Vendégem szép, fiatal lány, nevezzük Zsuzsinak. Jogi egyetemre jár, bíró szeretne lenni. Elmondja, nagy az igazságérzete, és bár a bírói hivatás nem kifejezetten női pályának tűnik, ő valamiért mégis erre érez hívást.
Meditációs utunk végén macskakő-szerű úton „landolunk”, az út mentés kevés ház, régebbi korból való. – Kérlek, nézz le a lábadra! Milyen cipő van rajtad? – Semmilyen. Mezítláb vagyok. Kibontakozik egy durva darócruhás, szegény, 12 év körüli fiú képe. Elindul, kiér a falu főterére, a piacra. Itt egy templom van, bemegy. Senkit nem lát, majd feltűnik egy fiatal pap. Valamin vitatkoznak, a fiú nem akar gyónni, heves szóváltás után otthagyja a papot, hazamegy.
Szegényes kis házban lakik, édesanyja fejkendős idősebb nő, szeretettel megsimogatja az arcát. Az apa nincs otthon. Jobb is, kemény, szigorú ember. Megvacsoráznak.
Egy héttel később látjuk újra a fiút. Sikátorszerű utcán egy magas férfivel kézenfogva megy. A férfi jól öltözött. Következő kép: a fiú a földön fekszik, a férfi bántja, megütötte. Nagyon fél tőle, nem tudja magát megvédeni, kiszolgáltatott helyzetben van. Itt Zsuzsi igen erős fájdalmat jelez a bal karjában. „Itt rántotta meg a férfi.” -Miért bánt? kérdezem. -Nem tudom. Azt mondja, büntetésből. De én nem csináltam semmit! Sikerül elszaladnia, fut ki a mezőre. Nem mer hazamenni.
Szénaboglyákat látunk, távolabb kis ház, ló, egy idősebb és egy fiatalabb férfi. A fiú meghúzódik egy boglya tövében, itt alszik. Meleg az éjszaka.
Reggel hazamegy, édesanyja sírva öleli, nagyon aggódott miatta.
Eltelik egy év, időközben az édesapa is hazatért. Nem veri, de szeretettelen, durva, folyton elzavarással fenyegeti. Nyomasztó a szegényes kis házban a légkör. Most ismét a piactéren vagyunk: a fiú elbújt egy utca sarkánál, onnan kukucskál ki a térre. Rettegve látja hogy lovasok jönnek, megismeri azt a férfit aki bántotta. Nem katonák, de nagyhangúak, mindenki fél tőlük. Ő a falhoz tapad, szinte levegőt se mer venni, pánik kerülgeti. Mikor elmennek, nehezen, lassan nyugszik meg.
14 évesen már egy várban dolgozik, lovas szekerekről pakol le dobozokat. Rongyos, éhes, mezítlábas, keze véresre tört, testén is sebek. Az éjjeleket az utcán tölti. Egy év múlva már dolgozni sem bír: nagyon sovány, nincs ereje, mindene fáj. – Miből élsz? -Kéregetek. Az a legjobb, mikor bemehetek az istállóba aludni, ott meleg van, és lovak. Őket nagyon szeretem.
Pár hónap múlva otthon látjuk őt, nagyon beteg, fel sem tud kelni. A mellkasa fáj. Édesanyja ápolja. Édesapja morog: mert miért kellett elmenned, maradtál volna itthon segíteni. 16 évesen hal meg ott, ahol született, a szegényes kis házban.
A kérdésre, hogy mit élt meg kudarcként ebben az életben, azt válaszolja: nem tudtam mit kezdeni az életemmel.
Elindulunk a visszafelé vezető úton, de nem a jelenbe érkezünk, hanem egy másik életbe.
Londonban vagyunk, nem túl régen, pár évtizeddel ezelőtt. Zsuzsi most 32 év körüli jólöltözött férfinek látja magát, munkába megy. Számokkal dolgozik, valószínűleg könyvelő. Nagyon nem szereti a munkáját, de jól fizet. 40 évesen már nős, egy kicsi fiúgyerek apja. El kell tartani a családot, egyre többet dolgozik, sokszor késő este megy haza. Emiatt időnként veszekednek a feleségével. Egyre többször ideges, ingerült, utálja a munkáját. 50 évesen elege is lesz belőle, otthagyja az állását. Újságban álláshirdetéseket böngész, de egyik sem fizet elég jól. Érzi, hogy mindkét lába fáj.
Ez az élete hosszú, 82 évesen hal meg. Legnagyobb sikere, hogy volt munkája, ami megélhetést biztosított. Kudarca, hogy olyan munkát kellett végeznie, amit nem szeretett, nem csinálhatta amit szeretett volna.
Az utazás első része megmutatta, hogy miért akar Zsuzsi bíró lenni: hogy igazságot szolgáltasson a bántalmazottaknak, a védteleneknek.
A második részben már sokkal jobbak a körülményei, van jól fizető munkája, mégsem boldog. Nagy valószínűséggel a két látott élet között volt néhány még, de a tudatalatti a szintlépés mértékét mutatta meg, hogy a lélek honnan hová jutott tudatosságban. Kézenfekvő jelenlegi leszületésnek a feladata: nem elég olyan munka ami jól fizet, ennek a munkának már olyannak kell lenni, amit szívesen csinál. Hogy mi legyen az? Ezzel a tudással született: igazságot kell szolgáltatni, a jog eszközeivel. A saját vágyait, álmait már nem kell alárendelnie senkinek, fejlesztenie kell az önbizalmát, megtanulni megvédeni a határait.
Szép feladat.
