+36 30 513 5597 info@selfnessmiskolc.hu
Reinkarnációs utazások XII.

Reinkarnációs utazások XII.

Társunk az Úton

Párkapcsolati problémája mindenkinek van, akinek párkapcsolata van. Két különböző ember kerül össze, más-más neveltetéssel, értékrenddel, habitussal, elvárással. Szerencsés esetben ezek hasonlóak vagy közelíthetők, de soha nem pont egyformák. Szépnek induló kapcsolatok válhatnak pokollá, szerelmek gyűlöletté. Társunknak fontos szerepe van sorsunk beteljesítésében, előző életeink meghatározó szereplője volt eddig is. Utazások során gyakran választ kapunk arra a kérdésre, miért kell nekem ezzel az emberrel élnem, vagy mi a feladatom, tanulnivalóm önmagammal kapcsolatban?

Vendégem tevékeny, magára sokat adó, középkorú hölgy, nevezzük Viviennek. Se veled-se nélküled kapcsolatban él a párjával, szeretné kiteljesíteni önmagát, de gúzsba köti ez a viszony. Szeretné tudni, jelenlegi társa milyen szerepet játszott előző életében, életeiben?

Meditációs utunk végén egy kanyargó földútra csöppenünk, körülöttünk dimbes-dombos táj, az út egy várhoz vezet. Vivien fiatal lány, a következő pillanatban a várkastély egyik pazaron berendezett  szobájában látja magát, szép ruhában. Vár valakire, egy nagy tükörben nézi magát. Hamarosan középkorú úr jelenik meg.

-Ki ő neked? – kérdem.

-Nem tudom….az apám…? Nem….nem itt lakom…nem tartozok ide…-  némi szünet után:  –  szeretkezünk…látom a tűkörben…

A lány bejár a várba, amikor az úrnak úgy tetszik. Kap szép ruhát, ennivalót, de az együttlét után haza kell mennie szegényes hajlékába.

-Lásd magad fél évvel később!

-Ott vagyok a tükrös szobában…feszül a ruha rajtam…gömbölyödik a hasam…

Az úr pártfogása eddig tartott, ezután hallani sem akar a róla. Nincs többé szép ruha, nincs ennivaló, csak a nyomor marad. A megesett lány sehol nem talál menedéket, koldusként tengeti az életét. Időnként férfiak keresik fel, kihasználják, eldobják. Vivien félhomályos, nyomorúságos kunyhót lát a falu szélén az erdei fák között.  Élete rövid, halála magányos.

Nehéz a visszatérés, nyomasztóak az érzések. Felismeri a földesúrban mostani párját. Ott a férfi uralta, kihasználta, eldobta. Itt uralja, sokszor megalázó módon bánik vele, kihasználja odaadását, lelkifurdalást kelt benne. Nem engedi hogy önmaga legyen, függőségi viszonyban tartja.

Másik történetem főszereplője Petra. Vele már találkoztunk, mikor egyik előző életében kislányként átélte szülei tűzhalát a középkori Olaszországban, az Inkvizíció idején. Kérte, hogy pillantsunk be más inkarnációjába is.

A helyszín, ahová megérkezünk, Egyiptom, régi időkben vagyunk. Petra a földön, magzatpózban, szívet tépően zokog, mellette a tenger hullámzik. Fiatal lányként kedvesét siratja, aki elhajózott a nagy vízen. Nem jószántából tette: Petra apja, aki tehetős, nagyhatalmú ember, nem nézte jó szemmel a fiatalok szerelmét. A fiú családja jómódú volt ugyan, de mégsem elég méltó az ő rangjukhoz. A fiatalembernek nem volt választása: feladatot kapott a hajón, mennie kellett. Petra látja amint szolgálólányok jönnek érte, hazatámogatják. Látja a díszes, pompázatos palotát amiben élnek, és látja az apját, aki szúrós szemű, kérlelhetetlen. Nincs édesanyja, akitől megértést remélhetne : régen meghalt.

