Mire születtél? Az Út.
Lelkünk beteljesítve a feladatát, fejlődése új szintjére lép. De mi a feladata? Honnan tudhatjuk, mire születtünk, mi a karmikus feladatunk?
Ebben az Univerzumban mindennek, mindenkinek elrendelt feladata van, egy szúnyognak épp úgy mint egy államelnöknek. Mi emberek adottságaink alapján ugyanazt kell tegyük minden inkarnációnkban: van aki tanítóként, más gyógyítóként, vezetőként, művészként, kétkezi szorgos munkásként, feltalálóként vagy más szerepben kell szolgálja a Nagy Egész tökéletességét. Gyerekként még többnyire tudjuk mire születtünk, és ha a szülői elvárások vagy a körülmények elfeledtetik velünk, sorsunk produkálni fogja a lehetőségeket hogy utunkra lépjünk.
Régóta foglalkoztat ennek a misztériumnak a megértése. Egy időben mindenkitől azt kérdezgettem: mi akart lenni gyerekkorában? Ezt tettem Lujzika nénivel is, aki abban az idősotthonban volt lakó, ahol évekig dolgoztam. Két felnőtt, 40 év feletti fiával laktak egy szobában. A fiúk fokozatosan bénultak le, izomsorvadásuk volt. Az idősebbik már ágyban fekvő volt, a fiatalabb a nap nagy részét tolókocsiban üldögélve töltötte. Édesanyjuk odaadóan ápolta őket. Egy éjszakás műszakomban kijött a nővérszobába gyógyszert kérni. Megkérdeztem tőle: Lujzika néni mi akart lenni gyerekkorában? Egész elérzékenyült, odahúzta a széket, leült, és egy nagy sóhajjal mondta:
-Évikém, én mindig ápolónő szerettem volna lenni!
És elmesélte az élettörténetét. Hat éves korában ki kellett venni a manduláját, kórházba került. Akkoriban abban a kórházban egyházi ápolónők teljesítettek szolgálatot, diakonisszák. Olyan kedvesek voltak, hogy a kislány elhatározta: ha megnő, ő is ilyen ápolónő szeretne lenni! Az elemi iskola után fel is vették tanulni, másodikos lett mikor államosították az egyházi iskolákat, ám Édesapja kijelentette: ilyen formában nem folytathatja egészségügyi tanulmányait. Kivette az iskolából és átíratta kereskedelmibe. Igy lett Lujzikából háztartási- és üvegipari eladó.
Épp betöltötte a tizennyocat, mikor már az esküvőjére készült a család. Pár nap volt hátra, ételek előkészítve-megfőzve, sütik megsütve, vendégek meghívva, cigányzenekar már hangolt. És ekkor a lány beleszeretett egy másik fiúba. Olyan elsöprő erővel, hogy a botrányt vállalva lemondta az esküvőt, és nemsokára férjhez ment az új szerelemhez.
Egy bükki falucskában éldegéltek boldogan, született egy kislány és két fiú. A fiúkon 12 ill. 9 éves korukban kezdtek mutatkozni az izomsorvadás jelei. A kislány 8 évesen nyirokmirigyrákban meghalt. Az édesapa 50 éves kora után izomsorvadásban lebénult, pár év múlva meghalt. Mint kiderült, lappangva hordozta a megbetegítő gént, amit a fiainak is átadott. Lujzika néni ápolta a kislányát, a férjét halálukig, a fiait saját haláláig.
Ő ápolásra született. A sors megmutatta az utat, mikor a mandulájával a kórházba került. Ott elhatározta, felnőve ápolónő lesz. El is kezdte az iskolát, de apukája letérítette az útról. Ekkor találkozott azzal az emberrel, aki biztosította számára az ápolás lehetőségét: a fiúval, akiről senki nem tudta hogy megbetegítő géneket hordoz. A karma beteljesedett.
Minden életünkben azt csináljuk, amire születtünk, de nem mindegy milyen tudatossági szinten. Ha pl. valaki arra született hogy a szenvedélybetegségekkel foglalkozzon, alacsony tudatossági szinten lehet egy alkoholista, aki megtapasztalja milyen ez az életérzés. Következő életében lehet egy alkoholista felesége. Már kívülről néz, de napi kapcsolatban van a problémával. Utána leszülethet egy alkoholelvonó intézet nővéreként, majd az intézet orvosaként, magas tudatossági szinten lehet egy Nobel-díjas tudós aki feltalál valami forradalmi módszert a betegség legyőzésére. Minden inkarnációjában az alkohollal foglalkozott.
Lehetnek olyan „kitérők” is mikor valami mást kell megtapasztalnunk, megtanulnunk, egy életet kell rászánnunk hogy pl. valamilyen tulajdonságot fejlesszünk ki magunkban, ami majd segít a fő irány megtartásában. Lehet hogy egy emberöltőn keresztül az önbecsülés, önérvényesítés módját kell elsajátítanunk, hogy – a példánál maradva – jó tudós válhasson belőlünk. Mint egy iskola, ahol az elemi első osztályában kezdünk, ha megtanultuk amit kell, második osztályba léphetünk. Ha nem sikerült a „tananyag” elsajátítása, osztályt ismétlünk. Leszületünk újra és újra arra a feladatra, amíg azt nem érezzük: felsőbb osztályban folytathatjuk. Néha egy-egy másik kurzusra is beiratkozunk, mert így szélesedik a látókörünk, aztán visszatérünk az eredeti pályánkra. A csavar a történetben, hogy mindig kapunk egy kis nehézséget, amit le kell győzni, különben mi lenne a megoldandó feladat? Hol lenne a fejlődés lehetősége? Lujzika néninek vissza kellett volna verekednie magát az áplónői pályára, akár fiatal felnőttként meggyőzni az apukát, akár felnőtt fejjel pályát módosítani. Akkor nem így kapta volna meg az ápolás lehetőségét. Alkoholistánknak kemény önfejlesztő munka révén le kell mondani az italról. Mindig van nehézség, aminek a megoldása által jobbak, többek leszünk, szert teszünk új képességekre. Ha a kijelölt útra léptünk, a sors teríti a lábunk elé a vörös szőnyeget, csak végig kell menni rajta. Kérdezik gyakran: honnan tudjam hogy azt csinálom-e amire születtem? Nagyon egyszerű: ha jól érzed magad benne, ha szereted, akkor arra születtél. De senki nem haragszik ránk ha az adott életben nem sikerül „megugrani” a feladatot, hiszen számtalan élet, rengeteg lehetőség vár még ránk. Időnk végtelen….
