Szerző: Varga Éva | ápr 19, 2024 | Egyéb, Reinkarnáció
A megtalált gyermek
Történetem hősnőjével, Verával régi az ismeretségünk. Masszőr-vendég kapcsolatnak indult több mint tíz éve, ma már igaz barátság és erős spirituális kapcsolat fűz össze minket. Együtt tanultunk utaztatást az Országos Metafizikai Intézetben, ma Vera az egyik legjobb gyógyító kis hazánkban. Reinkarnációs élményét együtt éltük át, az elsöprő erejű érzelmek századokon és újjászületéseken át segítették hogy elszakított kislányára újra rátaláljon. Van-e nagyobb hatalom az anyai szeretetnél?
Megérkezve egyik előző életébe, Vera Itáliában találja magát, Toscanában. 1600-ban és 1601-ben történnek az események. Vera akkori inkarnációja húszas évei elején járó hölgy, egy dimbes-dombos zöld tájon át lépésben lovagol, féloldalasan, női módon ülve a nyeregben.
Hamarosan feltűnik az úticélja: egy kastélyszerű erődítmény, kő tornyokkal, kőfalakkal. Itt dolgozik. Nevelőnője, felügyelője egy csapat gyereknek, akik elvesztették a szüleiket, és hogy ne kallódjanak el vagy haljanak éhen, a vár ura befogadja őket. Eltartja, felneveli az árvákat. Most épp vidáman szaladgálnak, játszanak a várudvaron. Felnőve talán hűségesen szolgálják majd jótevőjüket, aki nélkül pusztulás várt volna rájuk.
Vera szereti a munkáját, mégis fáj a szíve, minden nap boldogság és gyötrelem egyben. Hála és keserűség váltja egymást, némán zokog a lelke, mert hangosan nem teheti. Esküje köti.
Visszanézve élete történetében, látja magát egészen fiatalon, 17-18 éves lehet. Boldog házasságban él a férfival akit szeret. Kisbabát vár. De háborús időket élünk: a szeretett férfinak el kell mennie, védenie kell a hazáját vagy a hűbérurát. Nem tér haza többé.
Vera magára marad. Nincs férfi aki eltartsa a családot, aki megvédje, aki megkeresse a gyermek betevő falatját. A környezete nem tartja helyesnek hogy magányos nőként próbál helytállni, az ő szívében pedig nincs hely másik férfinak. Helyzetük reménytelenné válik, megszületik az ítélet: a gyermeket el kell venni tőle, nem alkalmas rá hogy ilyen körülmények között felnevelje. Éjszaka jönnek a gyerekért, erőszakkal kitépik édesanyja kezéből. A kislány a várba kerül, ahol a többi árvával együtt kegyelemkenyéren, de biztonságban nevelkedhet.
Verától elszakították a csecsemőt, és vele együtt a szíve egy darabját is. Könyörög, hogy láthassa a kicsit, a közelében lehessen. A vár ura talán megszánja, talán saját érdekéből, talán mindkét okból kompromisszumot ajánl: alkalmazza nevelőnőnek a gyerekek mellé, de soha nem mondhatja meg a lányának hogy ő az édesanyja. Meg kell esküdnie, hogy semmi módon nem mutatja ki az érzelmeit. Ha megteszi, rögtön eltávolítják, soha többé nem láthatja a gyermekét. A várúrnak nevelőnőre van szüksége, nem édesanyára. És biztos lehet benne, hogy ez a nevelőnő fizetség nélkül és lelkiismeretesen, évtizedekig el fogja látni a feladatát.
Vera megesküszik, és minden nap elmegy, teszi a dolgát. Úgy megölelné a kislányát, ringatná, megsimogatná a haját, érezné a kis karok ölelését a nyaka körül. Úgy vágyna rá, hogy a kicsi azt mondja neki: mamácskám! De arcizma sem mozdulhat, és a lánya árvaként nő fel, szeretet nélkül. Vera az eszével minden nap hálát ad hogy láthatja őt, de a szíve minden nap belehal hogy nem léphet kapcsolatba vele.
Fájdalmas az ébredés az utazásból, fizikai a fájdalom. A lelke egy darabja mintha ott maradt volna Toscanában, abban a középkori kastélyban.
De az örök újjászületés egyensúlyt hoz: Vera ebben az életben rátalált elszakított gyermekére. Elmondja, hogy mikor a második lánya született, első gondolata az volt: nem adom oda senkinek a kisbabámat! És ezt később is hangosan mondogatta, amíg a csecsemőt gondozta, és esténként magához ölelve, elalvás előtt. A férje nevetve mondta: ne beszélj már butaságot, ugyan ki akarná elvenni? Hát ezt akkor még ő sem tudta, csak azt, hogy megtalált valami elveszett kincset, és soha-soha nem engedi hogy elvegyék.
Elmeséli még, hogy lánykorában olasz udvarlója volt, és elkezdett olaszul tanulni. A nyelvtanár szerint hihetetlen gyorsan és tökéletes kiejtéssel tanult, nem is értette. Tudott olyan olasz hagyományokról, népszokásokról, amikről a tanára kezdett beszélni, és ő befejezte, holott nem hallott róluk addig. Ma is olaszul tanul.
Azóta járt Olaszországban, és úgy érezte, a táj magához öleli. Mint aki hazaérkezett.
Szerző: Varga Éva | ápr 12, 2024 | Egyéb, Reinkarnáció
Vendégemet nevezzük Mártának. Csinos, középkorú, ápolt, kedves nő, középvezetőként dolgozott értékesítési területen. Reflexológiai kezelésre kezdett hozzám járni 2022. elején, aranyeres problémákkal. Hamar kialakult köztünk egyfajta szimpátián alapuló bizalmi viszony, az idő előrehaladtával megszerettük egymást. A kezelés hatására hamarosan tünetmentes lett, de elmondta, hogy más, komoly betegsége is van. Egy évvel ezelőtt daganat miatt eltávolították a gyomrát, jelenleg a vékonybél felső szakasza vette át ezt a feladatot, több-kevesebb sikerrel. Csak pépesített ételt tud enni, gyakran vannak emésztési problémái, fájdalmai. Kérte, hogy reinkarnációs utazással nézzük meg, előző életéből hozott-e át teljesítendő feladatot.
Az irányított meditáció segítségével átlépett egy előző életbe. Hangosan, szívfájdítóan jajgatott, kiabálta: nagyon fáj, nagyon fáj! Mi fáj? Kérdeztem. A gyomrom, a gyomrom! Milyen fájdalom ez? Szúró…megszúrtak! És valami sötét ömlik széjjel…meleg, sok….vér…..nagyon fáj…Márta vergődik, már meg akarom szakítani a folyamatot. Ekkor csend, és utána: megszűnt a fájdalom….nem érzek semmit….lehet hogy meghaltam…? Én: nézd meg magad felülről, hol vagy? Márta rövid szünet után: Fekszek egy kövön… valami régi vár lehet….egy átjáróban fekszem, szürke kövön…este van…fiatal férfi vagyok..…és… lehet hogy nem is más szúrt meg? Nem…én szúrtam meg magamat… és miért tetted? Nem tudom….magányos voltam…Márta látja magát felülről, és tudja mit tett.
Fokozatosan kijöttünk a meditációból, és miután megnyugodott, átbeszéltük a történetet.
Abban az életben öngyilkos lett, ami a legnehezebb karmát adja. Az élet, amit kapunk, ajándék, nem lehet eldobni, a legtöbb vallás is tiltja. A keresztények régen nem temették megszentelt földbe az öngyilkosokat, elásták őket valahol a falun kívül. Márta megszúrta magát, gyakorlatilag késsel kivette a gyomrát. Ebben az életben a műtéténél késsel kivették a gyomrát. Létrejött az alaphelyzet, ahonnan indulhat a sors átírása, a jóvátétel. Feladat: megtanulni becsülni az életet, ragaszkodni hozzá. Márta nagyon sokat szenvedett, egy idő után a vékonybél már nem tudta helyettesíteni a hiányzó gyomrot, harminc kiló alá lefogyott, a daganat áttéteket képzett az emésztőrendszerben, végül kemény hónapokig tartó küzdelem után elhunyt szegény.
A legutolsó pillanatig bízott a gyógyulásban, nem adta fel, ragaszkodott az élethez. Hihetetlen hősies küzdelem volt, szinte a végéig elkísértem, és a mai napig fáj az elvesztése.
Időnként úgy érzem, itt van velem. Valamikor a lelke nem bírta a magányt, és elkövette a bűnt: visszadobta a Teremtőnek a testet, az életet, amit kapott. Most meg kellett tanulnia foggal-körömmel ragaszkodni hozzá, megbecsülni, hálásnak lenni minden itt töltött percért. Szép családot épített maga köré, megoldotta ezt a karmikus feladatot is, letette a magány terhét.
Tudatosan vállalta leszületéskor ezt a sorsot. Nem sikerült legyőznie a betegséget, de végigjárta az utat. Úgy érzem, hogy lelke még nem született le, de felszabadult, és új inkarnációjában majd boldogan, egészséges teste és lelke tudatában végzi feladatait, fejlődik tovább.
Márta, szeretettel gondolok Rád, érzem még találkozunk valahol, valamikor. Meg fogjuk ismerni egymást.
Szerző: Varga Éva | márc 22, 2024 | Reinkarnáció
A torokfájós lány esete
Vendégem fiatal nő, kíváncsi rá mi a sorsfeladata az életben. Nevezzük Laurának.
Laura telve izgalommal érkezik. Az utaztatást megelőző beszélgetés közben folyamatosan köszörüli a torkát, szinte észre sem veszi. Mikor látja hogy felfigyelek rá, szabadkozik hogy nincs megfázva, semmiféle vírust nem hozott, mióta az eszét tudja „karcos” a torka. Érzékeny is mindenre, ő mindig védte is a torkát.
Elmeséli azt is, hogy gyakran vannak „fojtogatós” álmai, éppen tegnap reggel ébredt arra, hogy álmában a férje fojtogatja. Félálomban kezdte szegény alvó férjét püfölni a kispárnával, védve magát.
A szokásos vezetett meditációval elérkezünk arra a pontra, ahol annyira egy pontra szűkül a figyelem, hogy megnyílik a kapu a másik dimenzióba.
Laura egy szobában találja magát. Díszes, középkori stílusban berendezett szoba, egyedül van benne.
-Mit érzel?-kérdezem.
-Félek….
Mitől félsz?
-Nem tudom…
Kérdésemre elmondja, hogy fiatal lányként látja magát, középkort idéző ruhában. Kérem, menjen oda az ablakhoz és nézzen ki. Hegyeket lát körben, meg a kastély többi részét.
Mivel nem mer elmozdulni ebből a pozícióból, kérem menjünk vissza születése pillanatához.
Laura látja magát ahogy megszületik. Nehéz születés, szolgálólányok segédkeznek meg egy bábaasszony. Távolabb ott áll az apja, testes várúr, aki mikor megtudja hogy lánya született, éktelen haragra gerjed és ordítozni kezd. Laura édesanyja meghal, mielőtt megláthatná gyermekét. Az apa haragja a bába és az újszülött ellen fordul, mert „megölték” a feleségét. Kiviharzik, és innen kezdve nem is mutat több érdeklődést a lánya iránt.
A kislányt a szolgálók nevelgetik, köztük van mindig. Szeretik, különösen az egyik konyhai lány, aki nagyon ért a gyógynövényekhez, és megtanítja Laurát is a növények titkaira. Laura pontosan leírja a szolgálólány külsejét, jellemét, szinte magam előtt látom. A kislány jó tanítvány, érdeklődő, hamarosan túlszárnyalja mesterét.
Kérdezem, mit szokott még csinálni?
-Lovagolni- mondja. Leírja a kastély parkját amit kőfal vesz körül. Még soha nem léphetett ki innen, az egyetlen szórakozása amit megengednek neki a lovaglás.
Eljön az idő, mikor eladósorba kerül. Az apja hozzá akarja adni egy koros férfihez, akit nem is ismer. A férfi nagy vagyona gyarapítaná a családi kasszát. Laura fél, sőt retteg. Itt találtunk rá mikor beléptünk ebbe az inkarnációjába.
Következő kép ami felmerül: Laura egy kis faluban él, tisztes szegénységben. Megszökött a kastélyból, és egy kis faluba menekült ahol senki nem ismeri. Itt egy jószívű öregasszony befogadta, otthonra talált. Gyógyfőzeteket, gyógykenőcsöket, borogatásokat készít a falu népének, tudós híre hamarosan terjedni kezd. Meggyógyít egy olyan parasztembert, akit mindenki gyógyíthatatlannak hitt. A tanulatlan, bigottan vallásos parasztember megrémül a változástól ami benne végbement, és boszorkánynak kiáltja ki a lányt. Úgy gondolja ilyen csoda csak az ördög műve lehet.
Mindenki tud a faluban a kastély eltűnt kisasszonyáról, a férfi is. Elfut a várúrhoz és beárulja a lányt.
Laura arra riad, hogy hatalmas lovakon robosztus páncélos katonák törnek rá. Menekül, be a sűrűbe. Haját, ruháját tüskés bokrok tépik, botladozva rohan, de nincs menekvés. Az egyik páncélos vasláncot kap a kezébe, meglódítja, a lánc Laura nyaka köré tekeredik. Utolérik, leugranak a lovakról, ruháját letépik. A vasláncot addig feszítik amíg Laura megfullad.
Következő kép: egy barlangszerű helyen egy kőpadon fekszik holtan, meztelenül. A boszorkányoknak nem jár temetés.
Irányított meditációval visszatérünk a jelen életbe. Laura a torkát fogja. Még szinte érzi a lánc fojtogató szorítását. Most már tudja, ezentúl nem kell védenie a torkát, ami rossz történhet vele, az már megtörtént. A torka egészséges, csak még „emlékszik” arra ami történt vele.
Sorsfeladata az embereken való segítés, ahogy előző életében is tette, de nem szabad feltétel nélkül megbíznia mindenkiben. Meg kell tanulnia hogy csak az arra érdemesnek adja tudását, idejét, energiáját, aki el tudja fogadni.
És még sok feladat vár rá a családi kötődések kiépítése terén is…
Katartikus élmény volt, minden pillanatát intenzíven élte. Sok mindent másképp lát azóta, és már a torka sem fáj 😊