-Lásd magad öt évvel később! Némi szünet után:

– Egy házban vagyok…ez már nem olyan díszes…a ruhám sem olyan szép…már nem vegyok olyan gazdag…- ismét szünet, majd: – leégett a palotánk…valaki felgyújtotta…apám ott égett a lángokban…

(Érdekes párhuzam, hogy Petra apja a középkori Itáliában is tűzhalált halt, és itt is).

A fiatal lány magára marad, megmaradt kevéske vagyonából éldegél. Nem megy férjhez, minden nap kimegy a tengerpartra, nem múló szerelemmel várja kedvese visszatértét.

Egészen 41 éves koráig…ekkor megérkezik a férfivá érett fiú, aki hosszú hányattatás után visszatér hazájába, visszatér hűséges kedveséhez. Leírhatatlan az áradó boldogság, a hála ami átjárja Petra szívét. Késői haláláig együtt maradnak, szeretetben, szerelemben. Petra távozik el hamarabb, már öregek mind a ketten. Szörnyű fájdalmat érez, amiért itt kell hagyni párját. Élettelen testéből távozó lelke látja ősz hajú, borotválatlan, megtört párját, amint iszik, egyik pohárral a másik után. Szeretné megsimogatni, szólni hozzá, de a kedves már nem látja, nem hallja őt.

Jelenkori életében Petra 41 évesen találkozott élete nagy szerelmével (pont mint előző életében) és ez elé a szerelem elé is szinte legyőzhetetlen akadályokat gördít az élet. Akkor is, most is tilalmas a kapcsolatuk a társadalom szemében. Akkor is, most is bátorság, kitartás, kockázatvállalás kell a beteljesüléshez. Petra az egyiptomi fiúban  felismerte mostani kedvesét.

Mindkét hősnőnk azzal a férfival folytatta lelke útját, aki előző életében társa volt. Petrának karmikus feladata boldoggá tenni megtalált szerelmét és felvállalni őt, ha a helyzet ezt megengedi. Viviennek meg kell tanulnia kiszabadulni a férfi hatalma alól, függetleníteni magát tőle, meg kell találnia a saját hangját, egyéniségét, életét.

Mindkét lány életútját szerencsém van figyelemmel kísérni. Elmondhatom, eddig remekül csinálják!

Reinkarnációs utazások XI.

Reinkarnációs utazások XI.

Az anyagyilkos lány esete

A hölgy, aki tudni akarja sorsfeladatát, izgalmakkal teli érkezik, fél is, kíváncsi is. Szinte mindig ez jellemző: félünk is szembesülni régi életeinkkel, átélni újra a sokszor sokkoló élményeket, de szeretnénk tudni, mire születtünk, jó úton vagyunk-e. Sokszor érthetetlennek tűnő kapcsolatban élünk: problémánk van a párunkkal vagy épp nincs is párunk, haragszunk az édesanyánkra és nem is tudjuk ezt kezelni, nem beszélünk a gyerekünkkel évek óta, gyűlöljük az apánkat, és szenvedünk ezektől az érzésektől. Az utazás során legtöbbször fény derül arra, mi irányítja kapcsolatainkat, milyen megoldandó feladatokat hoztunk. Egy lélekcsaládon belül születünk le, karmánk változatos lehetőségeket kínál rokonainkkal, barátainkkal való megtapasztalásokra, lelki fejlődésre.

Vendégem (nevezzük Zitának) a meditáció során megérkezik valahová, de maga sem tudja hol van. Gyakorlatilag semmit nem lát.

-Sötét van….semmit nem látok.

-Érzed magad ott a sötétben?

-Igen…de csak sötét. Csend.

– Nyújtsd ki a kezed oldalra…óvatosan lépkedj…addig menj amíg falat nem tapintasz.

-Igen…érzem…nyirkos fal…

-Menj a fal mentén…látsz fényt valahol?   (Némi idő múlva):

-Igen…felülről jön…valami vékony fénysugár…magasról…

-Menj alá! Tedd alá a kezed! Nézd meg! Milyen?

Zita ijedten mondja, hogy nagyon öreg, aszott női kezet lát. Megkérem, tapogassa meg a fejét, az arcát. Növekvő rémülettel számol be róla, hogy gubancos, koszos, kócszerű hajat tapint, ráncos arcot. A gyenge fényben egy börtön körvonalai rajzolódnak ki. (Érdekes, hogy az utazások során sokan érkeznek börtönbe, különböző börtönviszonyok közé. Úgy látszik a bűn megtapasztalása, a büntetés elszenvedése hozzájárul a lélek fejlődéséhez).

Visszamegyünk az időben, 17-18 évesnek látja magát. Valami „régebbi korban” van, nem tudja pontosabban behatárolni. Úri környezet, sok szobás kastélyszerű épület, magát gazdagon díszített, hosszú ruhában látja. Egy székben ülve látja az édesanyját, neki háttal. És borzadva éli át, hogy éppen megöli őt: egy hosszú késsel hátulról leszúrja.

Következő kép ismét a börtön, ahol utána egész életét tölti. Van ideje gondolkodni, megbánni amit tett. Amikor elkövette szörnyű tettét, az elkeseredés, a düh és a meg nem értettség irányította kezét: édesanyja rideg, szeretetet adni képtelen, gőgös asszony volt, aki bele akarta kényszeríteni egy rémes házasságba, pedig ő mást szeretett.

Súlyos a bűn és súlyos a büntetés. A magányban, sötétben tengetett évtizedek után egy hófehér szobában, hófehér ágyban látja magát, halálán van. Meghalni kiengedték a börtönből, talán egy kolostor adott neki menedéket utolsó napjaira. De egyedül van itt is, senki nem fogja a kezét.

Visszatérve a jelen valóságába, nehéz feldolgozni az átélteket. Zita elmondja, hogy anyukájával mindig feszült volt a viszonya, úgy érzi sem gyerekkorában, sem felnőve nem kapott elég szeretetet. Mostanában nem is beszélnek, de ő szenved ettől, és úgy érzi az édesanyja is.

Jelen inkarnációnkba leszületve hozzuk előző megoldatlan helyzeteinket, de már „szelídítettebb” formában. Zita felismerte, hogy rendeznie kell a kapcsolatát az édesanyjával, és neki kell ehhez megtennie a lépéseket. Abban a régi életben megbűnhődött, de nem oldotta, nem oldhatta fel a konfliktust, ezt ebben az életében kell megtennie. Soha nem születünk le esélytelenül, azért válasszuk ezeket a körülményeket, hogy felismerve feladatunkat teljesítsük azt. A lehetőség mindig adott. Vagy élünk vele vagy nem…

Zita tudja, nincs könnyű dolga. De épp ezért kapjuk a nehezített helyzeteket, hogy megoldva azokat fejlődjünk, a tudatosság magasabb szintjére lépve.

Ha beteljesítjük karmikus feladatunkat, már ebben az életben élvezzük ennek hatásait. Mi lehet felemelőbb egy harmonikus anya-gyerek kapcsolatnál?

És bizony ezért sokszor tenni kell…

Reinkarnációs utazások X.

Reinkarnációs utazások X.

Mire születtél? Az Út.

Lelkünk beteljesítve a feladatát, fejlődése új szintjére lép. De mi a feladata? Honnan tudhatjuk, mire születtünk, mi a karmikus feladatunk?

Ebben az Univerzumban mindennek, mindenkinek elrendelt feladata van, egy szúnyognak épp úgy mint egy államelnöknek. Mi emberek adottságaink alapján ugyanazt kell tegyük minden inkarnációnkban: van aki tanítóként, más gyógyítóként, vezetőként, művészként, kétkezi szorgos munkásként, feltalálóként vagy más szerepben  kell szolgálja a Nagy Egész tökéletességét. Gyerekként még többnyire tudjuk mire születtünk, és ha a szülői elvárások vagy a körülmények elfeledtetik velünk, sorsunk produkálni fogja a lehetőségeket hogy utunkra lépjünk.

Régóta foglalkoztat ennek a misztériumnak a megértése. Egy időben mindenkitől  azt kérdezgettem: mi akart lenni gyerekkorában?  Ezt tettem Lujzika nénivel is, aki abban az idősotthonban volt lakó, ahol évekig dolgoztam. Két felnőtt, 40 év feletti fiával laktak egy szobában. A fiúk fokozatosan bénultak le, izomsorvadásuk volt. Az idősebbik már ágyban fekvő volt, a fiatalabb a nap nagy részét tolókocsiban üldögélve töltötte. Édesanyjuk odaadóan ápolta őket. Egy éjszakás műszakomban kijött a nővérszobába gyógyszert kérni. Megkérdeztem tőle: Lujzika néni mi akart lenni gyerekkorában? Egész elérzékenyült, odahúzta a széket, leült, és egy nagy sóhajjal mondta:

-Évikém, én mindig ápolónő szerettem volna lenni!

És elmesélte az élettörténetét. Hat éves korában ki kellett venni a manduláját, kórházba került. Akkoriban abban a kórházban egyházi ápolónők teljesítettek szolgálatot, diakonisszák. Olyan kedvesek voltak, hogy a kislány elhatározta: ha megnő, ő is ilyen ápolónő szeretne lenni! Az elemi iskola után fel is vették tanulni, másodikos lett mikor államosították az egyházi iskolákat, ám Édesapja kijelentette: ilyen formában nem folytathatja egészségügyi tanulmányait. Kivette az iskolából és átíratta kereskedelmibe. Igy lett Lujzikából háztartási- és üvegipari eladó.

Épp betöltötte a tizennyocat, mikor már az esküvőjére készült a család. Pár nap volt hátra, ételek előkészítve-megfőzve, sütik megsütve, vendégek meghívva, cigányzenekar már hangolt. És ekkor a lány beleszeretett egy másik fiúba. Olyan elsöprő erővel, hogy a botrányt vállalva lemondta az esküvőt, és nemsokára férjhez ment az új szerelemhez.

Egy bükki falucskában éldegéltek boldogan, született egy kislány és két fiú. A fiúkon 12 ill. 9 éves korukban kezdtek mutatkozni az izomsorvadás jelei. A kislány 8 évesen nyirokmirigyrákban meghalt. Az édesapa 50 éves kora után izomsorvadásban lebénult, pár év múlva meghalt. Mint kiderült, lappangva hordozta a megbetegítő gént, amit a fiainak is átadott. Lujzika néni ápolta a kislányát, a férjét halálukig, a fiait saját haláláig.

Ő ápolásra született. A sors megmutatta az utat, mikor a mandulájával a kórházba került. Ott elhatározta, felnőve ápolónő lesz. El is kezdte az iskolát, de apukája letérítette az útról. Ekkor találkozott azzal az emberrel, aki biztosította számára az ápolás lehetőségét: a fiúval, akiről senki nem tudta hogy megbetegítő géneket hordoz. A karma beteljesedett.

Minden életünkben azt csináljuk, amire születtünk, de nem mindegy milyen tudatossági szinten. Ha pl. valaki arra született hogy a szenvedélybetegségekkel foglalkozzon, alacsony tudatossági szinten lehet egy alkoholista, aki megtapasztalja milyen ez az életérzés. Következő életében lehet egy alkoholista felesége. Már kívülről néz, de napi kapcsolatban van a problémával. Utána leszülethet egy alkoholelvonó intézet nővéreként, majd az intézet orvosaként, magas tudatossági szinten lehet egy Nobel-díjas tudós aki feltalál valami forradalmi módszert a betegség legyőzésére. Minden inkarnációjában az alkohollal foglalkozott.

Lehetnek olyan „kitérők” is mikor valami mást kell megtapasztalnunk, megtanulnunk, egy életet kell rászánnunk hogy pl. valamilyen tulajdonságot fejlesszünk ki magunkban, ami majd segít a fő irány megtartásában. Lehet hogy egy emberöltőn keresztül az önbecsülés, önérvényesítés módját kell elsajátítanunk, hogy – a példánál maradva – jó tudós válhasson belőlünk. Mint egy iskola, ahol az elemi első osztályában kezdünk, ha megtanultuk amit kell, második osztályba léphetünk. Ha nem sikerült a „tananyag” elsajátítása, osztályt ismétlünk. Leszületünk újra és újra arra a feladatra, amíg azt nem érezzük: felsőbb osztályban folytathatjuk. Néha egy-egy másik kurzusra is beiratkozunk, mert így szélesedik a látókörünk, aztán visszatérünk az eredeti pályánkra. A csavar a történetben, hogy mindig kapunk egy kis nehézséget, amit le kell győzni, különben mi lenne a megoldandó feladat? Hol lenne a fejlődés lehetősége? Lujzika néninek vissza kellett volna verekednie magát az áplónői pályára, akár fiatal felnőttként meggyőzni az apukát, akár felnőtt fejjel pályát módosítani. Akkor nem így kapta volna meg az ápolás lehetőségét. Alkoholistánknak kemény önfejlesztő munka révén le kell mondani az italról. Mindig van nehézség, aminek a megoldása által jobbak, többek leszünk, szert teszünk új képességekre. Ha a kijelölt útra léptünk, a sors teríti a lábunk elé a vörös szőnyeget, csak végig kell menni rajta. Kérdezik gyakran: honnan tudjam hogy azt csinálom-e amire születtem? Nagyon egyszerű: ha jól érzed magad benne, ha szereted, akkor arra születtél. De senki nem haragszik ránk ha az adott életben nem sikerül „megugrani” a feladatot, hiszen számtalan élet, rengeteg lehetőség vár még ránk. Időnk végtelen….

Reinkarnációs utazások IX.

Reinkarnációs utazások IX.

Reinkarnációs utazások IX.

A templom is lehet a pokol tornáca

Vendégem csinos, dinamikus középkorú hölgy. Nevezzük Petrának.

Végigmegyünk  a meditáció útján, megérkezünk a másik valóságba. Petrának egy utazás során több életből is jöttek képek, hangok, érzések. Most a legmegrázóbbat mesélem el.

Petra kicsi lányként látja magát, egy tömegben. Este van vagy éjszaka, sötét. Távolabb fák, erdő. Egy falu szélén torlódnak az emberek. Félelem, sőt rettegés itatja át a levegőt. Ahogy kilát az embergyűrűből, lángoló épületet pillant meg, recsegve-ropogva ég, magasra csapnak a lángok. Az épület egy templom, a falu temploma. Sikoltozás, jajveszékelés, dörömbölés hallatszik ki: embereket zártak be oda, és gyújtották rájuk Isten házát. A tömeg borzadva nézi, a kicsi lánynak senki nem fogja a kezét. Szülei ott vannak a lángoló pokolban.

Petra több hónappal később elmeséli, hogy férjével nemrég Olaszországban jártak, és többek között felkerestek egy templomot is egy kisvárosban. Beültek misét hallgatni, de Petra egyre rosszabbul érezte magát, valami fojtogatta a torkát, kezdett rajta elhatalmasodni a pánik. Ki kellett menekülnie a templomból. A mise után férje kérdésére elmondta, hogy nem tudott ott maradni, azon a helyen valami borzalmas dolog történt. Érzi.

Párja erre elővette az útikönyvet, amit itáliai barangolásuk során vittek magukkal, és megmutatta mit ír a templom történetéről a könyv.

A középkori keresztényüldözés során a Szent Inkvizíció úgy találta, hogy annak a falunak a népe letért Isten útjáról, többen közülük eretnek tanokat vallanak és hirdetnek. Az Inkvizíció nem válogatott a módszerekben, soha egyetlen hivatalos államilag elismert szervezet nem tett annyi borzalmat (ráadásul Isten nevében) mint ők. Betereltek annyi embert amennyi befért a templomba, és rájuk gyújtották a nagyrészt fa épületet. Hogy majd a lángok megtisztítják a bűnös lelkeket…Iszonyú kínok között, elevenen égtek el több mint százan azon az éjszakán.

A falu megmaradt lakossága elmenekült arról a környékről. Az újabb kori feltárások során bukkantak rá a templom romjaira. A padlót vastag, megszilárdult, rákövesedett massza borította. Felbontották, és alatta megtalálták azt a mintás kövezetet, amely ellenállt a tűznek. Évszázadokon keresztül az elevenen elégetett emberek csontjai, hamuja borította, vastag réteget képezve. A kutatások során feltárult a hely hátborzongató története. A mintás kőlapokat helyreállították, és új templomot emeltek a régi helyén. Ma már idegenforgalmi látványosság…

Petra egy előző inkarnációjában ott volt, látta az iszonyatot, hallotta szülei, testvérei halálsikolyát. A templom „emlékezett” az ott történtekre, a hely őrizte a halálfélelem, a kín rezgéseit. A régi és új én kapcsolódott a borzalmak földjén.

Hányszor előfordul, hogy valahol járva „dejá vu” érzésünk van, mintha már jártunk volna ott, vagy ez a szituáció már megtörtént volna valahol, valamikor.

Talán tíz éve is megvan hogy járt hozzám reflexológiára egy doktornő. Mikor már elég jó kapcsolatban voltunk ahhoz hogy el merje mesélni (hogy ne nézzem bolondnak ahogy ő mondta) megosztotta velem egy élményét. Miskolc-tapolcán volt kikapcsolódni, felült a ló vontatta hintóra, amivel körbevitték a kirándulókat. Egy döccenőnél hirtelen megváltozott a kép: 17- vagy 18-adik századbeli hintón ült, a bakon libériás kocsis, ő maga korabeli ruhában, kalapban, kesztyűben. A táj zöld, dimbes-dobos. Az érzés teljesen valóságos volt, részletekbe menően látta a ruháját, leírta a lovak díszes szerszámozását, a kocsis öltözetét, a környezetet. Maga sem tudja meddig tartott a kirándulás az előző életbe, pár perc vagy pár másodperc volt. Egy újabb döccenőnél „helyére ugrott” a kép, újra a jelenben ült a hintón. Vendégem két lábbal a földön járó nő, komoly orvosi sikerekkel, távol áll tőle a képzelgés, fantáziálgatás. Épp ezért hatott rá döbbenetes erővel az átélt élmény.

Ha jelen életünkben ugyanott járunk ahol előző inkarnációnkban éltünk, megtörténhet a kapcsolódás, érzések, felbukkanó képek, benyomások szintjén. Sokan elmondták hogy megmagyarázhatatlan vonzódást éreznek egy-egy ország vagy történelmi kor után, vagy rossz érzésük van valahol járva. És nem tudják észérvekkel alátámasztani hogy miért….

A végtelen téren és időn át vándorló lelkünk tudja a választ.

Reinkarnációs utazások VI.

Reinkarnációs utazások VI.

A megtalált gyermek

Történetem hősnőjével, Verával régi az ismeretségünk. Masszőr-vendég kapcsolatnak indult több mint tíz éve, ma már igaz barátság és erős spirituális kapcsolat fűz össze minket. Együtt tanultunk utaztatást az Országos Metafizikai Intézetben, ma Vera az egyik legjobb gyógyító kis hazánkban. Reinkarnációs élményét együtt éltük át, az elsöprő erejű érzelmek századokon és újjászületéseken át segítették hogy elszakított kislányára újra rátaláljon. Van-e nagyobb hatalom az anyai szeretetnél?

Megérkezve egyik előző életébe, Vera Itáliában találja magát, Toscanában. 1600-ban és 1601-ben történnek az események. Vera  akkori inkarnációja húszas évei elején járó hölgy, egy dimbes-dombos zöld tájon át lépésben lovagol, féloldalasan, női módon ülve a nyeregben.

Hamarosan feltűnik az úticélja: egy kastélyszerű erődítmény, kő tornyokkal, kőfalakkal. Itt dolgozik. Nevelőnője, felügyelője egy csapat gyereknek, akik elvesztették a szüleiket, és hogy ne kallódjanak el vagy haljanak éhen, a vár ura befogadja őket. Eltartja, felneveli az árvákat. Most épp vidáman szaladgálnak, játszanak a várudvaron. Felnőve talán hűségesen szolgálják majd jótevőjüket, aki nélkül pusztulás várt volna rájuk.

Vera szereti a munkáját, mégis fáj a szíve, minden nap  boldogság és gyötrelem egyben. Hála és keserűség váltja egymást, némán zokog a lelke, mert hangosan nem teheti. Esküje köti.

Visszanézve élete történetében, látja magát egészen fiatalon, 17-18 éves lehet. Boldog házasságban él a férfival akit szeret. Kisbabát vár. De háborús időket élünk: a szeretett férfinak el kell mennie, védenie kell a hazáját vagy a hűbérurát. Nem tér haza többé.

Vera magára marad. Nincs férfi aki eltartsa a családot, aki megvédje, aki megkeresse a gyermek betevő falatját. A környezete nem tartja helyesnek hogy magányos nőként próbál helytállni, az ő szívében pedig nincs hely másik férfinak. Helyzetük reménytelenné válik, megszületik az ítélet: a gyermeket el kell venni tőle, nem alkalmas rá hogy ilyen körülmények között felnevelje. Éjszaka jönnek a gyerekért, erőszakkal kitépik édesanyja kezéből. A kislány a várba kerül, ahol a többi árvával együtt kegyelemkenyéren, de biztonságban nevelkedhet.

Verától elszakították a csecsemőt, és vele együtt a szíve egy darabját is. Könyörög, hogy láthassa a kicsit, a közelében lehessen. A vár ura talán megszánja, talán saját érdekéből, talán mindkét okból kompromisszumot ajánl: alkalmazza nevelőnőnek a gyerekek mellé, de soha nem mondhatja meg a lányának hogy ő az édesanyja. Meg kell esküdnie, hogy semmi módon nem mutatja  ki az érzelmeit. Ha megteszi, rögtön eltávolítják, soha többé nem láthatja a gyermekét. A várúrnak nevelőnőre van szüksége, nem édesanyára. És biztos lehet benne, hogy ez a nevelőnő fizetség nélkül és lelkiismeretesen, évtizedekig el fogja látni a feladatát.

Vera  megesküszik, és minden nap elmegy, teszi a dolgát. Úgy megölelné a kislányát, ringatná, megsimogatná a haját, érezné a kis karok ölelését a nyaka körül. Úgy vágyna rá, hogy a kicsi azt mondja neki: mamácskám! De arcizma sem mozdulhat, és a lánya árvaként nő fel, szeretet nélkül. Vera az eszével minden nap hálát ad hogy láthatja őt, de a szíve minden nap belehal hogy nem léphet kapcsolatba vele.

Fájdalmas az ébredés az utazásból, fizikai a fájdalom. A lelke egy darabja mintha ott maradt volna Toscanában, abban a középkori kastélyban.

De az örök újjászületés egyensúlyt hoz: Vera  ebben az életben rátalált elszakított gyermekére. Elmondja, hogy mikor a második lánya született, első gondolata az volt: nem adom oda senkinek a kisbabámat! És ezt később is hangosan mondogatta, amíg a csecsemőt gondozta, és esténként magához ölelve, elalvás előtt. A férje nevetve mondta: ne beszélj már butaságot, ugyan ki akarná elvenni? Hát ezt akkor még ő sem tudta, csak azt, hogy megtalált valami elveszett kincset, és soha-soha nem engedi hogy elvegyék.

Elmeséli még, hogy lánykorában olasz udvarlója volt, és elkezdett olaszul tanulni. A nyelvtanár szerint hihetetlen gyorsan és tökéletes kiejtéssel tanult, nem is értette. Tudott olyan olasz hagyományokról, népszokásokról, amikről a tanára kezdett beszélni, és ő befejezte, holott nem hallott róluk addig. Ma is olaszul tanul.

Azóta járt Olaszországban, és úgy érezte, a táj magához öleli. Mint aki hazaérkezett.

Reinkarnációs utazások V.

Reinkarnációs utazások V.

 

Vendégemet nevezzük Mártának. Csinos, középkorú, ápolt, kedves nő, középvezetőként dolgozott értékesítési területen. Reflexológiai kezelésre kezdett hozzám járni 2022. elején, aranyeres problémákkal. Hamar kialakult köztünk egyfajta szimpátián alapuló bizalmi viszony, az idő előrehaladtával megszerettük egymást. A kezelés hatására hamarosan tünetmentes lett, de elmondta, hogy más, komoly betegsége is van. Egy évvel ezelőtt daganat miatt eltávolították a gyomrát, jelenleg a vékonybél felső szakasza vette át ezt a feladatot, több-kevesebb sikerrel. Csak pépesített ételt tud enni, gyakran vannak emésztési problémái, fájdalmai. Kérte, hogy reinkarnációs utazással nézzük meg, előző életéből hozott-e át teljesítendő feladatot.

Az irányított meditáció segítségével átlépett egy előző életbe. Hangosan, szívfájdítóan jajgatott, kiabálta: nagyon fáj, nagyon fáj! Mi fáj? Kérdeztem. A gyomrom, a gyomrom! Milyen fájdalom ez? Szúró…megszúrtak! És valami sötét ömlik széjjel…meleg, sok….vér…..nagyon fáj…Márta vergődik, már meg akarom szakítani a folyamatot. Ekkor csend, és utána: megszűnt a fájdalom….nem érzek semmit….lehet hogy meghaltam…?  Én: nézd meg magad felülről, hol vagy? Márta rövid szünet után:  Fekszek egy kövön… valami régi vár lehet….egy átjáróban fekszem, szürke kövön…este van…fiatal férfi vagyok..…és… lehet hogy nem is más szúrt meg? Nem…én szúrtam meg magamat… és miért tetted? Nem tudom….magányos voltam…Márta látja magát felülről, és tudja mit tett.

Fokozatosan kijöttünk a meditációból, és miután megnyugodott, átbeszéltük a történetet.

Abban az életben öngyilkos lett, ami a legnehezebb karmát adja. Az élet, amit kapunk, ajándék, nem lehet eldobni, a legtöbb vallás is tiltja. A keresztények régen nem temették megszentelt földbe az öngyilkosokat, elásták őket valahol a falun kívül. Márta megszúrta magát, gyakorlatilag késsel kivette a gyomrát. Ebben az életben a műtéténél késsel kivették a gyomrát. Létrejött az alaphelyzet, ahonnan indulhat a sors átírása, a jóvátétel. Feladat: megtanulni becsülni az életet, ragaszkodni hozzá. Márta nagyon sokat szenvedett, egy idő után a vékonybél már nem tudta helyettesíteni a hiányzó gyomrot, harminc kiló alá lefogyott, a daganat áttéteket képzett az emésztőrendszerben, végül kemény hónapokig tartó küzdelem után elhunyt szegény.

A legutolsó pillanatig bízott a gyógyulásban, nem adta fel, ragaszkodott az élethez. Hihetetlen hősies küzdelem volt, szinte a végéig elkísértem, és a mai napig fáj az elvesztése.

Időnként úgy érzem, itt van velem. Valamikor a lelke nem bírta a magányt, és elkövette a bűnt: visszadobta a Teremtőnek a testet, az életet, amit kapott. Most meg kellett tanulnia foggal-körömmel ragaszkodni hozzá, megbecsülni, hálásnak lenni minden itt töltött percért. Szép családot épített maga köré, megoldotta ezt a karmikus feladatot is, letette a magány terhét.

Tudatosan vállalta leszületéskor ezt a sorsot. Nem sikerült legyőznie a betegséget, de végigjárta az utat. Úgy érzem, hogy lelke még nem született le, de felszabadult, és új inkarnációjában majd  boldogan, egészséges teste és lelke tudatában végzi feladatait, fejlődik tovább.

Márta, szeretettel gondolok Rád, érzem még találkozunk valahol, valamikor. Meg fogjuk ismerni egymást.

 

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial