek, amit megtermelnek, eladják.

A fiúcska felnő, családot alapít. Gyakran látogatják édesanyjukat, gondoskodnak róla. Vanda sokáig él, késő öregkorában halálos ágyánál a családja, unokái veszik körül. Arra a kérdésre, hogy visszatekintve az életére mi volt a legnagyobb kudarca, ezt válaszolja:

  • Hogy a királyt választottam a másik helyett, pedig őt szerettem, és ő is szeretett.
  • És miért a királyt választottad?
  • A pénz miatt.

Elmondja, hogy a rájuk végig vigyázó szakállas férfi az udvartartásban élő nemesember volt, szerelmesek voltak, de a király is szerelmes volt belé, és ő a királyt választotta. A jólétért… Szerelmese később  végig ott állt mellette a bajban, őrizte, segítette. Közben ő is családot alapított, gyerekei születtek, soha nem tudták felvállalni, legalizálni a szerelmüket.

Vanda az akkori szerelmében felismeri mostani kisfiát, az akkori királyban mostani férjét. Ebben az életében nehezen tudta felvállalni gyermekét, de miután megszületett, tudta, ő a legfontosabb, őt kell választani, az anyagi biztonság rovására is. Igy teheti jóvá akkori rossz döntését. Abban a középkori királyságban sem a férje volt a jó választás, most sem az. Akkor a történelem vihara elszakította tőle, most neki kell meghozni a döntést a szakításról. Igy írhatja át akkori hibás lépéseit, minden szereplő így kerül az őt megillető helyre.

Abban az életben mindig férfiaktól függött: a férjétől, a szerelmétől, a fiától. Ebben az inkarnációban meg kell tanulnia tőlük függetlenül, önálló nőként megállnia a helyét, sőt akár ellenükben is.

Vanda az átélt élmények hatása alatt szinte szédelegve távozik, ismételgetve, hogy sok mindent helyre kell tennie. De látom, ösztönösen jól csinálja, bár nagyon nehéznek éli meg.

Igen, ez az ÚT.

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial