+36 30 513 5597 info@selfnessmiskolc.hu

Az anyagyilkos lány esete

A hölgy, aki tudni akarja sorsfeladatát, izgalmakkal teli érkezik, fél is, kíváncsi is. Szinte mindig ez jellemző: félünk is szembesülni régi életeinkkel, átélni újra a sokszor sokkoló élményeket, de szeretnénk tudni, mire születtünk, jó úton vagyunk-e. Sokszor érthetetlennek tűnő kapcsolatban élünk: problémánk van a párunkkal vagy épp nincs is párunk, haragszunk az édesanyánkra és nem is tudjuk ezt kezelni, nem beszélünk a gyerekünkkel évek óta, gyűlöljük az apánkat, és szenvedünk ezektől az érzésektől. Az utazás során legtöbbször fény derül arra, mi irányítja kapcsolatainkat, milyen megoldandó feladatokat hoztunk. Egy lélekcsaládon belül születünk le, karmánk változatos lehetőségeket kínál rokonainkkal, barátainkkal való megtapasztalásokra, lelki fejlődésre.

Vendégem (nevezzük Zitának) a meditáció során megérkezik valahová, de maga sem tudja hol van. Gyakorlatilag semmit nem lát.

-Sötét van….semmit nem látok.

-Érzed magad ott a sötétben?

-Igen…de csak sötét. Csend.

– Nyújtsd ki a kezed oldalra…óvatosan lépkedj…addig menj amíg falat nem tapintasz.

-Igen…érzem…nyirkos fal…

-Menj a fal mentén…látsz fényt valahol?   (Némi idő múlva):

-Igen…felülről jön…valami vékony fénysugár…magasról…

-Menj alá! Tedd alá a kezed! Nézd meg! Milyen?

Zita ijedten mondja, hogy nagyon öreg, aszott női kezet lát. Megkérem, tapogassa meg a fejét, az arcát. Növekvő rémülettel számol be róla, hogy gubancos, koszos, kócszerű hajat tapint, ráncos arcot. A gyenge fényben egy börtön körvonalai rajzolódnak ki. (Érdekes, hogy az utazások során sokan érkeznek börtönbe, különböző börtönviszonyok közé. Úgy látszik a bűn megtapasztalása, a büntetés elszenvedése hozzájárul a lélek fejlődéséhez).

Visszamegyünk az időben, 17-18 évesnek látja magát. Valami „régebbi korban” van, nem tudja pontosabban behatárolni. Úri környezet, sok szobás kastélyszerű épület, magát gazdagon díszített, hosszú ruhában látja. Egy székben ülve látja az édesanyját, neki háttal. És borzadva éli át, hogy éppen megöli őt: egy hosszú késsel hátulról leszúrja.

Következő kép ismét a börtön, ahol utána egész életét tölti. Van ideje gondolkodni, megbánni amit tett. Amikor elkövette szörnyű tettét, az elkeseredés, a düh és a meg nem értettség irányította kezét: édesanyja rideg, szeretetet adni képtelen, gőgös asszony volt, aki bele akarta kényszeríteni egy rémes házasságba, pedig ő mást szeretett.

Súlyos a bűn és súlyos a büntetés. A magányban, sötétben tengetett évtizedek után egy hófehér szobában, hófehér ágyban látja magát, halálán van. Meghalni kiengedték a börtönből, talán egy kolostor adott neki menedéket utolsó napjaira. De egyedül van itt is, senki nem fogja a kezét.

Visszatérve a jelen valóságába, nehéz feldolgozni az átélteket. Zita elmondja, hogy anyukájával mindig feszült volt a viszonya, úgy érzi sem gyerekkorában, sem felnőve nem kapott elég szeretetet. Mostanában nem is beszélnek, de ő szenved ettől, és úgy érzi az édesanyja is.

Jelen inkarnációnkba leszületve hozzuk előző megoldatlan helyzeteinket, de már „szelídítettebb” formában. Zita felismerte, hogy rendeznie kell a kapcsolatát az édesanyjával, és neki kell ehhez megtennie a lépéseket. Abban a régi életben megbűnhődött, de nem oldotta, nem oldhatta fel a konfliktust, ezt ebben az életében kell megtennie. Soha nem születünk le esélytelenül, azért válasszuk ezeket a körülményeket, hogy felismerve feladatunkat teljesítsük azt. A lehetőség mindig adott. Vagy élünk vele vagy nem…

Zita tudja, nincs könnyű dolga. De épp ezért kapjuk a nehezített helyzeteket, hogy megoldva azokat fejlődjünk, a tudatosság magasabb szintjére lépve.

Ha beteljesítjük karmikus feladatunkat, már ebben az életben élvezzük ennek hatásait. Mi lehet felemelőbb egy harmonikus anya-gyerek kapcsolatnál?

És bizony ezért sokszor tenni kell…

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial