Szerző: Varga Éva | júl 13, 2025 | Egyéb
Utazás a jövőbe
Vendégem 39 éves, kedves, dinamikus hölgy, kicsi gyermeke van, jó házasságban él.
Elmeséli, hogy gyakran vannak spirituális élményei, pl. meghalt szerettei kommunikálnak vele a túlvilágról. Időnként kap üzeneteket, hogy pusztuló Földünk megmentésében kell szerepet játszania.
Kérdésemre, hogy mire szeretne választ kapni, elmondja hogy nagyon szeretne még egy gyermeket, de természetes úton nem fogan meg. Ennek az okát szeretné tudni.
Vezetett mediáció során eljutunk arra az útra, ami más életek felé visz. Nem történik meg rögtön a „becsapódás”, vendégem elmondja hogy még úton van, egy fényes alagutat lát, és forgó csillagok sokaságát.
-Most…talán most megérkezem…igen, megálltam.
-Mit látsz magad körül?
-Valami…dobozban vagyok…a doboz szélei aranysárgán világítanak…lassan lenyílnak az oldalfalak….az egyik sarka nagyon erősen világít…- pár perc szünet után-Érzem magam, de nagyon nehezen tudok lépni…. a ruhám nagyon súlyos…- ismét szünet, majd:
-Űrruhában vagyok…sisak is van rajtam…kiszállok az űrhajómból…nehezen lépek…-Nézd meg milyen talaj van a lábad alatt!
-Fű…távolabb, messze valami város…de nem mint most, hanem ….- némi csend után, furcsállva: – Mint valami sci-fi ben…- Egyedül vagy?
-Jönnek értem…egy járművel…a vezetőm…érdekes, nem ember, de valami hasonló… – Leírnád milyen? – Alacsonyabb mint én…sisak van rajta, nem látom az arcát…valami magasabbrendű intelligencia…határozott, de jóindulatú…elmegyünk egy nagy épülethez…üvegből van a teteje…bemegyünk…Sokan dolgoznak ott. – Kik ők?
-Tudósok…A munkatársaim. Azért dolgozunk, hogy megmentsük a Földet. Mintákat hoztam a Földről, több hónapig távol voltam. A hozott mintákat elemzik, nagy monitorokon látszanak az eredmények…
Ismét szünet, majd, fájdalmasan: – Nem lehet megmenteni a Földet…el fog pusztulni, olyan lesz mint a Mars…de még élnek ott emberek…a vizsgálatok eredményét fel kell használni, hogy ez az új bolygó sokáig alkalmas legyen az életre…
-Hogy hívják ezt az új bolygót? – nagyon sokáig csend, majd: – Betűk, számok peregnek előttem nagyon gyorsan….megálltak.. E-14.
-Nézz meg egy naptárat! Milyen évet írunk? Ismét nagy szünet, majd: – 2225.
Majd, kissé fáradtan: – Nagyon erős éhségérzetem van…valami izotóniás italt adnak…sokkal jobb. – Enni nem kapsz? – Nem. Vizsgálják a fejem műszerekkel hogy nem lett-e valami károsodásom az úton. de nem lett. Vágyom a családom után. Itt nincs rajtam az űrruha, könnyebben mozgok. – Nézd meg az arcod! – Férfi vagyok…fekete szakállam van. – Hány éves vagy ? -Negyven.- Te már itt születtél, vagy a Földön? – Itt születtem. – Milyen a családod? – Feleségem van, és egy kislányom…négy éves.
-Menjünk előre az időben! Lásd magad tíz év múlva! – Hosszú csend, majd: – Már nem vagyunk együtt a feleségemmel…elváltunk? Igen…
-Miért váltatok el? – Mert nem lehetett még egy gyerekünk…- Szerettetek volna? – Igen… de a lányom gyakran velem van, nagyon szeretjük egymást…- Még ott dolgozol a kutatóállomáson? – Igen… -Lásd magad tíz év múlva! Hatvan éves vagy. – Szünet, majd: – Már nem kell dolgozni, nyugdíjas vagyok…most nagyon jól érzem magam, boldog vagyok…a lányom folytatja a munkámat, a kutatásban dolgozik…- Lásd magad halálod előtt egy órával! – Nagyon hosszú szemlélődés után: – Fekszem egy olyan… hmmmm…kapszulában…mesterségesen életben tartanak…. – Hány éves vagy? ….- 158- mondja, maga is hitetlenkedve. – De csak fekszem a kapszulában…mindenféle rám van kapcsolva… – Lásd magad halálod pillanatában! – Elfogy az élet…mintha kiürítették volna az agyamat…mint egy tárolódobozt…lekapcsolnak az életről. Talán a rokonaim kérésére.
– Milyen érzés? Mik az utolsó gondolataid? – Nincs rossz érzésem…Jó hogy tudtam dolgozni a Földön maradt emberekért, a kutatási eredmények hasznosításáért az új bolygón…de az nagyon rossz hogy nem tudtam egyben tartani a családot. – Mit csinálnál másképp? – ….semmit. Most mint egy üstökös száguldok felfelé, ki az űrbe…a testem lent hagytam. – Hová érkezel? – Hatalmas energiamezőbe…minden fényes. Valaki jön elém…mikor még távolabb van, szürkés emberalakja van, körülötte ragyogó fény. Ahogy közeledik, a szürke elmosódik, eltűnik, csak a ragyogó fény marad. Amikor hozzám ér, egybeolvadunk. – Ki ő? – A mesterem, a tanítóm… – És most keresd meg ott, abban a térben a szellemi segítődet! – …..Megtaláltam. – Milyen? – Kék színű fény veszi körül, ami változtatja az alakját. – Tedd fel neki a kérdésedet! – Mi az akadálya annak hogy természetes úton gyermekem szülessen? – Hallgasd meg a választ! – …..Tárd ki a szíved. ….- Fogadd el a múltad.
– Érted a választ? Meg vagy elégedve vele? – kérdezem. – Igen – válaszolja. – Van még kérdésed? – Nincs.
Búcsút veszünk a lelki segítőtől, és elindulunk a jelenbe vezető úton.
A visszatérés után hitetlenkedés és döbbenet. – Lehet a jövőbe utazni? – kérdezi vendégem. – Lehet, bár nem ez a jellemző. A jövő elő van készítve, a valamikori történések ott vannak az idősíkban. Az időt ne úgy képzeld el mint egy egyenest, inkább mint egy gömböt, vagy mint egy kört, aminek a meghatározása: a kör egy önmagába visszatérő egyenes. Egyes elméletek szerint párhuzamos idősíkok vannak egyszerre körülöttünk, ahol egymás mellett fut a múlt, a jelen és a jövő. Velem is előfordult nemegyszer, hogy tisztán láttam bekövetkező eseményeket, amik pedig nem voltak valószínűek.
Az életfeladatod most egyértelműen: segíteni a Föld élhetőségének fenntartását. Mivel foglalkozol? – Most otthon vagyok a kicsivel, de szeretnék anyagok újrahasznosításában dolgozni, hogy kevesebb szemetet termeljünk. – Ez szuper! Életfeladat kipipálva. A gyerekkel kapcsolatban: úgy látszik ez a probléma pár száz év múlva is fennáll. Egy gyermek, a második nehezen akar jönni. Ez olyan információ, amin érdemes elgondolkodni. Itt és most ne tedd kockára a házasságodat.
Vendégem emészti az üzenetet, látszik sok minden kavarog és tisztul benne. Ez nyilván egy hosszabb folyamat lesz, de elindult. Engedélyt kérek és kapok története közzétételére. Kérdésemre, mi legyen az álneve, mosolyogva mondja . E-14.
Szerző: Varga Éva | júl 4, 2025 | reinkarnáció
Reinkarnációs utazási irodánk szeretettel várja vállalkozó kedvű kedves utasait!
Amit kínálunk: garantáltan meglepetésekkel teli, váratlan élményekben gazdag, kalandos utakat indítunk. Az úti cél menet közben alakul ki, Irodánk elrepít Afrikába éppúgy, mint Ázsiába, de Amerikába és minden európai országba is pillanatok alatt eljuttatunk. Irodánk specialitása hogy nem csak térben, hanem időben is utaztatunk, bármikor ott találhatod magát az ókori Egyiptom piacterén, a középkori Velencében vagy az Ardennekben a második világháború forgatagában.
Előny, hogy nincs szükség sem útlevélre, sem bőröndre, ruhákra, megérkezés után a helyszínen minden a rendelkezésedre áll. Nincs az a kockázat hogy lezuhan a repülő vagy elsüllyed a hajó, hacsak nem pont ezt kell megtapasztalnod…
Idegenvezetőnk sok éves tapasztalattal rendelkezik, az indulástól az érkezésig fogja a kezed. Bátran rábízhatod magad.
Irodánk büszke rá, hogy még soha egyetlen utasát sem hagyta 1526-ban Kínában vagy az őskorban Neandervölgyben. Vállaljuk hogy mindenkit épségben visszahozunk, a befizetett útiköltség garantáltan retúrjegy. Ezt nem minden utazási iroda mondhatja el magáról…
Sok-sok elégedett utasunk elmondása szerint az út felejthetetlen. Beszámolóikat elolvashatjátok honlapunkon a selfnessmiskolc.hu / blog oldalon.
Ha ajánlatunk felkeltette a figyelmedet, és szeretnéd kipróbálni ezt a nem mindennapi élményt, szeretettel várja jelentkezésedet az Előző életek Utazási Iroda idegenvezetője, Varga Éva. T.: 30 513 5597 e-mail: selfnessmiskolc@gmail.com
Szerző: Varga Éva | jún 28, 2025 | Egyéb
A madár-lány
Vendégem, nevezzük Viktóriának, régi kedves ismerősöm, szelíd, mélyérzésű, csodálatos ember és nő, aki céltudatosan, minden akadályt leküzdve halad útján. Választott feladata segíteni az emberek gyógyulását, testi-lelki egészségét, és ezt alázattal és hittel teszi.
A vezetett meditáció során eljut abba a tudatállapotba, ahol lelke kilép jelen valóságából, és átéli egy előző megtestesülését. Ezt nagyon kellemetlen élményként írja le.
-Zuhanok a sötétségben, az űrben…spirál alakban…fekete tükör….becsapódom…
Kis idő múlva:
-Most már jobb…megérkeztem.
Eddigi tapasztalataimnak megfelelően azt gondolom, átéljük az anyaméhben a fejlődést.
-Érezd magad körül a puha meleget…halld anyukád szíve dobbanását..
Viktória érzhetően meg van zavarodva, nem tudja hova tenni az érzéseit.
-Nem hallom…nem érzem…nem tudom…
-Nézd meg a kezedet! Lásd hogy milyen!
Némi csend után, döbbenten: – Olyan karomszerű…
Megijedek, hogy talán torzszülött fejlődik az anyaméhben? Utólag Viktória is elmondja hogy megrémült, hogy micsoda lény ő ott?
Próbálkozásom, hogy végigvigyem a magzati fejlődés szakaszain, sikertelen. Hiába mondom, hogy lásd magad a méhben négy hónaposan, hat hónaposan, csak zavart csend a válasz. Bizonytalanul közli, hogy valami zárt, szűk térben van, de ott nincs szívdobogás, puha meleg méhszövet.
Remélem hogy a megszületés „helyre teszi” a dolgokat. Szelíden terelgetem érzéseit a világra jövetel felé, de mindketten érezzük hogy ez valahogy nem „olyan.” Némi csend után Viktória kijelenti:
-Megszülettem.
Megkönnyebbülök, innen már biztosan „normális” kerékvágásban mennek az események, indulhat az új élet sorsa. – Mit látsz? – kérdezem. Egy darabig csend, utána: – Tollakat. Ismét megijedek, Te jó ég, kidobták ezt a gyereket valahová?
Viktória szemlélődik, aztán lassan beletalálja magát a helyzetbe.
-Anyukám tollait látom. Madár vagyok. Fészekben vagyok.
– Kukkants ki a fészek peremén! Mit látsz?
-Magas a fészek pereme, nem látok ki. De látok magam mellett három tojást. A testvéreim.
-Milyen madár vagy?
-Nem tudom.
Növekszik a kis madár-lány a fészekben, és jön a felismerés:- Papagáj vagyok.
Ez meghökkent kicsit, valahogy sast vagy sólymot vártam, de papagáj…? Viktória egyre boldogabban számol be az élményeiről: -Repülök…gyönyörű színes a tollam…látom magam alatt az őserdőt, a folyót…sokan vagyunk papagájok, nagyon jó…mindig van mit enni, a melegben megpihenünk az árnyas lombokban…nincs gondunk semmire…
Viktória teljesen átszellemül, szinte extázisban meséli mennyire boldog és szabad, gyönyörűséggel tölti el a repülés, teljesnek érzi az életét.
Annyi örömet sugároznak a szavai, a testbeszéde, hogy csendben maradok, hagyom maximálisan megélni a rendkívüli élményt.
Talán negyedóra telik el ( a madár-lány ezalatt hosszú éveket, évtizedeket él meg) mikor:
-Nehezebb a repülés… fáj a bal szárnyam…
-Mi történt?
-Megöregedtem….
A papagáj élete véget ér ott az őserdőben, de a hálált teljesen természetesen, elfogadóan éli meg: Ha megöregszünk, elfogy az élet, ez magától értetődő.
Viktória az utazást követő beszélgetésben elmondja, hogy végtelen boldogságban és szabadságban volt része, teljesen valóságosan és életszerűen tapasztalta meg madár-létét. Bal karjában most is érzi a fájdalmat, de ezzel együtt fantasztikus élmény volt.
A történetnek érdekes folytatása van: Viktória szoros barátságot ápol három másik lánnyal, régóta összeköti őket a szeretet és a spirituális szálak. Miután beszámolt barátnőinek madár-inkarnációjáról, ők elmondták, nemegyszer álmodtak arról hogy egymás mellett keltek ki a tojásból, és madárként testvérek voltak.
Egy lélekcsaládon belül szolgáljuk egymás fejlődését, újra találkozhatunk a számunkra fontos, meghatározó lelkekkel, hogy különböző szerepekben éljük át a szeretet, barátságot, szerelmet vagy épp a negatív, hátráltató kapcsolatokat. Minden találkozás, minden reinkarnáció út egy magasabb tudatállapot felé, minden találkozás a hasznunkra válik.
„Nincs halál, csak a tér és az idő állandó egymásba fordulása”. (Balogh Béla).
Szerző: Varga Éva | jún 20, 2025 | Egyéb
Reinkarnációs utazásaink során sok szívszorító, izgalmas, felemelő, lehangoló élményt éltünk át vendégeimmel. Némelyik olyan borzalmas volt hogy örökké emlékezni fogok rá, hát még aki átélte…Bár aki szép vagy épp eseménytelennek tűnő utat járt be, szintén emlékezni fog, az itt tapasztalt események, történések soha nem törlődnek ki, nem halványulnak el. Lehet furcsának tűnik, de a szörnyűségek sem nyomasztó teherként maradnak velünk. Hiszen ezek a múltunk részei, túl vagyunk rajta, megéltük, túléltük vagy éppen belehaltunk, de mindenképpen továbbléptünk.
Az utaztatást követő beszélgetés során minden a helyére kerül, megértjük miért éppen ezt az életet mutatta meg tudatfelettink. Mindig azt, aminek az átélése segít megérteni mostani életünket. Ami választ ad kérdéseinkre, útmutatást, karmikus utunk beláthatóbb és tervezhetőbb lesz. Bepillantunk életeink láncolatába, értjük már merről jöttünk és merre tartunk. Ezért nem kell félni a néha hátborzongató vagy fájdalmas életek átélésétől sem, mert általuk leszünk önazonosak, magunkba olvasztjuk az akkori énünket, többek, erősebbek leszünk általa.
Ma erősen ingadoztam két ill. három történet között, mert kettő nagyon izgalmas és tanulságos, egy pedig kicsit sem izgalmas de tanulságos 😊 Végül utóbbi mellett döntöttem, mert a látszólag „unalmas” élet sem mentes érzelmektől és fájdalmaktól, és mert ezek átélése is sok hasznos információval szolgál a most megértéséhez. Az izgalmas és meghökkentő történeteket a következő hetekben hozom el Nektek.
Történetünk hősnőjét nevezzük Júliának. Meditációnk során egy rétre érkezünk, távolabb fák. Júlia tízéves kislány, elhanyagolt, ruhája szegényes, koszos. Körülnézve magas hegyeket látunk. A kislány egy hegyi faluban lakik, házuk a falu végén, még attól is kicsit távolabb. A szüleivel élnek itt, hármasban. Állatokat tartanak, megtermelik maguknak a zöldséget, gyümölcsöt. Épp hogy nem éheznek. Minden nap egyforma, a létért való küzdelem érzelemszegény, fásult légkört teremt.
-Lásd magad öt év múlva! – Még mindig ott vagyunk…már nagylány vagyok, de semmi más nem változott…dolgozunk. Ellátjuk az állatokat, ültetünk.
-Lásd magad tíz év múlva! – Már felnőttem…minden nap olyan szürke… monoton…meg kell élni, túl kell élni…
Júlia elmondja, hogy nem jár iskolába, szinte egyáltalán nincs kapcsolatuk a falubeliekkel. – Buta vagyok…és nagyon szegények vagyunk…- mondja fájdalmasan, küszködve. Fiatal éveiben érzett tétova vágyat elmenni innen, de nem teszi meg. Ismeretlen és félelmetes a világ, nem mer emberek közé menni. És ha elmenne, mi lenne idősödő szüleivel?
Igy éli le az életét, eltemeti a szüleit, magányosan, csendesen hal meg.
-Mi volt a sikered ebben az életben? – Megtanultam mindent, amit a ház körül kellett.
-És mi volt a kudarcod? – Hogy nem kezdtem semmit az életemmel.
Visszatérünk a jelenbe, Júlia szomorú, elmondja, nagyon nyomasztó érzés megtapasztalni egy ilyen életet. Sivár és lelketlen környezetben élt, ahol csak a munkának, a robotnak volt létjogosultsága.
Jelen inkarnációjában küzd a monotonitás, az unalmas és szürke hétköznapok ellen. Megtölti napjait értelemmel, érzelemmel, vállalja a kihívásokat, szereti új helyzetekben, új emberek között kipróbálni magát. Most már érti, miért kíséri ezeket a törekvéseket sokszor szorongás, miért érzi alkalmatlannak, „butának” magát. Elhozta magában a szegény tanulatlan lány érzéseit, de a vágyát is a jobbra, a másra. Hatalmas lépést tett a fejlődés útján. Júlia beszélgetésünk végén megkönnyebbülten, büszkén önmagára, tetterősen búcsúzik el.
Szerző: Varga Éva | jún 14, 2025 | Egyéb
Reinkarnációs utazások XXV.
A szétszakított ember II.
Történetünk hőse, Alexa már ismerős lehet nekünk a „Szétszakított ember I.” írásból. Akkor indiánként élte meg hátborzongató kalandjait, és meglehetősen horrorisztikus véget ért. A visszaúton egy másik életbe cseppentünk bele. Akkor megígértem, hogy a folytatásban leírom ezt a reinkarnációs élményét is, de bevallom elfelejtettem. Nemrég egy kedves vendégem figyelmeztetett erre, hogy hiába várta a folytatást.
Most pótlom amit elmulasztottam, íme a szétszakított ember második története.
Alexa az indián létből kiszakadva irányított meditációval elindult a visszafelé vezető úton. Ám ahelyett hogy megérkeztünk volna a jelenbe, hirtelen egy sivatagban találjuk magunkat. Egy nagy, sárga sátrat látunk, pazar módon berendezve: díszes szőnyegek, függönyök, fotelek. Ő egy gazdag sejk szolgája volt. A sejk barna bőrű, szakállas, bajuszos, fekete szemű férfi, fekete bő arab ruhában, fehér tipikus arab kendővel a fején. (Ahogy Alexa mondja: „abrosszal”). Alexa ruhája világosbarna, az ő fején is „abrosz”.
Nappal szolgálja a sejket, éjszaka külön sátorban alszanak. Sokat utaznak, gyakran fényűző szállodákban szállnak meg.
Kérem, menjen vissza húsz évet.
Egy tipikus, nyüzsgő arab piacra érkezünk. Sok halat, gyümölcsöt árulnak, tevéket is látunk. Ő vásárol, gyümölcsöt kell hazavinni a sejknek. Nagy, tojás alakú gyümölcsöt is vesz, narancssárga húsút.
Lásd magad ötven évesen!
-Bolyongok a sivatagban. Eltévedtem. A szám kiszáradt, nincs vizem. Ennivalóm sincs.
Sokáig tart a szenvedés, magányosan, a forró homokon vonszolva magát. Végül kiszáradva, elgyötörten ott hal meg.
Haláltusája közben (ahogy mondja: „a bal felső sarokban”) szürke felhőt lát, ami alól sávosan sütnek ki a Nap sugarai. Angyal, hírvivő jön le a felhőből. Utána egy hatalmas kulcslyuk jelenik meg, ami egyre nő. Ahogy nő, az angyal eltűnik. „Jobboldalt fent” kelta kereszt. (Ez egy ősi szimbólum. Kör a kereszten. A kör gyakran a Napot, az örökkévalóságot, vagy az isteni egységet szimbolizálja).
Visszatérő meditációnk után felfedezzük az összefüggéseket a látott két élet és a jelen eseményei között.
Alexa elmondja, állandó evési kényszere van, nehéz ellenállni az étel csábításának, az evés-ivás egyik fő örömforrása. Ha belegondolunk, hogy a sivatagban éhen-szomjan halt…
A részeg ember megalázó jelenléte az életeiben: indiánként egy részeg fehér ember, akit nagyon részletesen leírt, gúnyosan röhögött kiszolgáltatott helyzetén, halálán jól szórakozott. Mostani életében részeges férfi családtagjai megkeserítik az életét, jól szórakoznak ha kínlódni látják. Indiánként nem tudott családjáról gondoskodni, ezen a téren most folyamatosan ugyanezzel az érzéssel küzd. „Nem vagyok elég jó, nem tudok eleget teljesíteni”.
Jobb karja gyakran fáj (ahol indián életében nyíllövés érte).
Hozott feladata túllépni az előző életek traumáin, kezébe venni sorsának irányítását. Megtanulni a kontrollt a táplálkozásban, hiszen már nem fenyegeti az éhen-szomjan halás veszélye. Megszüntetni életében a részeges férfiak általi megalázó helyzeteket. Elhinni magáról, hogy tud gondoskodni a gyermekeiről, és ezt megfelelő szinten teszi.
Alexa jelenlegi életében derekasan dolgozik sorsfeladatai teljesítésén. A záró beszélgetésben kifejti, megerősítést kapott, nem akarja megint azt az alárendelt, kiszolgáltatott sorsot amit eddigi inkarnációiban megélt. Itt az idő, hogy felszabaduljon, felszabadítsa magát.
És tudjuk: soha nem születünk le esélytelenül.
