Vendégemet nevezzük Mártának. Csinos, középkorú, ápolt, kedves nő, középvezetőként dolgozott értékesítési területen. Reflexológiai kezelésre kezdett hozzám járni 2022. elején, aranyeres problémákkal. Hamar kialakult köztünk egyfajta szimpátián alapuló bizalmi viszony, az idő előrehaladtával megszerettük egymást. A kezelés hatására hamarosan tünetmentes lett, de elmondta, hogy más, komoly betegsége is van. Egy évvel ezelőtt daganat miatt eltávolították a gyomrát, jelenleg a vékonybél felső szakasza vette át ezt a feladatot, több-kevesebb sikerrel. Csak pépesített ételt tud enni, gyakran vannak emésztési problémái, fájdalmai. Kérte, hogy reinkarnációs utazással nézzük meg, előző életéből hozott-e át teljesítendő feladatot.
Az irányított meditáció segítségével átlépett egy előző életbe. Hangosan, szívfájdítóan jajgatott, kiabálta: nagyon fáj, nagyon fáj! Mi fáj? Kérdeztem. A gyomrom, a gyomrom! Milyen fájdalom ez? Szúró…megszúrtak! És valami sötét ömlik széjjel…meleg, sok….vér…..nagyon fáj…Márta vergődik, már meg akarom szakítani a folyamatot. Ekkor csend, és utána: megszűnt a fájdalom….nem érzek semmit….lehet hogy meghaltam…? Én: nézd meg magad felülről, hol vagy? Márta rövid szünet után: Fekszek egy kövön… valami régi vár lehet….egy átjáróban fekszem, szürke kövön…este van…fiatal férfi vagyok..…és… lehet hogy nem is más szúrt meg? Nem…én szúrtam meg magamat… és miért tetted? Nem tudom….magányos voltam…Márta látja magát felülről, és tudja mit tett.
Fokozatosan kijöttünk a meditációból, és miután megnyugodott, átbeszéltük a történetet.
Abban az életben öngyilkos lett, ami a legnehezebb karmát adja. Az élet, amit kapunk, ajándék, nem lehet eldobni, a legtöbb vallás is tiltja. A keresztények régen nem temették megszentelt földbe az öngyilkosokat, elásták őket valahol a falun kívül. Márta megszúrta magát, gyakorlatilag késsel kivette a gyomrát. Ebben az életben a műtéténél késsel kivették a gyomrát. Létrejött az alaphelyzet, ahonnan indulhat a sors átírása, a jóvátétel. Feladat: megtanulni becsülni az életet, ragaszkodni hozzá. Márta nagyon sokat szenvedett, egy idő után a vékonybél már nem tudta helyettesíteni a hiányzó gyomrot, harminc kiló alá lefogyott, a daganat áttéteket képzett az emésztőrendszerben, végül kemény hónapokig tartó küzdelem után elhunyt szegény.
A legutolsó pillanatig bízott a gyógyulásban, nem adta fel, ragaszkodott az élethez. Hihetetlen hősies küzdelem volt, szinte a végéig elkísértem, és a mai napig fáj az elvesztése.
Időnként úgy érzem, itt van velem. Valamikor a lelke nem bírta a magányt, és elkövette a bűnt: visszadobta a Teremtőnek a testet, az életet, amit kapott. Most meg kellett tanulnia foggal-körömmel ragaszkodni hozzá, megbecsülni, hálásnak lenni minden itt töltött percért. Szép családot épített maga köré, megoldotta ezt a karmikus feladatot is, letette a magány terhét.
Tudatosan vállalta leszületéskor ezt a sorsot. Nem sikerült legyőznie a betegséget, de végigjárta az utat. Úgy érzem, hogy lelke még nem született le, de felszabadult, és új inkarnációjában majd boldogan, egészséges teste és lelke tudatában végzi feladatait, fejlődik tovább.
Márta, szeretettel gondolok Rád, érzem még találkozunk valahol, valamikor. Meg fogjuk ismerni egymást.