A megtalált gyermek
Történetem hősnőjével, Verával régi az ismeretségünk. Masszőr-vendég kapcsolatnak indult több mint tíz éve, ma már igaz barátság és erős spirituális kapcsolat fűz össze minket. Együtt tanultunk utaztatást az Országos Metafizikai Intézetben, ma Vera az egyik legjobb gyógyító kis hazánkban. Reinkarnációs élményét együtt éltük át, az elsöprő erejű érzelmek századokon és újjászületéseken át segítették hogy elszakított kislányára újra rátaláljon. Van-e nagyobb hatalom az anyai szeretetnél?
Megérkezve egyik előző életébe, Vera Itáliában találja magát, Toscanában. 1600-ban és 1601-ben történnek az események. Vera akkori inkarnációja húszas évei elején járó hölgy, egy dimbes-dombos zöld tájon át lépésben lovagol, féloldalasan, női módon ülve a nyeregben.
Hamarosan feltűnik az úticélja: egy kastélyszerű erődítmény, kő tornyokkal, kőfalakkal. Itt dolgozik. Nevelőnője, felügyelője egy csapat gyereknek, akik elvesztették a szüleiket, és hogy ne kallódjanak el vagy haljanak éhen, a vár ura befogadja őket. Eltartja, felneveli az árvákat. Most épp vidáman szaladgálnak, játszanak a várudvaron. Felnőve talán hűségesen szolgálják majd jótevőjüket, aki nélkül pusztulás várt volna rájuk.
Vera szereti a munkáját, mégis fáj a szíve, minden nap boldogság és gyötrelem egyben. Hála és keserűség váltja egymást, némán zokog a lelke, mert hangosan nem teheti. Esküje köti.
Visszanézve élete történetében, látja magát egészen fiatalon, 17-18 éves lehet. Boldog házasságban él a férfival akit szeret. Kisbabát vár. De háborús időket élünk: a szeretett férfinak el kell mennie, védenie kell a hazáját vagy a hűbérurát. Nem tér haza többé.
Vera magára marad. Nincs férfi aki eltartsa a családot, aki megvédje, aki megkeresse a gyermek betevő falatját. A környezete nem tartja helyesnek hogy magányos nőként próbál helytállni, az ő szívében pedig nincs hely másik férfinak. Helyzetük reménytelenné válik, megszületik az ítélet: a gyermeket el kell venni tőle, nem alkalmas rá hogy ilyen körülmények között felnevelje. Éjszaka jönnek a gyerekért, erőszakkal kitépik édesanyja kezéből. A kislány a várba kerül, ahol a többi árvával együtt kegyelemkenyéren, de biztonságban nevelkedhet.
Verától elszakították a csecsemőt, és vele együtt a szíve egy darabját is. Könyörög, hogy láthassa a kicsit, a közelében lehessen. A vár ura talán megszánja, talán saját érdekéből, talán mindkét okból kompromisszumot ajánl: alkalmazza nevelőnőnek a gyerekek mellé, de soha nem mondhatja meg a lányának hogy ő az édesanyja. Meg kell esküdnie, hogy semmi módon nem mutatja ki az érzelmeit. Ha megteszi, rögtön eltávolítják, soha többé nem láthatja a gyermekét. A várúrnak nevelőnőre van szüksége, nem édesanyára. És biztos lehet benne, hogy ez a nevelőnő fizetség nélkül és lelkiismeretesen, évtizedekig el fogja látni a feladatát.
Vera megesküszik, és minden nap elmegy, teszi a dolgát. Úgy megölelné a kislányát, ringatná, megsimogatná a haját, érezné a kis karok ölelését a nyaka körül. Úgy vágyna rá, hogy a kicsi azt mondja neki: mamácskám! De arcizma sem mozdulhat, és a lánya árvaként nő fel, szeretet nélkül. Vera az eszével minden nap hálát ad hogy láthatja őt, de a szíve minden nap belehal hogy nem léphet kapcsolatba vele.
Fájdalmas az ébredés az utazásból, fizikai a fájdalom. A lelke egy darabja mintha ott maradt volna Toscanában, abban a középkori kastélyban.
De az örök újjászületés egyensúlyt hoz: Vera ebben az életben rátalált elszakított gyermekére. Elmondja, hogy mikor a második lánya született, első gondolata az volt: nem adom oda senkinek a kisbabámat! És ezt később is hangosan mondogatta, amíg a csecsemőt gondozta, és esténként magához ölelve, elalvás előtt. A férje nevetve mondta: ne beszélj már butaságot, ugyan ki akarná elvenni? Hát ezt akkor még ő sem tudta, csak azt, hogy megtalált valami elveszett kincset, és soha-soha nem engedi hogy elvegyék.
Elmeséli még, hogy lánykorában olasz udvarlója volt, és elkezdett olaszul tanulni. A nyelvtanár szerint hihetetlen gyorsan és tökéletes kiejtéssel tanult, nem is értette. Tudott olyan olasz hagyományokról, népszokásokról, amikről a tanára kezdett beszélni, és ő befejezte, holott nem hallott róluk addig. Ma is olaszul tanul.
Azóta járt Olaszországban, és úgy érezte, a táj magához öleli. Mint aki hazaérkezett.
