Legújabb sikereim a lágy lézer terápiában
Fél éve használom Egészségházamban a Soft Laser készüléket, mely időnként egész megdöbbentő eredményeket produkál. Egy kis csokor a tapasztalataimból:
Katalin Amerikából látogatott haza, Édesanyja műtétjének idejére, hogy segítségére legyen. Hát- és derékfájdalmai miatt keresett fel, de egyik alkalommal épp a bőrgyógyásztól jött masszázsra. Elmondta, hogy piros, sömörkés, fájdalmas arcbőrét gyógyíttatja, nem sok sikerrel. Még 3 alkalma volt a masszázsból hátra, ezek végén a 150 – es Laser készülékkel is kezeltem az arcát. A harmadik alkalom után már szemmel láthatóan megnyugodott a bőre, a bőrpír visszahúzódott, felülete simábbá vált. Mindketten sajnáltuk hogy hazautazása miatt nem tudtuk a kezelést folytatni…
H. Istvánné az Észak-Magyarországban olvasta a cikkemet a Soft Laser terápiáról, ő a fülcsengése miatt keresett fel. Miskolc melletti kistelepülésről jött, de nem sajnálta az idejét, 10 alkalommal jött el a hatperces kezelésekre (mindkét fülben egyenként 3-3 perc). Állapota jelentősen javult, fülcsengése ugyan nem múlt el teljesen, de már nem volt zavaró.
Férjem talpának sarokpárnáját fájlalta. Mivel egyik vendégem régebben mesélte, hogy pár éve ugyanezzel a panasszal laserkezelést írtak fel neki, és az használt, kipróbáltam életem párján is. A kb. 3 hónapja tartó fájdalom 4 kezelés után elmúlt…
Nekem a könyökízületeim sajogtak rendszeresen, kb. 2 hétig kezeltem magam a készülékkel, és a fájdalom teljesen megszűnt. Ennek kb. 4 hónapja.
A legérdekesebb eset H. Csabáé, aki rendszeresen igénybe veszi a masszázst és a REIKI kezelést nálam. Egyik alkalommal megemlítette, hogy fél fülére egyáltalán nem hall. Kivizsgálták, írtak cseppeket, de az okot nem találták, a cseppek nem használtak. Gondoltam, megpróbáljuk a lasert, az a három perc a masszázs után nem oszt nem szoroz. Mindkettőnk legnagyobb meglepetésére az első kezelés után a hallás 50 % ban visszatért! Csaba heti egyszer jön, most már minden alkalommal kezeljük a fülét is, ami lassan, de biztosan javul.
Egyre több vendégem veszi igénybe a lasert is az alapkezelések mellett, fül- garat- bőr- ízületi problémáikra, és ők is csodálattal adóznak a lézerfény gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, sejtmegújító hatásának.