+36 30 513 5597 selfnessmiskolc@gmail.com
Egy régi ismerős…reinkarnációs utazások XX.

Egy régi ismerős…reinkarnációs utazások XX.

Leila kávézójának története. Kedves kolleganőm, akivel már több mint 10 éve ápolunk baráti-szövetségesi viszonyt, úgy döntött eljön hozzám utaztatásra. Már találkoztunk vele „A megtalált gyermek” történetben. Nevezzük őt Verának, mivel neki kivételesen valóban ez a neve😊

Jól ismerjük egymás életét, és mivel neki is nagy gyakorlata van az utaztatásban, ez az alkalom valódi „csemegének” tűnik, izgatott várakozással nézünk elé mind a ketten.

A szokásos bevezető meditáció után fénysebességgel elindulunk a reinkarnáció felé vezető úton. Vera érzi a zuhanást, nagyon kellemetlen élményként éli meg, szédül, nem akar ott lenni. „Becsapódik” egy lágy közegbe, majd érzi magát magzatként az anyaméhben. Lassan megnyugszik, belehelyezkedik az új testbe. „Ez már jó”….suttogja. Látja magát, „nagy a fejem” mondja. Szépen fejlődik, majd mikor eljön az ideje kislányként kiszületik a világra. Két apáca segédkezik a szülésnél.

Szerető családba érkezik. Házuk kőből és fagerendákból épült egy hegyi tájon, a falu többi háza távolabb áll, házukhoz közel az erdő. Svédországban vagyunk, a déli részen, az 1800-as években valamikor.

Édesapja vadászni jár, a kislány úgy éli meg ritkán van otthon. Szép, szakállas, erős ember. Mikor hazaérkezik, ölbe kapja, magasra emeli, megforgatja kislányát, aki visong örömében.

A kicsi lány 3 éves, amikor rablók törnek a családra. Vera látja, hogy fehér kis hálópendelyben áll a ház füstölgő romjai között, szülei bent vannak, halottak. A pici lány hangosan sír, és sír a nagy Vera is, ahogy eggyé válik akkori önmagával.

Hamarosan apácák jönnek érte, és elviszik a kolostorba. Ott nevelkedik több árva gyerekkel együtt. Jó ott, gondoskodnak róla, tanítják, játszhat a többi gyerekkel. Kérdésemre, hogy nevezik őt ott, azt mondja: Leila. Kicsit csodálkozom, ez nem tipikus skandináv név. Mikor eléri a 18 évet, mennie kell. A kolostor a felnőtt gyerekeket a szárnyukra bocsátja, innen maguknak kell gondoskodniuk magukról. Vera sír, nem akar menni. „De hát én mindig jó gyerek voltam” szipogja „miért kell mégis mennem? Miért nem vagyok nekik elég jó?”

Hiába, el kell indulnia. Szívében bánattal és nehezteléssel, oldalán egy tarisznyával (ennivaló és némi pénz van benne) elindul az úton, ami a faluba visz.

A faluban egy fogadóba vezet az útja. A fogadós, 40 éves, szakállas, erős testalkatú férfi megkérdezi: „A kolostorból jöttél?” Az igenlő válaszra enni ad neki, és felajánlja, hogy dolgozhat a fogadóban. Kevés pénzt tud adni, de szobát és ellátást kap. Vera elfogadja, bár aggódik, hogy még sose dolgozott, hogy fog megfelelni. A szobája kicsi, szegényes. Ahogy a fogadóst megpillantja, meglepve mondja: Ismerem őt. Ez Zoli. (Zoli a mostani férje).

Gyorsan beletanul a munkába, ügyes serény. A fogadós és őközötte szerelem szövődik, a két magányos lélek egymásra talál. Egy év múlva már együtt laknak a nagy szobában, Verának szépen gömbölyödik a hasa. Örömmel várják a gyermeket. A szülésnél az apácák segédkeznek, az apa kint izgul az ajtó előtt. Megszületik a kislány, bebugyolálják, behívják az apát. Tökéletes a boldogság. Vera átszellemül, azt suttogja: Ezt a percet szeretném megőrizni sokáig…

Talán 2 éves lehet a kislánya, mikor rablók törnek a fogadóra, a fogadóst megölik, Verának és kislányának sikerül elbújni egy kis zugba. Nagyon össze kell kuporodni, de a rettegés mellett új érzés kel Verában: erőt érez magában szembeszállni mindenkivel ha kell, megvédeni a gyermekét.

A rablók kifosztják a házat, elviszik az ennivalót. Az egész falut végigdúlják, romokat és kétségbeesést hagyva maguk után. Vera elbúcsúzik halott férjétől, a szétdúlt, véráztatta fogadótól, némi maradék ételt összeszed, és ismét elindulnak az úton. Innen menni kell, itt nem maradhat.

Az út Stocholmba vezet. Szorosan egymás mellé épült házakat lát, macskaköves teret, a téren árusok kínálgatják a portékáikat, lovasszekerek haladnak át a téren. Az emberek jólöltözöttek, az asszonyok hosszú ruhákban, kalapban „Teljesen más, mint a falu”. Vera a kislánnyal kóborol, nincs hova menni, az utcán töltik az éjszakát. Másnap reggel megszólítja őket egy kalapos hölgy, és beinvitálja őket a házába. A ház nagy, gazdag, pazar berendezésű. „Itt láttam életemben először szőnyeget” suttogja Vera. A hölgy egyedül él, vagyonos. Elmondja, hogy már tegnap is figyelte őket. Enni ad nekik, fürödhetnek, új ruhákat kapnak. Biztatja Verát maradjanak nála, majd ő kerít munkát neki.

Eltelik egy hónap, és még mindig nincs munka. a „kalapos hölgy” -et Vera úgy jellemzi: kicsit bolond. Nem akarja hogy Verának munkája legyen, mert így teljesen ki vannak szolgáltatva neki. Erőszakos, úrhatnám személyiség, rá akarja nyomni az akaratát vendégeire. Élvezi hogy nincs egyedül, nem unatkozik, és valaki felett hatalmat gyakorolhat. Teljes behódolást, hálát vár.

Vera egy hónapig bírja, menni akar, de a hölgy nem akarja engedni. Nagy veszekedésbe torkollik a vita, Vera faképnél hagyja zsarnokát, és újra nekivág gyermekével a bizonytalannak.

Útjuk egy kávézóba vezet, ahol szokatlan módon könyvek vannak a polcokon. Vera megkérdezi a tulajdonost, lenne-e itt munka számára. A tulaj felfogadja, kis szobát kapnak a kávézó feletti lakásban. Vera itt találja meg azt a munkát, ami neki való. Újabbnál újabb ötleteket valósít meg. A kávéház szédületes ütemben fejlődik, egyre többen látogatják.  A tulajdonos rátestálja a kávézót, látja a legjobb kezekben hagyja.

Pár év elteltével Vera új, nagyobb üzletet nyit, ahol már nem csak kávét, hanem teát is felszolgálnak. A világ minden tájáról szerzi be a hozzávalókat, igazi különlegességeket kínál. A falakon polcok futnak körbe, sok érdekes könyv, olvasnivaló várja a betérőket. Előkelő, gazdag emberek járnak ide. Már Vera is „kalapos hölgy”, szép ruhákban jár, szerteágazó kapcsolatai vannak üzleti téren. A férfiak nem érdeklik, lányát egy távolabbi helyen felsőoktatási intézménybe járatja.

Negyven évesen beérkezett, jómódú üzletasszony, boldog és elégedett, imádja a munkáját.  Különlegeset alkotott.

Ötven évesen már beteg, tbc támadta meg a tüdejét. Évek óta érzett nyomást a mellkasában, lassan fejlődött ki a betegség, ami már ágyhoz köti. Lánya messze tanul, nem tud jönni, de ezt nem is bánja, féltené gyermekét. Életével megelégedve, békével a szívében hal meg.

Mikor visszatérünk az utazásból és átbeszéljük a tapasztalt élményeket, Vera megerősíti, hogy a fogadós, lánya édesapja a mostani férje. Rögtön felismerte a szeméről.

Az alapvető párhuzamok rögtön kirajzolódnak: Vera meghatározó személyiségjegye a mindig, minden körülmények között önállóságra törekvés, az általa elfogadhatatlan dolgok kompromisszumok nélküli elutasítása. Előző utazása alakalmával a középkorban fiatalon magára maradt gyermekével, de nem fogadta el az akkori szabályt, hogy menjen nőül egy akár többgyerekes idősebb emberhez, aki megélhetést biztosít a teljes önfeladásért cserébe. Most, a 18. században sem fogadta el az idősebb „kalapos hölgy” felajánlását, aki szintén biztos megélhetést kínált neki és gyermekének szintén a teljes önfeladásért cserébe. Ebben az életében is hátrahagyta biztos, jó egzisztenciát jelentő állami hivatalát, ahol már teljes önfeladást kívántak, és nekivágott az ismeretlen útnak, ahol megvalósíthatja önmagát. Az életutak során egyre magasabb szinten, egyre tudatosabban halad karmikus feladatai megoldásában, egyre biztosabb önmagában.

Miután Vera hazament, természetesen rákerestünk akkori élete színhelyére. Megtaláljuk a svéd Óvárosban, (Gamla Stan) ami Stocholm legkorábbi településrészeként Európa egyik legnagyobb és legjobb állapotban megőrzött történelmi skanzenje, a Leila’s Cafe  (Leila Kávézója) nevű kávéző- és teázó helyet (ma már nem üzemel, de a skanzen részeként megtartották eredeti állapotában). A utcák macskakövesek, a házak szorosan egymás mellett állnak, magasak . Ahogy a képeket nézegetjük, Vera döbbenten mondja:: „Atyaég, ez teljesen olyan, tuti ez volt az a hely, minden olyan”. Érdekes párhuzam még, hogy az akkori-mostani férje, Zoli, megszállotja a skandiváv típusú épületi kiegészítő elemeknek, saját kézzel alkot szebbnél szebb fa dekorációkat otthonuk díszítésére.

Gyakran megtörténik, hogy az utazások során bejárt tájakat, városokat, embereket megtaláljuk az internet segítségével (Google a barátunk 😊 ) Itt és most rátalálni a 18. századi Leila kávézójára mégis döbbenetes élmény volt. És mi már tudjuk a kávézó-teázó igaz történetét is….

Reinkarnációs utazások XIX.

Reinkarnációs utazások XIX.

A szétszakított ember I. rész

Vendégem (nevezzük Alexának) középkorú hölgy, távolabbról érkezett. Kedves, beszédes. Elmondja, hogy időnként lát szellemalakokat, és gyakran álmodik egy híddal, amin át kellene mennie. A híd rossz állapotban van, kötél kapaszkodó, deszkapalló átjáró ami hiányos, a víz alatta hol nagy, rohanó, hol szürkén hömpölygő. Ő egyébként már többször részt vett irányított meditációban, de eddig még sosem sikerült ellazulnia. Elmeséli még, hogy a családja férfi tagjai alkoholproblémákkal küzdenek és ez sok nehéz megalázó helyzetet hozott, hoz az életébe, amit nem mindig tud kezelni.

Valóban kicsit hosszabb a meditációs utunk a megszokottnál, bizonytalan, homályos képek öltenek lassan alakot. Először csak keskeny résben lát világosságot, mint amikor lassan, nehezen nyitjuk a szemünket.

-Nagyon fáj a jobb karom….a vállam…-mondja, és bal kezével odakap, tapogatja-egy mezőt látok, rétet…olyan lankás, napsütötte…de lentről látom…fekszek a földön…nagyon fáj…

Kérem, hogy lássa magát kívülről. Milyen cipőt, ruhát visel? Hány éves? Némi szünet után:

-Huszonkilenc…Szíjak…a lábam körül…szíjakból van a lábbelim…nincs nadrágom…ágyékkötőm van, az az összes ruhám…olyan sárgásbarna a bőröm…indián vagyok. A hajam hosszú, fekete…A vállam meglőtték…nyíllal. A jobb arcomon nincs bőr…nincs hús. Kilátszanak a fogaim… -Fel tudsz állni? – Próbálok…nem megy…felettem keselyűk köröznek…

Következő kép: egy sátorban fekszik, kilát a nyitott sátorajtón. Háromszögletű, csúcsos, piros-kék színű sátrakból indián falut lát. Egy nő ápolgatja a sebeit. Másik törzsbeliek megtalálták ájultan a mezőn, gondjaikba vették, később befogadták.

Következő kép: gyönyörű fekete lovon vágtat, és elér egy folyóhoz. Át akar kelni, a folyó túlpartján él az ő népe, a felesége, négy gyermeke. Sokáig nem talál átjárót, majd rálel egy hidra. Kötélkorlát, fapallók, hiányosak…alatta hatalmas folyó, habosan zúdul, nagyon veszélyes. Lova nem hajlandó bemenni a vízbe, fájó szívvel ott hagyja, átkel a családjához, ahol boldogan rohannak elé a gyerekei. A falujában fehérek a sátrak.

-Lásd magad tíz évvel később!

Csend, majd: egy sírt látok…kövek vannak felhalmozva.

-Lásd magad halálod előtt egy órával!

– Kötelek vannak a csuklóimra és a bokáimra kötve…feszítenek széjjel…széttépnek….iszonyúan fáj….

-Kik azok? Indiánok?

-Vegyesen…vannak köztük fehérek is…valami echós szekérrel jöttek…az egyik fehér szőke, részeg….szörnyen büdös, ápolatlan…fekete buggyos nadrág van rajta, csizma…fehér ing, aminek az ujja is buggyos, bőr öv, amin lóg valami…a bal szeme érdekes, mintha nem látna rá…röhög rajtam….elővesz egy kést…a nyakamtól a mellem felé felvág…hallom a hús szakadását….szétszakadok…látom hogy kibuggyannak a beleim…de még élek….

-Lásd magad halálod után egy órával!

-Fekszem a földön…kibelezve, szétszakítva…a keselyűk lakmároznak belőlem….

Később a gyilkosok megengedik a családjának hogy eltemessék, követ hordjanak a sírjára.

Szeretném visszahozni Alexát a horrorisztikus történetből, de a visszaúton  hirtelen egy másik életbe csöppenünk be, ami szintén elég hátborzongató véget ért. Más kor, más földrész, de ugyanannak a léleknek egy másik megtestesülése.

Legközelebb ezt mesélem el.

Reinkarnációs utazás XVIII.

Reinkarnációs utazás XVIII.

Miért?

Mesélném tovább a kalandokat, amiket vendégeim átéltek közös élményeink során, de úgy érzem meg kell állnom kicsit. Olyan kérdések merülnek fel rendre, amiknek megválaszolását szükségesnek érzem. Ehhez hagy hívjam segítségül Balogh Bélát, A végső valóság c. könyvében érthetően és mély bölcsességgel válaszol a mindannyiunkat feszítő kérdésekre.

-Azt mondod, mindenki maga válassza meg leszületéskor a sorsát, és akkor születik le újra amikor akar. Miért akarnék én egy ilyen  szenvedéssel teli életet?

-Senki nem kényszeríti rá a lelket az inkarnációra. Senki nem küld vissza, hogy átéld bizonyos cselekedeteid fájdalmas következményeit. Csakhogy, amikor behangolódsz egy magasabb szférára, egyúttal egy magasabb tudatszintre is behangolódsz…..Azt is tisztán felismered, hogy meddig jutottál a lelki fejlődés területén, és megérted, hogy egy újabb fizikai élet nem holmi büntetés, hanem egy csodálatos lehetőség a továbblépéshez. Amikor a lélek magasabb szinten feldolgozta a fizikai testben szerzett tapasztalatokat, hajlandó új fizikai testet teremteni.

-Mik azok a készségek és képességek, amiket ki kell fejlesztenünk?

-Földi feladataink életről életre változnak. Egyik életünkben szeretetet és bölcsességet tanulunk, egy másikban önzetlen szolgálatot, ismét egy másikban belső csendet és nyugalmat.

-Gyakran tapasztaljuk, hogy bizonyos emberek a legnagyobb gonoszságokat is elkövethetik anélkül, hogy valaha is számot kellene adniuk cselekedeteikről. Másrészt ott vannak azok a felnőttek és gyermekek, akik megítélésünk szerint ártatlanul szenvednek. Mit vétett egy kisgyerek akinek pl. át kell élni egy háború borzalmait? Mi történik a háborús bűnösökkel, az erőszakot elkövetőkkel, akiknek sikerül elmenekülniük és látszólag gond nélkül élnek? Hol van itt a karma, az ok-okozat törvénye?

-A cselekedet csírája a gondolat. A gondolat nem vész el, a hozzá tartozó összes következményével együtt megőrzésre kerül, a kauzális testben, ami a fizikai test megfelelője. Úgy kell elképzelni, mint egy rendkívül magas frekvenciatartományban létező energiatestet. Ez lényegesen magasabb szférához tartozik, tértől és időtől független. Léte semmi módon nem függ a fizikai test lététől, annak életétől vagy halálától. A tetteink csíráját adó gondolatok itt tárolódnak. A fizikai testünk teljes lényünknek csak egy része, és a halála nem jelenti az élet végét. Az élet folytatódik a halál után egy magasabb szférában, energiatestben. (A fizikai létből hozott gondolatok, tettek következményei így egyenes úton jutnak el a következő inkarnációba, és minden kiegyenlítődik). A Reinkarnáció Törvénye egybefonódik az Ok és Okozat törvényével, mert az elraktározott gondolati magból kifejlődnek az előző életben elkövetett cselekedetek következményei. Ezek több inkarnáción át is követhetik az elkövetőt. Az „igazságszolgáltatás” ennek tükrében teljesen új értelmet és töltést kap, mert emberi beavatkozás nélkül is megtörténik. Nem kell a „végítéletre” várni, mert már eljött, és mindenkiben tökéletesen, kivételt és részrehajlást nem ismerve működik.

Az ok és okozat törvényét keleten a Karma törvényének hívják. A Karmával kapcsolatban a nyugati emberek többsége a kikerülhetetlen szenvedésre gondolnak. Pedig mennyivel több a karma, mint szenvedés! Minden pozítív, szeretetet sugárzó cselekedetből, minden testi és lelki gyógyításból, minden önzetlen adakozásból és segítségnyújtásból megannyi öröm fakad. Ha valakinek örömet szerzel, ki sem tudod kerülni, hogy ebből benned is öröm fakadjon. Ha bő kézzel adsz, valóban nem kell aggódnod a holnapért. Csak egy olyan univerzális törvény van, amely vallástól és fajtól függetlenül mindenkire egyaránt érvényes. Ez a Szeretet Törvénye.

 

Reinkarnációs utazások XVII.

Reinkarnációs utazások XVII.

Vendégem fiatal hölgy, nevezzük Virágnak. Kérésemre leírta tapasztalásait, ezt változtatás nélkül közlöm.
„Utazásom története.
Kíváncsi, de ugyanakkor kissé szkeptikus is voltam azzal kapcsolatban, hogy mit láthatok, élhetek majd át az utazás alkalmával.
Amikor elkezdtük Évikével, percekig semmit sem láttam és éreztem, és azt gondoltam, nálam nem működik.
 Aztán egyszer csak azt éreztem, mintha megbénultam volna, és egy sötét helyen feküdtem. Mindezt azért éreztem, mert már halott voltam, és Évike kérésére elkezdtem repülni. Sok – sok tájat láttam magam alatt, előtt, míg egy erdős részen leszálltam. Ekkor kerülhettem új testbe. Kislányként láttam magam, egy pici kunyhót, amiben nem voltak jó érzéseim. Képeket a falon, amikről pontosan leírtam, kit/kiket látok. Aztán egy nagy házba érkeztem, amit szintén egészen aprólékos pontossággal írtam le. Az ablakait, a benne található tereket. Ott a „kislánnyal” nem jó dolgok történtek, ezért tovább ment…egy városba, aminek a neve Wilmor. Ott az állatok között megbújva, szegény gyermekként folytatódott a „film”.
Felnőttként ugyanabban a városban már gyógyítóként láttam magam, végül öreg hölgyként, egyedül távozva zárult az az életem.
A „felébredést” követően nyugtáztam is az átélteket, amik rendkívül elevenek, jó értelemben megrázóak voltak. A döbbenet ez után következett. Haza érkezve a késő esti órákban rákerestem erre a bizonyos Wilmor nevű helyre, amit addig korábban sosem hallottam sehol. Kikerekedett szemmel láttam, hogy létező helyről van szó. Az utazás alkalmával a falon látott fotón az a bizonyos ember is létező személy volt az 1800-as években. Ami a leginkább hatással volt rám, az a ház, pontosan ugyanúgy írtam le Évikének, mint ahogyan azt a Texas állambéli Wilmor egy elhagytott telkén látni lehet az archivált fotókon. Aznap éjjel elszállt minden kételyem. Különös és különleges tapasztalás volt, biztosan sohasem felejtem.”
Reinkarnációs utazás XVI.

Reinkarnációs utazás XVI.

Reinkarnációs utazás XVI.

A közvetítő

Vajon mi a szerepem ezen a színpadon, amit világnak neveznek? Jól vagy rosszul játszom?

Vendégem fiatal nő, legyen a neve Zsóka, kihangsúlyozza, nincsennek elvárásai, „csak úgy” kíváncsi, lehet nem is fog semmi „jönni” az sem baj. Keveset árul el magáról, de kedves, ha nevet a szeme is nevet, ő maga is megszépül. Ilyenkor mintha bepillantanék fegyelmezett, feszes álcája mögé.

Meditációs utunk rövidre sikerül, nem engedi végigvezetni magát, ő gyorsabb úton jut el az átlépési pontig. Később elmondja, különös érzése volt, sötétben repült, mintha egy kifeszített fekete tükör lett volna. Ezután furcsa térbe érkezik, sűrű, sárgás folyadékban van, de testet nem érez.

– Milyennek látod magad? – Nem látom magam…- Ki vagy te ott? – Nem vagyok senki…- Mit tudsz? – Mindent tudok. – Mit látsz? – Mindent látok. -Nyújtsd ki a kezed oldalra, tapogasd meg a falat, ami körülvesz! – Nincs kezem…nincs testem…de minden tudás az enyém… Most kikerültem a sűrű folyadékból. (Nagyon érdekes, hogy egy hétéves kislány igy mesélte el leszületése történetét: fényes alakok között éltem, egy családban. Én is fényalak voltam. Aztán azt mondták, le kell jönnöm a Földre. Még maradni akartam, de a tanítóm, egy kedves fényesen sugárzó ember (?) azt mondta ide kell jönnöm. Feketeség lett, és én zuhantam, nagyon gyorsan, aztán becsapódtam.)

Majd Zsóka érezte magát (nem látta) mintha egy távcsőbe nézne. A távcső egyik karikájában egy indiánt látott, fehér sólyomtoll fejdíszben, a másik karikában egy fiatal nőt, ahogy kézenfogva, önfeledten szalad egy kisfiúval.

-Én vagyok…mindkettő én vagyok…előbb voltam indián, utána a nő….-motyogja Zsóka, mintha maga sem hinné amit lát.

-Árulás…árulás történt…tőrbe csaltak…összekötő vagyok….elmentem szövetséget kötni az ellenséggel, én vagyok a törzsfőnök…meg akartam menteni a népemet…mire visszajöttem lemészárolták a törzset…ott a halottak között a kisfiam is…nem tudom továbbadni a magomat…kihal a törzs…

A törzsfőnöknek szembesülni kell azzal hogy kudarcot vallott. Életét tette fel népe megmentésére, de hiába volt minden jószándék. Elárulták, egyedül maradt.

A feketeség  beszippantja, felkapja, megforgatja, és mikor újra tisztul a kép, egy hosszú-hosszú folyosót lát, ami tele van vízzel. Mintha sodorná az áramlat, kiérkezik egy nagy medencébe, aminek a szélein hosszú sorban sakálszobrok vannak. Fekete sakálok, nyakuk körül mintha arany sál lenne, de mégsem az. A szoborsor mintha a végtelenbe nyúlna. (Sakálfejű Anubisz az egyiptomi mitológiában a halott túlvilági megítélésénél volt jelen mint bíró. Sakálfejjel, embertesttel, nyaka körül arany dísszel ábrázolták).A medencében tavirózsák úsznak. Ekkor egy homoksivatagot lát maga előtt. Egyiptomban vagyunk, másik inkarnációban. Zsóka itt középkorú, kopasz, barna bőrű főpap.

-Összekötő vagyok…összekötő az ég és a népem között…de nem hallgatnak rám…már nincs birtokukban az ősi tudás…én tudom még. De nem tudom átadni….

A főpap egész életét annak szenteli hogy visszavezesse népét a mindentudás és bölcsesség birodalmába, de ők már elszakadtak attól a világtól, értetlenségbe ütközik. Idősen hal meg, látja amint a testét fehér gyolcsba bugyolálják. -Bebalzsamoznak?- kérdem. -Nem…az majd később jön.

Ismét kudarcot vallott mint összekötő…

Visszatérés után átbeszéljük Zsókával a bejárt életutakat. Mindkét életében vezető volt, tisztelettel övezett bölcs vezető. Összekötő szerepük volt, amiben elbuktak. A bölcs főpap talán Atlantisz gyorsan tűnő tudását próbálta átmenekíteni?

Zsóka kis sóhajjal elmondja, a fiatal nő a kisfiúval a távcső másik lencséjében a két férfi közötti inkarnáció volt, „talán hogy tudjak egy kicsit pihenni”-jegyzi meg fanyar mosollyal.

Mi lehet vendégem feladata ebben a leszületésben? Összekötőnek kell lennie emberek vagy embercsoportok között, bölcsen és nagy tudással közvetíteni. Megvan ez a képessége, de eddigi életeiben kudarcot vallott. Talán most sikerül…

Fizikai testünk elhagyása után átlépünk oda, ahol fénylények formájában találkozunk elhalt rokonainkkal, ismerőseinkkel. Mentorunk, lelki vezetőnk vár, aki segít újraértelmezni feladatainkat, megválasztani a leszületés módját, idejét. És jön a feketeségbe zuhanás (mintha kifeszített fekete tükör lennék sötétben repülök) majd jön a becsapódás.

És egy kör újra bezárul…

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial