Szerző: Varga Éva | okt 17, 2025 | Egyéb, reinkarnáció, Varga Éva
Hetedik éve csinálok Utaztatásokat, mégis a mai napig sokszor meghökkenek milyen „átfedések” azonosságok vannak egymástól teljesen független emberek történetei között. A mostani utazás hősnője (nevezzük Lénának) ugyanúgy az ősemberkorba „pottyant” mint az „Időszámításunk előtt 400 000 évvel” írásom Nórája. És ugyanúgy cro-magnoni volt a neandervölgyiek között…
Léna bájos fiatalasszony, évek óta kapcsolatban vagyok vele és a családjával, nagyszerű férjével és csodálatos gyermekeivel. Kötődésünk baráti, spirituális, biztos hogy nem csak ebben az életben kezdődő 😊 Ő is, párja is jártak már nálam utaztatáson, és most ismét ezért kerestek fel. Legkisebb gyermekük hamarabb döntött a megszületés mellett, mint a 9 hónap, és nevelése sokszor emberfeletti kitartást, erőt, szeretetet kíván a szülőktől. Ők, magas tudatossági szintjükön, elfogadják hogy az élet a kicsi által tanítani akar nekik valamit, de felmerül a kérdés: mit? Miért kapta a csöppség is, ők is ezt a nehéz feladatot?
Léna hamar átlép a tudat másik szintjére. Útban az előző inkarnációja felé, csodálatosan szép üveget lát, melyben alul arany, felette kék tartalom van, és mintha egy zászlórúdon állna ez az üveg. Kérdezem, mi van benne? – Energia- feleli Léna. Ez az energia egy univerzális ajándék, mellyel segítik az utazását. (Eddig még egy vendégem sem kapott ilyen segítséget az Égiektől).
Megérkezve előző inkarnációjába, Léna egy barlangban találja magát. Kérem, nézzen le a lábára, milyen cipő van rajta? – Semmilyen – mondja. -Mezítláb vagyok.- Milyen a nadrágod? – Nincs nadrágom. Csak valami állatbőr takar. – Milyen a hajad? – Barna…bozontos. – Hány éves vagy? – Tizennégy. Ősember vagyok. – Fiú vagy vagy lány? – Fiú.
A barlangból kilépve csodálatosan szép tájat lát. Nem őserdő, inkább lankás, füves táj, elszórtan fákkal. Nem messze egy hatalmas vízesés, olyan hívogató a friss víz, szeretne beleugrani, de nem mer. – Egyedül vagy? – kérdem. – Igen, de ez jó!
Kérem, forgassuk vissza az idő kerekét, lássa magát öt évesen.
Ősembercsapatot látunk. Nagyon szőrösek, nagylábúak, homlokuk alacsony, termetük zömök. Nagy tűz körül mozognak. – Látod az anyukádat? – Igen….- Milyennek látod? – Nagy lógó mellei vannak…- Szeret téged? – Némi szünet után Léna sírni kezd. – Nem… olyan érzéketlen…nem érdeklem… – Apukád hol van? – Megint szünet, majd: – nincs itt…vadászni van…kevés a férfi, inkább nők, gyerekek…- És milyen az apukád? Lásd magad előtt! – ….nagyon szőrös…büdös…bozontos….- És ő szeret téged? – tétován: igen…de ő csak néha van velünk… – testvéred van? – Igen … egy kishúgom…még csak négykézláb megy, kicsi…
Ekkor Léna nagyon sírni kezd. – A kishúgom…beleesett a tűzbe…megégett…elégett….
A gyereket nem mentik meg a felnőttek, nem foglalkoznak vele, ő nem tud segíteni, későn ér oda. – Anyukádat megrázta a dolog? Sír? – Nem…csak ül és piszkálja a hamut…
A fiú szenved, nagyon szerette a húgát, többnyire ő vigyázott rá, az anyjuk közömbös a gyerekei iránt. – Neked kellett akkor vigyázni rá? – Nem…bár nekem kellett volna, akkor nem történt volna meg…de valami mást kellett csinálnom… – Léna gyötrődik, süt róla a fájdalom.
A fiú magához veszi kishúga egy csontocskáját, felfűzi egy bőrszíjra, élete végéig magával hordja.
Lásd magad 6 évesen! – Eltévedtem…egyedül vagyok….bogarakat eszem. Itt egy kő…erre karcolok valamit egy másik kővel. – Mit rajzolsz? – Mintha egy pálcikaember lenne…
A fiúcska visszatalál a csapathoz, együtt vándorol velük, de nem érzi jól magát köztük. Úgy érzi, mintha nem tartozna közéjük, „olyan buták” mondja. Kinézetre, termetre is elüt tőlük: magasabb, karcsúbb, kevésbé szőrös.
14 évesen otthagyja őket, egyedül vándorol. – Mit keresel? – Nem tudom… valami mást. Nehéz a hátamon a csomag… szerszámok vannak benne. Én csináltam. Valamivel összekötöttem…
Vándorlása közben baleset éri: belelép valamibe ami felsebzi a lábát. A seb elfertőződik, seblázat kap. Fekszik a földön, szája teljesen kiszárad, teste forró. Haldoklik.
Mi az utolsó gondolatod halálod előtt?
– Húgocskám, megyek hozzád. – Ha visszatekintesz, mi volt az életed legnagyobb sikere? – Hogy ott tudtam hagyni őket. – És mi volt a legnagyobb kudarcod? – Hogy hagytam beleesni a tűzbe…hogy nem tudtam vigyázni rá.
Bekövetkezik a magányos halál. Az utolsó pillanatban is fogja testvérkéje csontocskáját. – Lásd megad egy órával halálod után! – Ott ülök a testem mellett…látom a testemet… Nagyon vicces! – Mi vicces? – kérdezem meghökkenve. Léna kuncogva:- Hogy alig indultam el és már meg is haltam…
-Most lásd magad egy héttel halálod után! – Emberek között vagyok…mindenféle emberek…modernek is…de nem látnak engem…nem hallanak…meg akarom érinteni őket, de nem tudom….
-Lásd magad három hét múlva! – ….valami nagyon fényes nagy teremben vagyok…- Keresd meg a szellemi segítőidet! – ….Látom…hosszú fehér haja van…hosszú fehér ruhája….- Oda tudsz menni hozzá? – Nem…félek tőle. Itt egy másik is….arany fürtös haja van. Hozzá sem akarok…továbbmegyek a nagy teremben…egy könyvtárba jutok. Nagy könyvtár. Ott ül az asztalnál valaki…nagyon idős. Szakállas, kedves. – Oda tudsz menni? – Igen. – Tedd fel neki a kérdésedet! – Miért kell ennyit szenvednünk a baba születése óta? Mit kell megtanulnunk? – Hallgasd meg a választ!
-Hogy meg kell tanulnom kiállni önmagamért…Majd némi hallgatás után: – De most már jó lesz!
-Rendben. Nézz körül a könyvárban! El szeretnél hozni valamit? – Igen. Egy könyvet. Arany kötése van.- Nézd meg mi a címe! – Nem tudom…- Olvasd el! – Valami..v betűvel kezdődik…végzet….végzetek!
-Kérdezd meg, elhozhatod-e? – Igen…azt mondja igen. – Búcsúzz el és gyere ki a könyvtárból.
Léna elindul a visszafelé vezető úton. Itt megtalálja az üveget amit ideúton látott, de most már üres. Felhasználta a benne lévő energiát az utazásra.
Rövid meditációval visszatérünk a jelenbe, a szobába. Léna nagyon a hatása alatt van az átélteknek. A feladat, amit abból a létből ebbe az életbe hozott: bebizonyítani magának, hogy képes egy kisgyerekre vigyázni, őrködni az élete felett, felelősséget vállalni érte, kiállni érte és magáért. Évezredeken átívelő lelkifurdalást és bűntudatot hozott, úgy érezte hibás mert meghalt egy szeretett kisgyerek. Mert nem volt ott mikor kellett volna. Tudjuk, hogy nem neki kellett volna vigyázni, hanem az anyának, de az anya nem vigyázott, így ő tudat alatt átvette a felelősséget. Most kicsije születése óta minden pillanatban ott van, vigyáz rá, életben tartja.
A könyvre persze rögtön rákerestünk, és meg is találtuk. Végzetek-összekapcsolt sorsok, különböző végzetek. „Őseink fájdalmának felismerése, a család elutasított tagjainak elismerése, elfogadása, láthatóvá tétele szabadságunk kulcsa”.
Ennél egyértelműbb üzenet lehet?
És az ősember-lét… Nóra történetéből idemásolom azt ami pontosan ideillik:
„A neandervölgyi ősemberek kb. 400 000-40 000 évvel ezelőtt éltek főleg Európában és Nyugat-Ázsiában. Nekik volt alacsonyabb termetük, nagy fejük alacsony homlokkal, kiugró szemöldökívvel, lapos orral. Kisebb csoportokban vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak.
Egy ideig párhuzamosan éltek a korai Homo Sapienssel, köztük a cro-magnoniakkal. Utóbbiak jóval fejlettebbek voltak, finoman kidolgozott kő-és csonteszközöket, ékszereket készítettek, művészetük, fejlettebb gondolkodásuk volt. Genetikai kutatások bizonyítják, hogy keveredtek is, a mai ember genomjában 1-4 % neandervölgyi eredetű DNS található. A cro-magnoniak nagyobb részben kiszorították a neandervölgyieket, kisebb részben beolvadtak velük. A neandervölgyiek kihaltak kb. 40 000 éve, a cro-magnoniak viszont a mai emberek elődei (Homo sapiens).”
Tehát nagy valószínűséggel Léna is, Nóra is neandervölgyiek közé keveredett cro-magnoni felmenőkkel rendelkeztek, ezért érezték magukat másnak, különbnek, ezért akartak elszakadni, többet, jobbat megélni. Léna is megkapta a választ, és az ígéretet is: „Most már jó lesz”. Sok empátiával és szeretettel követem sorsuk alakulását, és biztos vagyok benne, hogy most már jó lesz.
Szerző: Varga Éva | okt 3, 2025 | reinkarnáció
A fiatal hölgy, aki eljött hozzám, lélektársi kapcsolatban él szerelmével. Életútjuk hol egymás mellett fut, hol elágazik, de vendégem biztosan érzi, ez a kötődés nem csak evilági. Bizonyosságra vágyik, bár elmondása szerint már sok megerősítést kapott erre, de mégis hajtja a vágy: újra és újra át szeretné élni az összetartozás élményét. „Mi ikerlángok vagyunk” mondja meggyőződéssel.
Beszélgetésünk után az előző életbe vezető út nem hosszú, hamar megérkezünk Ágnes (nevezzük így) akkori környezetébe. A huszadik század elején járunk, Ágnes falusi, vagy inkább tanyasi világba csöppen. Csizmás, copfos, jókedvű kislány, tíz éves. Szökdécselve megy hazafelé, az iskolából jön, gondtalan. Egyszerű házacskába érkezik, otthon édesanyja várja.
Ahogy az anyukája megöleli, valami rossz érzés keríti hatalmába. Érzi, az édesanyja valamit el akar neki mondani, de nagyon nehezére esik. Végre rászánja magát: az édesapa elhagyta őket, elköltözött, másik családot akar. Ágnest borzasztóan megrázza a hír, zokog, nem érti. Hogyan történhetett ez meg?
– Édesanyád szomorú? – kérdezem. – Nem – hangzik a meglepő válasz – nem bánja. Sőt…azt mondja jobb ez így. Elmeséli, hogy nem éltek jól az apukával, aki sokszor bántotta is. – Miért nem tudtam én erről? – kérdezi kínlódva, értetlenül. – Nem akartuk mondani neked…de jobb lesz kettőnknek, meglásd!
Az ajtóban feltűnik egy kisfiú, egyidős Ágnessel. Az osztálytársa és a legjobb barátja. Átöleli, megvigasztalja kis barátnőjét.
És csakugyan jobb lett. Az apuka soha többé nem került szóba, mintha nem is lenne. A fiúcska gyakran időzik náluk. – Ágnes arca átszellemül, szája mosolyra húzódik, hangja melegséggel telik meg – szerszámok vannak a kezében…kalapács…segít a ház körül….úgy is mondhatnám, ő a férfi a háznál…
Az évek telnek, a gyerekek felserdülnek. Ágnes már 14 éves, a közeli nagyközségbe jár iskolába, a fiú is, de egy másik intézménybe. Szakmát tanulnak. A fiatalasszony arca elfintorodik, ahogy sorolja: – Már nem vagyok olyan kedves vele…sokat vitatkozunk…anyukámmal is. Nem jó otthon, unok mindent…az iskolában van egy csapat, abba tartozom…nem jó dolgokat csinálunk…nem, nem jó dolgokat…rosszakat. Van ott egy fiú…szőke, magas…- Tetszik neked? – kérdezem. – Igen…de ő észre sem vesz, nem foglalkozik velem… – némi szünet után: – Ő a mostani életemben a volt férjem. Nem jó hozzám. De már a többiek sem…susmusolnak a hátam mögött. – Mit susmusolnak? – Hogy én szegény vagyok. Nem tartozom közéjük. Ők nem olyan szegények, jobb módúak.
A fiatal lány csalódik a társaiban, visszafordul az anyukájához és a fiúhoz. Mikor 18 éves lesz, babát vár, összházasodnak, és a közeli nagyobb településre költöznek. Nagyon szeretik egymást, boldogok. Az édesanyjának is akad egy jóravaló ember, aki mellett megtalálja a nyugalmat. Ám az idill nem tart soká: szülésnél kiderül, hogy a kisfia nem egészséges. – Az elméjével van valami baj…olyan furcsa az arca is, látszik rajta…
Innen kezdve Ágnes élete a beteg kisfia körül forog. Minden percben vele kell lenni, nem hagyhatja magára. Nehezen indul a kicsi mozgása is. De nem adja fel: szilárd meggyőződése, hogy a gyerek kinövi a betegséget, egészséges lesz. Tornáztatja az izmait, vesz neki egy németjuhász-forma kutyát is „terápiás kutya” – mondja. – A párod hogy áll a gyerekhez? – Szereti…de nehezen bírja. Mert annyira szereti…nem bírja ilyennek látni, hogy…ilyen…két éves kora körül elköltözik. Nem szakad meg a kapcsolat, engem is szeret….Csak ő nem olyan erős mint én.
A kitartó munka meghozza a gyümölcsét: a gyerek járni kezd, beszélni, egyre ügyesebb. A nagymamával nagyon szeretik egymást. Mire a fiúcska iskolába kerül, majdnem utoléri a kortársait. Anyukája ekkor is rengeteget foglalkozik, tanul vele. „Szép gyerek” mondja mosolyogva. Hamarosan kiderül, a fiúcska szárnyakat kapott: kitűnő eredménnyel végzi az iskoláit, és bejut egy orvosegyetemre a messzi nagyvárosban.
Az apja, Ágnes szerelme már ismét a családdal van, békesség van és szeretet. Sajnos Ágnes anyukájának meghal a párja, és ő is súlyos beteg lesz. Ágnes és férje visszaköltöznek a szülői házba, és odaadóan ápolják a nagybeteg asszonyt, egész a haláláig. – A férjed nem bánja? – kérdezem. – Dehogy! Ő mindig úgy szerette az anyukámat mintha a sajátja lett volna. Szerették egymást.
Ágnes már negyven éves is elmúlik, amikor meglepetés éri: kiderül hogy ismét babát vár. Nagyfia már végzett orvosként hazatér a faluba, itt akar dolgozni. Ő segíti világra a kishúgát.
A kislány egészséges, szép és okos. Mellette is látunk egy kutyát, aki segíti a kezdeti tipegő léptektől fogva. Mire a gyerek felnő, a család beköltözik a városba. Ekkor jelennek meg az első autók az utakon, a lányának is van, „olyan nagy kerek lámpája van”. A kislány más természetű mint a fiú, nem kötődik olyan erősen a szüleihez, messze költözik.
Telnek-múlnak az évek, a házaspár megöregszik. Ágnes halálos ágyán a férje fogja a kezét, nagyon nehéz tőle elszakadni.
A visszavezető meditációs utunk során Ágnes egy másik életbe cseppen, ennek történetét legközelebb mesélem el.
Az utazás utáni beszélgetés során Ágnes elmondja, akkori élete párja mostani szerelme. Már volt előzőleg is utaztatáson (másnál) és abban az életben is osztálytársa volt a fiú. Ami megdöbbentő, hogy mikor ebben a mostani életben találkoztak, a férfi azt mondta neki: mi egy osztályba jártunk! Biztos volt benne, amíg fel nem derítették hogy ez földrajzilag nem volt lehetséges, akkoriban nem egy városban laktak. – Az édesanyámat is nagyon szereti…mint akkor. – teszi hozzá a fiatalasszony mosolyogva.
Ágnes nagyon örült hogy újabb bizonyságot kapott a karmikus kapcsolatra. Jókedvűen és telve bizakodással búcsúzik. Én is örülök, hogy egy küzdelmes, de végső soron boldog életbe nyertünk bepillantást, ami valóságos felüdülés volt az előzőleg látott élve szétszaggatás, megfojtás, öngyilkosságok, véres gyilkosságok és hasonló hátborzongató inkarnációk után. 😊
Szerző: Varga Éva | szept 28, 2025 | reinkarnáció, Reinkarnáció
Vendégem fiatal férfi. Jóképű, kedves. Nevezzük Marcinak. Elmondja, hogy a párkapcsolatai sorra zátonyra futnak, illetve legutóbbi hat éves kapcsolata után nem talált még senkit. Ez nem jó így, de valamiért nem találja az igazit.
Meditációs vezetésemmel hamar megérkezünk egy állapotba, mely bizonytalan, tétova, semmiképp sem kellemes érzés. Előbb az érzés jön, lassan bontakozik ki a kép. Kövekkel kirakott utcát látunk, kő házakkal. A házak mögött zöld dombok, távolabb erdő.
-Fiúnak vagy lánynak érzed magad?
– Nem tudom…talán fiú. Azt hiszem, fiú…- Hány éves vagy? – Tizenhat. – Nézz a lábadra! Milyen cipő van rajtad? – Csizma…- Milyen nadrág? – Nem látom… – Jó. Milyen a hajad? – Fekete…göndör. Középen ketté van választva…lány vagyok. – Mit csinálsz ott az utcán? – Keresek valakit…nem tudom kit. – Embereket látsz? – Nem… Szünet, majd: valaki áll mögöttem. Érzem.- Fordulj meg, nézd meg ki az! – Egy ember…egy férfi. Hosszú lelógó bajusza van. Kantáros nadrág van rajta, meg csizma. Azt mondja, ne keressek tovább, mert már megtaláltam akit keresek. Nem hiszem el neki. Otthagyom, elindulok, fel egy kis úton a dombra. Felmegyek, ott az erdő…elindulok arra, de visszafordulok. Lemegyek a házak közé. Ott az ember.
Szünet, Marci teste megfeszül, érzem a vibrálást. Sírni kezd. – Az apám…megtaláltam az apámat. Őt kerestem.
A tudatalatti nem enged tovább, megkérem, menjünk vissza gyerekkorába.
-Egy kastélyt látok… nagyon szép. Itt születtem. Egy királynőt látok…de nem ő az anyukám. Valami rokona… talán a húga. Ő az anyukám. De nem lett volna szabad megszületnem… az apukám nem úri. Ő csak egy halász… az anyukám meghal. Még lát engem, de nemsoká meghal. Az apukám nevel…hat éves koromig. Egy szegényes házban lakunk. Ekkor elhagy engem…nem akar, de kell. Hogy nekem jobb legyen. Haragszom rá.
Az ezután következő tíz évet nem látjuk, csak a végtelen vágyakozás van meg az édesapa után. Marci könnye folyamatosan árad, akkor is, mikor hosszas kutatás után ráakad az apukájára. Ebben az életében nem ér meg magas kort, halálakor egyedül van, elhagyatva. A magányba hal bele.
Visszavezető meditációnk során újabb inkarnáció bontakozik ki.
-Egy hajón vagyok… nem nagy hajó. Kicsi halászhajó. Kint van a tengeren.
-Hány éves vagy? – Tíz. Fiú vagyok. -Ki van még a hajón? ……-Nem látok senkit. – Egyedül vagy? – Igen. – Hol vannak a többiek? – Elmentek. Kieveztek csónakkal. – Egyedül hagytak? – Igen. Azt mondták, hogy jönnek. De nem jönnek…A hajó sodródik a tengeren. Nem jön senki…
Telnek a napok, elfogy az élelem, a víz. A fiú sokat szenved, testi-lelki kínjait végül nem bírja tovább, beleugrik a tengerbe. Ott leli a halálát.
Visszatérünk jelenlegi életébe. Marci kissé zavartan mondja: – Telesírtam a párnádat…pedig nem szoktam.
Sokat beszélgetünk arról, miért ezt az életet mutatta meg a Felsőbb Én. Marcinak nem volt könnyű gyerekkora, édesanyja elhagyta pici korában, csak később tért vissza, édesapja próbálta gondját viselni, aki jó barátságban volt az alkohollal. Nem volt része igazi szeretetben, odafigyelésben. Szülei elhagyták, magára hagyták. Mint az előző életeiben. Sorsfeladata, hogy a családi karmát megszakítsa, átírja. Mostani gyerekkorát már nem tudja megváltoztatni, de jövendő gyerekei életét igen. Nekik kell megadni azt, amit ő nem kaphatott meg, sem előző életeiben, sem a mostaniban.
-Nagyon szeretnék igazi családot, gyerekeket! – mondja felcsillanó szemmel. – Mindig is éreztem, hogy nekem nagyon szükségem van egy szép családra!
-És soha nem szabad magadra hagyni a gyerekeidet! Mindig mellettük kell állnod, hogy ne érezzék azt, amit neked már sok életen keresztül át kellett élned. Itt tudsz fordítani, hogy beteljesítsd vállalt sorsfeladatodat.
-Én soha nem fogom őket elhagyni. Borzasztó volt átélni az előzőeket is, meg a mostanit is. Nem felejtem el.
Marci zaklatottan, de mégis megerősödve búcsúzik. Úgy érzi, olyan válaszokat kapott, amik biztos iránymutatást jelentenek további életére.
Szerző: Varga Éva | szept 20, 2025 | Egyéb, reinkarnáció
Vendégem fiatal nő, nevezzük Nórának.
Elmondja, mindig keres valamit az életében, nem értik meg a körülötte élők. Ha segíteni szeretne, nem értik, félreértik.
Meditációs utunk végén különös világba csöppenünk. Őserdő, de valahogy más, mint amilyen a mai dzsungel. Nóra is furcsán érzi magát, nehezen „talál bele” akkori önmagába. Lassan kirajzolódik a kép: egy embert látunk, fiatal fiút, aki nem hasonlít a mai emberekre. Magas, karcsú, erős állkapcsú, és szőrösebb mint kortársaink. Ruha nincs rajta. Nem könnyű a felismerés: akkori inkarnációja egy ősember.
Egy barlangban lakik, egyedül. Nincs maradása, elindul a vadonban. – Keresek valamit… – Mit keresel? – Nem tudom…hajt valami. Mindenáron meg kell találnom valamit, meg kell értenem valamit….
A bolyongás hosszú, évek telnek el. Megkérem, menjünk vissza gyerekkorába. – Egy tisztáson vagyok…körülöttem az őserdő. Sűrű, áthatolhatatlan, félhomályos. A tisztáson emberek vannak…nők, férfiak, gyerekek. Nem olyanok mint az én fajtám. Kisebbek, zömökebbek, nagy csontúak. Nagyobb a koponyájuk mint a mieinknek, alacsonyabb a homlokuk…széles lapos orruk van. Én a tisztás szélén állok…nem megyek be közéjük. Nem oda tartozom. – Félsz tőlük? – Nem…nem bántanak. Nem törődnek velem. Lehetek velük…ehetek is amit ők. De nem az én törzsem.
Nóra elmondja, nem érzi jól magát köztük. Ő mást akar, többet akar tudni, többet akar érteni. Nem tudja hogy került oda, hol vannak a szülei. Nem emlékszik, biztos nagyon kicsi volt mikor a törzshöz került. Mikor már önállóan tud élelmet szerezni, elhagyja őket. Egy darabig a barlangban él, majd nekivág a világnak. Hajtja, űzi valami. Nem tudja mit keres, csak ezt hajtogatja: többet akarok tudni. Többet akarok érteni.
Egész évek múlva bekövetkező haláláig magányos vándor a végtelen őserdőben, a történelem előtti idők vad tájain.
Az utazás rövid, de rendkívül intenzív. Nóra részletes beszámolója alapján be tudjuk azonosítani a kort, és sejtjük mi történhetett.
A neandervölgyi ősemberek kb. 400 000-40 000 évvel ezelőtt éltek főleg Európában és Nyugat-Ázsiában. Nekik volt alacsonyabb termetük, nagy fejük alacsony homlokkal, kiugró szemöldökívvel, lapos orral. Kisebb csoportokban vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak.
Egy ideig párhuzamosan éltek a korai Homo Sapienssel, köztük a cro-magnoniakkal. Utóbbiak jóval fejlettebbek voltak, finoman kidolgozott kő-és csonteszközöket, ékszereket készítettek, művészetük, fejlettebb gondolkodásuk volt. Genetikai kutatások bizonyítják, hogy keveredtek is, a mai ember genomjában 1-4 % neandervölgyi eredetű DNS található. A cro-magnoniak nagyobb részben kiszorították a neandervölgyieket, kisebb részben beolvadtak velük. A neandervölgyiek kihaltak kb. 40 000 éve, a cro-magnoniak viszont a mai emberek elődei (Homo sapiens).
Vendégem ebből az időszakból kapott bepillantást, törzse találkozott a neandervölgyiekkel. Szülei valószínűleg korai Homo sapiensek voltak, jóval fejlettebb gondolkodással, tudással. Ki tudja, hogyan került a kicsi fiú a neandervölgyi törzsbe? Hova lettek a szülei? Egész életében tudta, hogy nem oda való, egész életében keresett valamit. Az övéit?
Nóra ebben az életében is folyton keresésben van, ha többet, jobbat akar, nem értik.
Átélt inkarnációja ismeretében ezen nem csodálkozunk. Sorsa ismétli önmagát…negyvenezer év távlatából is.
Szerző: Varga Éva | szept 13, 2025 | reinkarnáció
Ez egy különleges fiatal lány különleges története.
A lányka 19 éves, bájos, kedves teremtés. Első látogatása Édesanyjával együtt történt. Azért kerestek fel, mert a kislánynak (nevezzük Izabellának) különleges spirituális képességei vannak, de nem tudja ezt „hova tenni”, abban sem biztos „normális”-e ez egyáltalán. Utaztatással szeretnének tisztábban látni, felderíteni előző életei egyenes folytatása-e ez a furcsa helyzet.
Izabella valóban rendkívül intuitív, kapásból felsorol pár olyan dolgot rólam, amiről csak én tudok. Első meglepetésemen átesve megbeszéljük az utaztatás időpontját, amire pontosan meg is érkezik, noha messze laknak.
A meditációs szakaszt kb. harmadára csökkentve, percek alatt megérkezik első inkarnációjába, látom a transzállapot jeleit. (Megváltozik az arckifejezés, szinte „átrendeződik” az arc, más lesz a test tónusa, elváltozik a hangszín, a beszéd ritmusa, a légvétel, furcsa, csak ilyenkor jellemző érdekes kis hangok színezik a beszédet).
Izabella folyékonyan sorolja: – Havas, jeges táj…Grönland. Eszkimó férfi vagyok, magas, cserzett arcú, a fejemen prémmel szegett kapucni. Egy nagy hosszúkás épületet látok, belül sötét, hideg. Nálam van a kulcsa… Itt tároljuk a halakat, keményre vannak fagyva. – Izabella arcán undor – brrr! Csak annak adok a halból, aki azt teszi amit parancsolok. Főnök vagyok, mindenkitől elveszem a halat, és zsarnokoskodom a törzs felett. Ki vannak nekem szolgáltatva, és ezt kihasználom… Egoista vagyok, ezért nincs feleségem, családom… Utálnak…valaki hátbaszúr, így halok meg.
Kevés szünet után vendégem folytatja: -Most Afrikában vagyok. Fiatal, szinte még gyerek…olyan 14 éves fekete bőrű lány A szüleim eladnak egy gazdag idősebb férfinek. A úr pökhendi, utálatos. Több idősebb nő is él vele, nekik már gyerekeik is vannak. Van egy fia is, aki velem egyidős. Tudom, hogy szerelmes belém…de én az apjáé vagyok….aki megerőszakol. Teherbe esem…megszülöm a gyereket, de gyűlölöm. Van a közelben egy tó…tele krokodilokkal…beledobom a gyereket. Elkergetnek, száműznek…találok egy éles követ, felvágom az ereimet. A vadállatok megérzik a vérszagot…széttépnek élve. A fiú az apját okolja, bosszút áll… megöli. Leszúrja.
Izabella lassan nyugszik meg. Ahogy lecsillapodik, folytatja: – Itt ennyit láttam. Újra látom magam…Dániában…az 1300-as években járhatunk…30-40 év közötti nő vagyok. A piacon vagyok…tenyérjóslással foglalkozom. Beesteledik, elindulok haza. A városka szélén lakom, egyedül, elég messze az utolsó háztól. Jön egy katona…- Izabella megakad, elszíneződött hangon folytatja: – Megerőszakol… – némi szünet után: ezután bezárkózom. Többet nem megyek ki a házból. Szégyellem magam, és félek újra megtörténik…Egy közelben lakó idős néni hoz nekem ennivalót. Eltelik így húsz év…aztán növényekből mérget főzök magamnak. Jön egy férfi, kopogtat…de bezártam az ajtót. Kiabál, be szeretne jönni. Ismerem, régóta szeretett volna udvarolni, de nem engedtem közel. Csak egy kis fekete kutyám volt…megittam a mérget…neki mondtam hogy sajnálom. A férfi bejutott, de már későn. Még elmondta hogy szeretett volna velem élni, nem kellett volna egyedül lennem…
Látom fiatal vendégemen, hogy lassan lezárja a történetet, és már bontakozik is ki előtte a következő inkarnáció, – Franciaországban vagyok…harminc múltam. Ruhaboltom van…a fiútestvérem eltűnt a napóleoni háborúban…az ő kamasz lányát nevelem. Nincs saját családom. Az a hír járja, egy késes gyilkos garázdálkodik a környéken…nőket öl. Rettegek, nem merek kimenni a házból, a boltot is bezárom. Bezárom az unokahúgomat is. Pedig valójából attól félek s legjobban, hogy elmegy, elmenekül, és én végképp magamra maradok. Telnek az évek…most azt látom, hogy az unokahúgom látogatóba jön a családjával. A férje nagyon tetszik, de hát sokkal fiatalabb, és foglalt. Úgy érzem egy személyben testesíti meg előző életeim „talon-férfiait”, akik szerettek de nem érhettek el.
És még mindig jönnek a képek, villannak a helyszínek…Náci Németország. – Hitler mellett vagyok valamilyen segítő…nem katona. Civil. Szemüvegem van. Van családom, gyerekem, de nem tudok hozzájuk kapcsolódni. Nem értek egyet a kapott paranccsal, börtönbe vetnek. Utána kivégeznek…tarkón lőttek. – Csend, majd: – ez volt az utolsó inkarnációm ez előtt.
Miután a lélek elhagyja a testet, ellátogatunk a Titkok Házába, ahol Izabella találkozik lelki segítőivel. Később pontosan elmondja, sőt le is rajzolja milyen a Ház, és hol vannak benne a segítői. Felteszi a kérdéseit. 1. Miért nem tudok fiúkkal kapcsolódni, párkapcsolatot kiépíteni? Az előző életekből nyilvánvaló miért félsz a fiúktól, a párkapcsolatoktól. Nyisd ki a szíved! És Izabella elmondja, hogy a segítői a szívéhez teszik a kezüket, és erőt áramoltatnak bele. 2. kérdés: mi a feladatom a különleges képességekkel? Válasz: Rendbe kell tenni magadat, csak utána jöhet a karmikus feladat.
Öt életet mutatott meg a tudatalatti. Egyformán boldogtalan magánélet, párkapcsolati traumák, erőszakos halál, gyilkosságok, öngyilkosságok, bűnök és bűnhődések jellemezték a sorsokat. Megélte a zsarnok szerepét és a kiszolgáltatott áldozat kínjait. Nevetve hozzáteszi: nem tudom megenni a halat, mindig undorodtam tőle. Most már tudom miért…
Mindezen tapasztalatok birtokában megkapta a lehetőséget különleges módon segíteni az embereket. De előtte komoly feladat vár rá: felülírni nyomasztó emlékeit, újra bízni a férfiakban (hiszen a jók mindig ott álltak mellette, de nem volt hajlandó észrevenni őket) és szívét megnyitva rendbe tenni magát, a sérült lelkét. Ha ezt az „alapfeladatot” teljesítette, látnoki, médiumi képességeit bátran állíthatja az emberiség szolgálatába.
Ahogy mondani szoktam: soha nem születünk le esélytelenül…
Szerző: Varga Éva | júl 4, 2025 | reinkarnáció
Reinkarnációs utazási irodánk szeretettel várja vállalkozó kedvű kedves utasait!
Amit kínálunk: garantáltan meglepetésekkel teli, váratlan élményekben gazdag, kalandos utakat indítunk. Az úti cél menet közben alakul ki, Irodánk elrepít Afrikába éppúgy, mint Ázsiába, de Amerikába és minden európai országba is pillanatok alatt eljuttatunk. Irodánk specialitása hogy nem csak térben, hanem időben is utaztatunk, bármikor ott találhatod magát az ókori Egyiptom piacterén, a középkori Velencében vagy az Ardennekben a második világháború forgatagában.
Előny, hogy nincs szükség sem útlevélre, sem bőröndre, ruhákra, megérkezés után a helyszínen minden a rendelkezésedre áll. Nincs az a kockázat hogy lezuhan a repülő vagy elsüllyed a hajó, hacsak nem pont ezt kell megtapasztalnod…
Idegenvezetőnk sok éves tapasztalattal rendelkezik, az indulástól az érkezésig fogja a kezed. Bátran rábízhatod magad.
Irodánk büszke rá, hogy még soha egyetlen utasát sem hagyta 1526-ban Kínában vagy az őskorban Neandervölgyben. Vállaljuk hogy mindenkit épségben visszahozunk, a befizetett útiköltség garantáltan retúrjegy. Ezt nem minden utazási iroda mondhatja el magáról…
Sok-sok elégedett utasunk elmondása szerint az út felejthetetlen. Beszámolóikat elolvashatjátok honlapunkon a selfnessmiskolc.hu / blog oldalon.
Ha ajánlatunk felkeltette a figyelmedet, és szeretnéd kipróbálni ezt a nem mindennapi élményt, szeretettel várja jelentkezésedet az Előző életek Utazási Iroda idegenvezetője, Varga Éva. T.: 30 513 5597 e-mail: selfnessmiskolc@gmail.com
