+36 30 513 5597 selfnessmiskolc@gmail.com

Reinkarnációs utazások IX.

A templom is lehet a pokol tornáca

Vendégem csinos, dinamikus középkorú hölgy. Nevezzük Petrának.

Végigmegyünk  a meditáció útján, megérkezünk a másik valóságba. Petrának egy utazás során több életből is jöttek képek, hangok, érzések. Most a legmegrázóbbat mesélem el.

Petra kicsi lányként látja magát, egy tömegben. Este van vagy éjszaka, sötét. Távolabb fák, erdő. Egy falu szélén torlódnak az emberek. Félelem, sőt rettegés itatja át a levegőt. Ahogy kilát az embergyűrűből, lángoló épületet pillant meg, recsegve-ropogva ég, magasra csapnak a lángok. Az épület egy templom, a falu temploma. Sikoltozás, jajveszékelés, dörömbölés hallatszik ki: embereket zártak be oda, és gyújtották rájuk Isten házát. A tömeg borzadva nézi, a kicsi lánynak senki nem fogja a kezét. Szülei ott vannak a lángoló pokolban.

Petra több hónappal később elmeséli, hogy férjével nemrég Olaszországban jártak, és többek között felkerestek egy templomot is egy kisvárosban. Beültek misét hallgatni, de Petra egyre rosszabbul érezte magát, valami fojtogatta a torkát, kezdett rajta elhatalmasodni a pánik. Ki kellett menekülnie a templomból. A mise után férje kérdésére elmondta, hogy nem tudott ott maradni, azon a helyen valami borzalmas dolog történt. Érzi.

Párja erre elővette az útikönyvet, amit itáliai barangolásuk során vittek magukkal, és megmutatta mit ír a templom történetéről a könyv.

A középkori keresztényüldözés során a Szent Inkvizíció úgy találta, hogy annak a falunak a népe letért Isten útjáról, többen közülük eretnek tanokat vallanak és hirdetnek. Az Inkvizíció nem válogatott a módszerekben, soha egyetlen hivatalos államilag elismert szervezet nem tett annyi borzalmat (ráadásul Isten nevében) mint ők. Betereltek annyi embert amennyi befért a templomba, és rájuk gyújtották a nagyrészt fa épületet. Hogy majd a lángok megtisztítják a bűnös lelkeket…Iszonyú kínok között, elevenen égtek el több mint százan azon az éjszakán.

A falu megmaradt lakossága elmenekült arról a környékről. Az újabb kori feltárások során bukkantak rá a templom romjaira. A padlót vastag, megszilárdult, rákövesedett massza borította. Felbontották, és alatta megtalálták azt a mintás kövezetet, amely ellenállt a tűznek. Évszázadokon keresztül az elevenen elégetett emberek csontjai, hamuja borította, vastag réteget képezve. A kutatások során feltárult a hely hátborzongató története. A mintás kőlapokat helyreállították, és új templomot emeltek a régi helyén. Ma már idegenforgalmi látványosság…

Petra egy előző inkarnációjában ott volt, látta az iszonyatot, hallotta szülei, testvérei halálsikolyát. A templom „emlékezett” az ott történtekre, a hely őrizte a halálfélelem, a kín rezgéseit. A régi és új én kapcsolódott a borzalmak földjén.

Hányszor előfordul, hogy valahol járva „dejá vu” érzésünk van, mintha már jártunk volna ott, vagy ez a szituáció már megtörtént volna valahol, valamikor.

Talán tíz éve is megvan hogy járt hozzám reflexológiára egy doktornő. Mikor már elég jó kapcsolatban voltunk ahhoz hogy el merje mesélni (hogy ne nézzem bolondnak ahogy ő mondta) megosztotta velem egy élményét. Miskolc-tapolcán volt kikapcsolódni, felült a ló vontatta hintóra, amivel körbevitték a kirándulókat. Egy döccenőnél hirtelen megváltozott a kép: 17- vagy 18-adik századbeli hintón ült, a bakon libériás kocsis, ő maga korabeli ruhában, kalapban, kesztyűben. A táj zöld, dimbes-dobos. Az érzés teljesen valóságos volt, részletekbe menően látta a ruháját, leírta a lovak díszes szerszámozását, a kocsis öltözetét, a környezetet. Maga sem tudja meddig tartott a kirándulás az előző életbe, pár perc vagy pár másodperc volt. Egy újabb döccenőnél „helyére ugrott” a kép, újra a jelenben ült a hintón. Vendégem két lábbal a földön járó nő, komoly orvosi sikerekkel, távol áll tőle a képzelgés, fantáziálgatás. Épp ezért hatott rá döbbenetes erővel az átélt élmény.

Ha jelen életünkben ugyanott járunk ahol előző inkarnációnkban éltünk, megtörténhet a kapcsolódás, érzések, felbukkanó képek, benyomások szintjén. Sokan elmondták hogy megmagyarázhatatlan vonzódást éreznek egy-egy ország vagy történelmi kor után, vagy rossz érzésük van valahol járva. És nem tudják észérvekkel alátámasztani hogy miért….

A végtelen téren és időn át vándorló lelkünk tudja a választ.

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial